Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
2 TESTVÉRISÉG KOVÁCS GUSZTÁV 1897 — 1954 Régebbi első nemzedékbeli amerikai magyarságunknak az utóbbi években egyre ritkuló erdeje ismét kevesebb lett egy tekintélyes B. Mihály sirhalmán még alig a részvét virágai s megint temetnünk kellett. Megürült pittsburghi kerületünk után Cleveland következett a tragikus sorban. Eltemettük Kovács Gusztávot is. Ravatalánál megjelent nagy tömeg volt a legjobb bizonyság értékére. Mert nagyon értékes embert veszítettünk el benne. A legritkábbak közül valót. Olyat, akinek szavát mindig tett is követte. Az ugocsai Turterebesről származott Kovács Gusztáv már kora ifjúságában sem elégedett meg környezetének átlagos elemi ismereteivel. A Halmiban szervezett gazdasági felsőbb népiskolába iratkozott be s azt három év alatt kitűnő eredménnyel el is végezte. Egészen bizonyos, hogy azzal az akaraterővel és szorgalommal, mely rá annyira jellemző volt, szülőföldjén is boldogult volna s mégis átjött az óceánon. Hogy miért, arról soha sem beszélt. Buffaloba került s azonnal tevékeny szerepet vállalt az egyházi munkában. Hamarosan az ifjúság vezetője, majd presbyter és gondnok lett. Ilyen természetű működése mindig eredményes volt s neve mind szélesebb körben lett ismertté. Egyesületi munkánk is sziv-ügye volt kezdettől fogva. Helyi osztályának munkája révén közgyűlési képviselő lett s egy ciklusban vezértestületünk tagságát is viselte. Mindig és mindenütt kitünően megállotta a helyét. Munkásságának igazi fénykora arra az időre esett, amikor húsz évvel ezelőtt clevelandi kerületünk szervezőjéül hivatott el. Hihetetlen ambicióval fogott a munkához s végezte azt a legpompásabb eredményekkel. Két évtized alatt nem volt egyetlen olyan esztendő sem, amikor eredményeit tekintve ne ő lett volna a legelső társai között. Azoknak az országos “drive”- oknak során, miket a harmincas években rendeztünk, megfordult nemcsak saját kerületében, de az Atlanti Óceántól a Csendes Óceánig mindenütt, ahol kisebb-nagyobb magyar telepek vannak. És sehonnan sem távozott eredmény nélkül. Egyenesen bámulatra méltó volt az a lelkesedés és kitartás, amivel munkáját végezte s az a türelem, amellyel a legnehezebb feladatokat is megoldotta. Pedig nem volt “high pressure salesman”, de mert hitt abban, amit szolgált, győzedelmeskedett. Ezt a tulajdonságát nemcsak Egyesületünk ismerte fel és méltányolta, hanem Egyháza és a legszélesebb körű magyar társadalom is. — Közéleti ember lett a szónak legnemesebb értelmében. Clevelandi egyházközsége néhai Ko- váchy György örökébe őt választotta főgondnokául újra meg újra s ezt a tisztségét is egy évtizeden keresztül, egészen haláláig, mintaszerűen töltötte be. Emellett Cleveland magyar társadalmának is egyik vezető emberévé fejlődött. Nem hiányzott soha sehonnan, ahol nemcsak beszélni, de dolgozni is kellett. Aligha tévedünk annak a megállapításával is, hogy az amerikai magyar reformátusok Presbyteri Szövetségének megalakítása is főként az ő ernyedetlen buzgalmának tudható be. Amibe egyszer belekezdett, azt becsülettel be is fejezte. És ez vonatkozik egész életére is: gyó- gyithatatlan betegen dolgozott szinte utolsó leheletéig. Családjának és környezetének minden tagja tudta már, hogy csaknem egy éve gyógyíthatatlan beteg. Csak ő maga nem vett vagy nem akart tudomást venni róla. Szinte emberfeletti erőfeszítéssel viselte bizonyára kínzó fájdalmait. Tavaly szeptemberben beszéltünk orvosaival, akik azt mondották, hogy már legfeljebb napjai vannak hátra. És még hosszú hónapokat élt át. Állapota ismeretében majdnem egyenesen megtiltottuk, hogy szokásos évi értekezletünkre Washingtonba jöjjön. Nem engedelmeskedett. Mert úgy érezte — amint búcsúztató papja nagyon jellemzően mondotta róla — hogy munkálkodnia kell, “amig nappal vagyon”. És most hogy munkás földi életét befejezte, visszatekintve pályafutására a ravatala felett elhangzott halotti beszéd szerint valóban azok közé tartozott, kik felé igy szólt az isteni biztatás: “Barátom, ülj feljebb!” Hittel reméljük, hogy futását elvégezve s megállva az örök Biró előtt, elnyeri földöntúli jutalmát azért, amit itt e földön végzett. Temetésén ott volt nagy számban egyházának népe s az általa szolgált testületek képviseletei, Egyesületünk tisztikarának, vezértestületünknek három-három tagja és szervezőink küldöttsége. Mély megilletődöttséggel s a sújtott közvetlen család iránt érzett legőszintébb részvéttel búcsúztunk el tőle. E sorok rovója, pedig, aki a családon kívül legtöbbet vesztett benne, mint a legkiválóbb munkatársa, el nem múló hálával gondol az eltávozottra. tölggyel. Tusai hervadtak meg
