Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 11 És ekkor megállunk. De csak mi állunk meg. Az idő nem áll velünk. És amig végig játszuk újból, emlékezésekben és emlékezésekből, a már leélt husz-huszonötév legszebb korszakát életünknek, akkorára hatvanévesek lettünk. De még akkor is csak másnak. Ebben a korszakban aztán, amikor már csak egy-pár szép napsütéses, meleg őszi hét választ el a téltől, végig tekintünk életünk színpadán . . . Nézzük rajta magunkat a leélt vagy átélt szerepekben ... és némi szomorúsággal és nem kevesebb elégedetlenséggel sóhajtunk fel: Ha mégegyszer tizennyolvéves lehetnék! Ha újra kezdhetném!! Úgy érezzük, hogy ifjúságunk kihunyt rivaldái nemcsak a színpadot hagyták sötéten, de a színpadon háttérbe került magunkat is. Pedig csak rövidebbek lettek a napok, de nem múltak el. S a napsugarak ha távolabbról is, ha ritkábban is és ha alábbhagyott hévvel, de melegítve ragyogják be a téli napokat is. És a téli napfényben sütkérezve el-elgondoljuk: Mennyire mást akartam! Mig Istennek más terve volt velem. O egy más szerepet szánt számomra. És én évekig más szerepeket játsztam. És Ő várt .... Türelemmel, évekig várt. És mikor azt hittük: magunkra hagyott! akkor jött elénk és szólt: Én nem ezt akartam! Ezt ti akartátok. És kivezetett a csillagok világából a napfényre. Az esti csillogásból a világosságra. Hogy a világ Világossága mellett haladjunk az O útján. Nagyobb sikernek tartom az életet végig élni játszva, mint színpadon játszani az életet különféle figurákban. Egy-egy sikerrel megjátszott szerep öröme úgy elillan, amilyen gyorsan levesszük a festéket az arcunkról és fogasra akasztjuk a jelmezt. Igaz, a szív izgalmai sem érezhetők csak addig, mig a rivalda fényében vagyunk; utána olyan üres lesz a szív is, mint amilyen üres a színház előadás után. — Kong a fáradtságtól, a képmutatástól. Az élet nagyobb művészt igényel, mint a színpad. S akik ha felfigyelnek erre az igazságra élet-pályájok megválasztásának idején, sokra viszik, karriért csinálnak. De akik ha nem, azoknak életük kereke sárba ragad, jégbe törik, míg végre is oda éviekéinek, ahonnan kiindúltak. S megadva magukat játszák szerepüket — figyelve a lehetőségekre. Az élet szebb, mint a színpad. És jobban és igazságosabban fizet. De mindkettőt egyforma buzgalommal kell tanulmányozni. Azonban mig a színpadi szerepeket hetekig tanuljuk, az életben megfontolás nélkül vágunk egy-egy újabb fordulatba. Az életben minden munkánk, tetteink, érzéseink uszályként követnek. Ha könnyű, lebben utánunk; ha nehéz, húzzuk, mint
