Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-04-01 / 4-5. szám

82

TESTVÉRISÉG

ben akár a Bujdosó Fejedelem, akár pedig az, akit “Apánk” néven becézett nemzete! Hátha mégiscsak igaz lesz, amit Kossuth mondott a legeslegelső alkalommal megünnepelt március 15-iki évfordulón, a St. Louis főterén őt áhitattal hallgató sokezer főnyi tömegnek: “Csak akkor lesz még egyszer nyugalom és béke Kelet-Európábán, ha Magyarország fölött annyi amerikai sas terjeszti ki védő szárnyait, hogy eltakarják a napot . .

Akárcsak 500 évvel ezelőtt, Nándorfehérvárnál, a többszörös túlerő és a meg nem érkezett segélyhadak miatt reménytelennek tűnik a hadi helyzet. A mi korunk vezére szintén nehezen boldogult a megannyi irányba evező “sajkásokkal”, Kapisztrán követője pedig szintúgy a mártiriumot választotta. De mint a reneszánsz korabeli Nándorfehérvár esetében, a sebesültek, az öregek, az asszonyok és gyerekek még itt vannak körülöttünk, ebben az utolsó erődben. 1456 július 20-ikára is voltaképen elveszett már minden, az összelőtt, égő várból megkezdődött a visszavonulás.

És akkor történt a csoda, vagy ha úgy tetszik: “csoda”; lényegében mindegy. A hitetlenek martalékául visszamaradt tehetetlenek tüzcsóvái felgyújtották a sáncokat betemető venyigéket, a visszamaradt magyar hátvédek támadásba mentek át, megfordították a hihetlenek ágyúit, a Sztálinként örökéletünek hirdetett II. Mohamed is megsebesült, mire az akkori idők legfélelmetesebb hadserege 70 évig szétoszlott, akár a kámfor . . .

A huszadik század embere megmosolyogja a csodákat, jóllehet Könyves Kálmánról se hallott, mert boszorkányok létezését csak felettébb emancipációs félénkséggel meri tagadni. Pedig csoda modern formában is van, sőt pontos mibenlétét is meg lehet, kétséget kizáróan állapítani, körvonalazni. Minden magyar csodák legnagyobbikának is van terminusz technikusza, még hozzá “egyszerű, akár a pofon”:

A magyar nép szabadsághoz segítését igazán, áldozatosan, tettekkel kell akarni.

E nélkül hiába hirdették ki Tordán a vallásegyenlőséget. E nélkül hiába oltották bele azt megelőzőleg népünkbe a nyugati életformáért való lelkesedést és az azért vállalt kereszthalált, ha kellett. A mi történelmi hivatásunk annak hirdetése, hogy nemcsak mi nem vagyunk kis nép, nemcsak mi nem nyugodhatunk bele a véreink jövendőjével észlelt packázásba, hanem van még rajtunk kívül 100 millió hozzánk hasonló “paraszt” lélek a nyugati világ keleti peremén, akik nélkül a nándorfehérvári viadalt hovatovább itt, a “kertek alján”, Washingtonban és New Yorkban kell megvédeni ugyanazoknak, akik fél szemmel még min-