Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-04-01 / 4-5. szám
24 TESTVÉRISÉG dozatok árán is éreztetnünk, hogy az Egyesületben az egyház mellett drága kincset birtokolhatnak és örökölhetnek. Mélyen fájlaljuk, hogy az áldatlan világpolitikai viszonyok miatt 1939 óta nem folytathattuk magyar tanulmányi versenyeinket s azokban nyertes ifjainkat nem küldhettük át óhazai tanulmányútra. Mihelyt ennek ismét lehetősége adódik, ezt a munkát újra fel kell vennünk. Az eredmény felől kétségeink aligha lehetnek. Nem egy alkalommal és helyen felvetődött már az a gondolat, hogy működésűnket jobban ki kellene szélesíteni “amerikai vonalon”, ahol sokak szerint uj tagok ezreit nyerhetnénk meg. Lehet, hogy néhány uj tagot elvesztünk évente azért, mert még mindig azok vagyunk, akik voltunk, de egészen bizonyosan sokkal többet tartunk meg és vonzunk, mert ilyenek maradtunk. Magyar és más nemzetiségi területen dolgozó fraternálok ilyen irányú kísérletei eddig nem igazolták a vérmes reményeket s igy Útmutatásuk nem lehet követendő példa józan meggondolásból sem. De ha mindezek ellenére nekünk sikerülne is ilyen módszerekkel hirtelen több ezer uj tagot kapnunk nem magyar területről: vájjon egészséges dolog volna-é a magyar verejtékkel alapított, megtartott és naggyá fejlesztett intézményt olyanokkal megosztani, kik természetszerűleg közömbösek, ha ugyan nem idegenkedők lennének azokkal a célokkal és hagyományokkal szemben, amelyek bennünket éltetnek? Anélkül tehát, hogy magunkat elzárni kívánnánk a hozzánk jönni szádékozóktól, kövessük csak a “lassan a testtel” jelszót. Mindig hangoztattuk s ma is valljuk, hogy egyesületi munkánk nem szervezetszerü bár, de szoros testvéri kapcsolatot tart fenn egyházaink népével. Az a tapasztalatunk, amit főképen az elmúlt húsz év alatt szereztünk, hogy amiképen egyesületünk kölcsöneivel segíteni kíván az egyházak előhaladásában, úgy az egyházak is komoly felelősséget mutattak vállalt kötelezettségeik teljesítésében. Az úgy nevezett egyházi kölcsönök tehát a lehetőség szerint a jövőben is folyósíthatok legyenek. Ezen a téren biztonságunk veszélyeztetése nélkül, de még áldozatok árán is segítenünk kell ott, ahol egyházaink leromlott környezeteikből alkalmasabb helyre kívánnak áttelepedni. Ha ők haladnak, mi is haladni fogunk velük és általuk. És ez megfordítva is áll. Hogy pedig kitűzött céljainkat meg tudjuk valósítani, ahoz olyan tisztviselői, hivatalnoki és szervezői karra, valamint megelégedett helyi szervezői gárdára van szükségünk, amely lelkiismeretes és céltudatos munkája után megkaphassa annak méltó anyagi elismerését is, mert az elégedetlenek működése csak elégtelen lehet. Ma már véleményem szerint elérkeztünk oda, hogy tagszerzési munkánkat kicsit jobban honorálhassuk s valamivel
