Fraternity-Testvériség, 1955 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1955-07-01 / 7. szám
4 TESTVÉRISÉG vizsgálni. Életének külső körülményeit, az embereknek hatását, és végül magának a kornak alakitó befolyását. Legnagyobb hatással voltak rá gyermek és ifjú korának tapasztalatai, hiszen ezekről később is borzadállyal emlékezik meg. Szüleitől nem sok irányitást kaphatott, hiszen mire 10 éves lett, elvesztette édes apját, 13 éves korában teljesen árvaságra jutott. Ettől kezdve az árvaság kenyerét kellett ennie s amellett érezni azt is, hogy szegény, vagyontalan és tanulatlan. Látnia kellett azt is, hogy nagybátyja, akinél gyermekkorát tölti, engedi azt, hogy szüleitől örökölt vagyonából kifosszák. Egy szegény árva és tanulatlan gyermek tehát, aki érzi azt, hogy az emberek is, a körülmények is ellene fordultak. Látja azt, hogy nem bizhat senkiben, még a hozzá legközelebb álló rokonaiban sem. Milyen lehet az ilyen léleknek sorsáról és jövőjéről való nézete? Vagy megadja magát sorsának és beletörődik a változhatatlanba, választja a lemondást, rezignál, vagy fatalista lesz, vagy pedig, ha elég erős, felülemelkedik ezeken a hangulatokon és kialakul benne az ellenállás érzetén felül az a tudat, hogy neki éppen ezek között a körülmények között kell meg- állania, felvennie a harcot és küzdeni a külső körülmények ellen, amig diadalt nem arat felettük. Bethlen Gáborban ez utóbbi érzet kerekedett felül. Életének külső, mostoha körülményei között nem a sorsüldözést látta, hanem a megpróbáltatást, ami felett győzni kell a lélek erejének és hatalmának. Az elhivatottságot érezte meg tehát először magában. Ez az elhivatottság eleinte csak abban állott, hogy ilyen szegényen, árván és tudatlanul, névtelenül, egyszerű nemesi sorsból vállalkozzék arra, hogy elveszett birtokát visszaszerezze. De ez az elhivatottság hozza életébe a bátorságot, a nagy tervekért való lelkesülést. Hogy ehhez a feladathoz ereje is volt, hogy nem állott meg a félúton, hogy ezt a feladatát mindig teljességre is tudta juttatni, mutatja, hogy Istenben való erős hite adott táplálékot és erőt minden törekvésének. Ennek az elhivatottságnak a fejlődését látjuk akkor is, amikor már nemcsak családi birtokáért, de nemzete jólétéért száll síkra és megkísérli a lehetetlent is. Mindennek a bátorságnak a csirája itt az árvaságban bontakozik ki lelkében. Minél inkáb szélesedett feladata, minél nagyobb volt a cél, amelyért küzdött, annál inkább szüksége volt megfogni Isten kezét, amelyikben egyedül bizhatott, annál inkább szüksége volt lelkének oda fordulni Isten igéjéhez, a Bibliához, hogy abból naponkint erőt és világosságot nyerjen. Ez az elhivatottság-érzet és hit növekedik benne a török fogságban, ez ad neki reménységet arra, hogy a törökországi emigránsok körében vezető szerephez jutva, hazáját szolgálja, amikor valósággal ő tartja a lelket a menekültekben, ő táplálja bennük a reménységet hazájuk jobb sorsa iránt. Ez állítja Báthory Gábor fejedelem oldala mellé, mert reméli, hogy ott erős befolyással résztvehet hazájának a szolgálatában. Bátorsága és vallásos meggyőződése már annyira fejlett, hogy van bátorsága kivonni magát a fejedelem kicsapongó dáridóiból, van ereje remélni Erdélynek a jobb korát, van ereje szembeszállni a fejedelemmel is, amikor látja, hogy annak az uralkodása végveszélybe sodorja az országot. Ez a bátorság és elhivatottság-érzet kifejleszti benne a prófétai vonást is. A legridegebb és legmostohább körülmények között is megnyílt szemekkel látja a jövőt, amely felé törekedni kell, mig maga körül csak tökéletlen jelent lát, amelyből szabadulni kell neki és nemzetének is. így bontakozik ki lassankint az árva gyermek hitéből az az erős tántoríthatatlan hit, amely akkor is nagyot akar, amikor más már megvolna elégedve az elért eredménnyel. Gyermekkorában felébred benne a nagy dolgok, lelki dolgok felé való törekvés és a tökéletesség vágya, hiszen neki gondtalan ifjúsága soha sem volt. Tökéletesség utáni törekvéséről maga mondja: “Noha én akkor igen ifjú legén voltam, de mégis az tökéletességről tudtam gondolkozni.” Ez a tökélettesség vágya nem hagy neki nyugodni sohasem, nem engedi, hogy a keresztyénsége tétlenséggé változzék, de nem is teszi ábrándozóvá, hanem idealizmussal párosulva hatalmas és mély emberismeretével, erős realizmusával megteremti benne a magyar kálvinizmus egyik legerősebb és legmunkásabb személyiségét. Kortársai közül egyébként nem sokan voltak hatással vallásos fejlődésére. Szüleitől nem sok egyéni nevelést és hatást kapott, hiszen éppen azokban az években, amikor fogékony ifjú lelke fejlődött volna, az ő legnagyobb nevelője az árvaság volt. Nagybátyja Lázár András részéről is csak negativ hatások érhették a lelkét. Megtanulhatta, hogy milyennek nem kell lenni a keresztyénségében. Lázár Andrásnak nem volt szívügye a vallás, csak külső dolgot látott abban és igen sokszor vallási türelmetlenségre ragadtatta magát. Itt megtanulhatta Bethlen, hogy az igazi keresztyénnek sohasem szabad türelmetlennek lenni a más vallásuakkal szemben. A “durva és műveletlen vadember” azonban igen erős magyar és hűséges hazafi volt. Bethlen későbbi fejlődése megmutatta, hogy lehet valaki jó hazafi, de Istennel szemben alázatos és engedelmes is, más vallásuakkal szemben pedig türelmes. Székely Mózes, akinek a pártjára állott Bethlen is, inkább csak politikailag gyakorolt hatást lelkületére, amikor szabad, önálló és független Erdély volt törekvéseinek a célja.
