Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1955-05-01 / 5. szám

TESTVÉRISÉG 15 FÉSZEKRAKÁS Egy verőfényes tavaszi reggelen arra ébredtem, hogy a hajnal csendjét, mint honfoglalók hada — a fecskék, se szó, se beszéd, jól felverték! Kislányom csillogó szemekkel nézte a sürgést-forgást, mig készült a fészek, örök példája hitnek, reménynek — s mindig-mindig újra-kezdének. Én arra gondoltam: lám, a fecskék jobban megértik: mit jelent az élet, s tavalyi, szétrombolt fészek helyett szó nélkül újat épitenek. Csak mi, emberek, lázadozunk, ha az élet vihara ellenünk támad — pedig néha jó volna hinni a fészek rakó apró madárnak .. . Kucserik Mária A KITÜNTETETT SZEGFŰ Irta: Szabóné Lévay Margit Mikor megszületett a gondolat Anna M. Jarvis gyermeki szívében, hogy a világot “Moth­er’s Day”-vel, Anyák napjával ajándékozza meg, nagyot dobbant bele a szíve. Dobbanására fel­figyelt a Szeretet. Mint parányi rügy tolta magát fel a szív­ből, élettel telten, a gondolat, hogy bimbóba szökve kinyílhasson. A Szeretet hallgatagon fi­gyelt... Aztán mosolygott: S a gondolatból élet lett. A rügyből virág fakad, hogy ráborúlhas- son az édesanyák kebelére. Virág nyílik a gon­dolatból. De milyen virág nyíljék ki belőle? Melyik virág fejezhetné ki leghűbben a gyer­meki szívek alázatos háláját? És melyik virág legméltóbb arra, hogy az édesanyák áldott ke­belére simúlhasson? A gondolat édesen szendergett a Jarvis An­na szívében, mint újszülött a bölcsőben. Érez­te, hogy akinek szívében megszületett, nem nyug­szik, míg szárnyra nem bocsátja és virágképé­ben el nem repül minden országba, minden há­lás gyermek szívébe, hogy az édesanyák kebelén hirdethesse a gyermeki szeretetet — Anyák napján. Szendergett... és várta, hogy kinyíl­jon. .. A Szeretet belépett az Úr kertjébe, hogy a sok-sok virágfajta közül kiválassza azt, amelyik méltó arra, hogy “Mother’s Day”-t, Anyák nap­ját jelképezze. A Jóság, mint minden szépnek az őrzője, a virágok között pepecselt, boldogan sietett a kertbe lépett Szeretethez. Ahogy men­tek, nesztelen léptekkel, az Úr szeme volt rajtok. S az Úr szemeinek fényzáporában felséges szép­ségben tárúlt elébük a Föld minden fajtájú és színű virága. És mint szépségkirálynő vá­lasztáson függ a bírálók arcán a versenyző le­ányok szeme, míg kecses mozdulatokkal kelle­tik magukat, úgy kelleték magukat illatos szép­ségükben, ragyogó színeikben a virágok is. A liliomokhoz értek. — Az Úr virága! nem szőnek, nem varrnak és Salamon minden dicső­ségében nem öltözött úgy, mint a liliomok. Fe­hérségében a Lélek fehérsége tündököl, arany­bibéiben a Nap sugarai aránylanak. Átitatva az Úr virágának mennyei szépségével, tovább haladtak a kert csillogó útján. Pipacsok! A Szeretet mosolyogva vette ész­re, amint közeledtére megkettőzték pirosságu- kat, hogy mégjobban kitűnjenek virágtestvére­ik közűi. — Te a hősök virága vagy, — szólt szelíden — és mint ilyen, régen az édesanyák szívében élsz. Mert háborúk mindig voltak és mindig lesznek. És a háború nemcsak szüli, de temeti is a hősöket és a vérükből, fájdalom, nem “vi­lág-szabadság”, hanem mindig csak pipacsok sarjadnak. Őszirózsák! Bodrosfejű szépségek! A hófe­héreket körbe fogták, mint szivárvány koszorú, a színesek. Gyönyörködve álltak meg. A Sze­retet lehellete végig simúlt a göndörszírmú őszirózsákon s azok kecses alázattal hajtották meg bodros-göndör fejüket. — Mindenszentek napjának ékességei. Mi­kor virágtestvéreik már mind elvirítottak, ők koszorúba fonva díszítik a sírokat. Életet hir­detnek a haldokló természetben. Színpompás vírúlást a halálban. A rózsák elé értek. A kert királynői! A sokféle rózsa öntötte kelyhéből az illatot. Meg­telt a lég különféle, édeskés, bóditó, nehéz rózsa­illattal. Fejedelmi szépségük mellett illatukkal is igyekeztek magukra vonni a Szeretet figyel­mét. De csak elismerő mosolyt kaptak. — Fenségesen szépek. Illatukkal is levernek minden más virágillatot. De tele vannak tövis­sel, — suttogta lágyan a Szeretet. Megsebez­nék az édesanyák munkában kifáradt kezét; megszúrnák, ruhájukon át is, áldott keblüket. Maradjatok továbbra is a szerelmesek virágai. A szerelem boldogságában nem érzik meg tövi­setek szúrásait. Búzavirágok! A kalászok hűséges kedvesei. Magyar búzatáblák ékes díszei... Elhaladva melletök a Szegfűkhöz értek. Megálltak. Úgy álltak

Next

/
Oldalképek
Tartalom