Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-04-01 / 4-5. szám
TESTVÉRISÉG 85 és szerették, mert minden dallamában volt valami édes iz, népi és magyar iz, amit onnan hozott, a régi falucskából. ★ ★ ★ 1844 tavaszán napok óta viaskodott már Egressy Béni a Vörösmarty ur nagyszerű költeményének, a Szózatnak megzenésítésével. Országszerte ismerték már akkor a gyönyörű költeményt, hiszen még 1836-ban megírta a nagy poéta, csak most, évek múlva jutottak arra a gondolatra, hogy jó volna dalszárnyat adni a Szózatnak s ezért pályázatot Írtak ki a megzenésítésére. Ebben fáradozott napok óta Egressy Béni is, de egyre csüggedtebben érezte, hogy nem képes megalkotni a dallamot. Pedig már száz dallamváltozat hevert a kottalapjain, dübörgő, jajgató, zsoltározó dallamok a “sors kezé”-ről, a véres zászlaju, szabadságról, a “jobb kor”-ról s a “nagyszerű halál”-ról. De a fenséges dallamokból hiányzott valami, ami átforró- sitaná s egyben magyar lélek magyar dalává tenné a gyönyörű költeményt. De hiába kínlódott vele, érte s miatta már napok óta. Csüggedten lesöpörte a kottalapokat s könyökre dőlt, hogy pihentesse fáradt fejét . . . És akkor . . . Akkor a térben oly messzi táj, a Pittypalatty völgye képzett meg előtte, a sajókápolnai kis parókia, s annak a tornácáról Gábor Zsuzsi énekét hallotta a fáradt művész, összeráncolt homlokkal figyelt a messzeségbe, hogy megértse, meghallja, mit énekel Zsuzsi, s akkor megértette. Gábor Zsusi együgyű zselléri dal utolsó sorait dúdolta felejthetetlen hangján: “Ha megvágod kis kezedet: Ki süt nekem lágy kenyeret?!” Annyi melegség, annyi féltő szeretet zengett abban a dallamban, hogy Egressynek kigyult tőle a szeme és szinte önkívületben nyúlt a kottalap után. És dolgozni kezdett, miközben téren és időn át feléje dudolgatta Gábor Zsuzsi a féltő szeretet együgyű dalát . . . ★ ★ ★ 1844 májusában a méltatlankodástól és felháborodástól szinte elalélt mükritikusok azt Írták Egressy Béninek a Szózathoz készített dallamáról, hogy merénylet a fenséges költemény egész szelleme ellen, hiszen nem átallja a dallamba beleszőni egy végképp oda nem illő parasztnóta foszlányait, azt, hogy: “Ki süt nekem lágy kenyeret?!” A mükritikusok megborzadtak ettől, de a Szózat dallambemutatóján a színházi közönség — mikor fülével és szivével felitta a Szózat dallamát — ujjongani kezdett, s mint egykorú Írások Írják, vörösre tapsolták a tenyerüket, mikor a Szózat dallamának utolsó sorában felismerték a régi szép paraszti nótafoszlányt. S Egressy Béni, miközben meghajolt a tapsoló, ujjongó közönség előtt, a messzi távolba mosolyodott, ahol Gábor Zsuzsi tanította őt egykor zselléri nótákra, s a féltő szeretet dalára, amely elfelejthetetlenül ott fog élni ezután immár a Szózat dallamában is . . . Szabó Lajos
