Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

8

TESTVÉRISÉG

AZ ÜTÉSEK ALATT

ADY ENDRE VERSEIBŐL*

NÓTÁZÓ VÉN BAKÁK

Hogy zug, zuhog, árad a nóta Valamennyi vén fiú torkán S hogy ölte órákig az orkán Künn őket a próba-mezőkön.

Magyarok, öregek, nótásak,

Bakák, busák: dacosan hősön. Puskaport még alig szagoltak,

De hősök már, mint hősön-holtak.

így járnak a Végezés ormán,

Ezer és ezer évek óta,

Mindig a Halálba loholtak S el nem hagyta őket a nóta.

Miért? kiért? mikor? — erősön Állták, mert igy rendelteték el S be szép ilyen végzetes néppel Ugyanaznak tudni magunkat.

Ez a regéknek ősi népe S hősi népe túl minden hősön, Rosszkor jőve s rossz helyre téve Átugrik Sorsot, Jelent, Voltat.

Fátum és dal népe, ha voltak Sirok: te megbirtál a véggel, Búsultál, ütöttél, nótáztál S hallsz és élsz: igy rendelteték el.

Csatát vesztvén alig csatázva: Homlokunkat nem ékesiti Hős, szent bukás vér-glóriája S daccal nem nézhetünk az Égre: Kevesen voltunk, buktunk s vége.

S mégis — be különös egy ország — Megint dacosodnak a szemek, Keményre száradnak az orcák S ijjesztő siri némaságban Megint fölszánt magyar világ van.

így volt ez itt századok óta:

Ezt a zúzott, vert fejű magyart Mindig ütés tartotta, óvta,

Vert hencegések, törött álmok Után: még konokabban állott.

Gyér seregünket széjjel-verték S ránk rakta a cudar uriság Az élhetésnek minden terhét.

S mert ránkszabadult minden vétek, Azért lesz itt újból is élet.

KÉTKEDŐ, MAGYAR LELKEM

Én seregem és én népem,

Szeretlek én mindenképpen.

Hogyha szaladsz űzőn s üzten, Megrajonglak buta tűzben.

Fájsz, hogy igy vagy, fáj, hogy látlak A Sors bus uszitottjának.

Fáj, hogy az én éles torkom Ma hurokkal, bénán hordom.

Disznók állnak most elébem Röfögően és negéden.

S orditó és intő vágyam Belepusztul a muszájban.

Szeretnék sereget szedni,

Sok-sok mindent vissza-venni.

Bár csalódna holtát-lelten Én kétkedő, magyar lelkem.

* Ezek a versek a költő “A halottak élén”, 1918-ban megjelent kötetéből valók.