Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
TESTVÉBISÉG 9 teenth century stereotyped romanticism, received practically no notice; but the “iconoclastic” views and taste of his second volume and the volumes that followed it shocked the reactionaries or amused them, like a versified grimace. At the mercy of insensitive utilitarians and calculating politicians, and stumbling on stones of misunderstanding, antagonism and stupidity, nevertheless he never yielded an inch of his aesthetic and moral convictions. There are foreign renderings of his poems, including English, and while it is a painful experience to read the works of a genuine poet in translation, fortunately there are Ady-translations that give unmitigated pleasure. Some critics identify Ady with the subtleness, metaphorical ingenuity and suggestive indirectness of the French Symbolists. But one also finds much directly conveyed ethical and religious material in his works; in fact, a critic declared him to be “the most authentic Hungarian metaphysical poet.” His stylistic mannerisms are sometimes irritating; on the other hand he mastered the Hungarian language to such a degree that he has few rivals in the past or a- mong his contemporaries. He abhorred the Pharisaical world that proposed hypocritical panaceas for the solution of individual and social problems. As a journalist, he suported humanitarian and democratic causes; however, as a poet, he was not a reformer primarily, but a singer of man’s fallibilities and yearnings, mainly of his own and of his nation. According to Benedetto Croce, our civilization is technically perfect and spiritually barbarous. One may question “technical perfection,” but not the barbarous deformities of the spirit. In Ady’s poems the deformities of the spirit are refuted; i. e. the arrogance of the self- assertive, the conceit of the ignorant, the vulgarities or slyness of the anti-social. He wrote with evocative power about sensuous and platonic love, personal pride and plight, nature, social justice, national destiny, apocalyptic times and man’s need of and faith in God. His poetry is not remarkable for the originality of ideas, but for its frequently original intonation, accompanied by unexpected lyrical visions that seemed contrived or eccentric in the estimation of those who preferred “conventional verses.” As a matter of fact, part of Ady’s “originality” is traceable to Baudelaire, comparable with T. S. Eliot’s to Laforgue, and his diction manifested in portmanteau words or legitimate archaisms, shows the influence of the Károli translation of the Bible which in Hungarian corresponds to the King James version of the Bible in English. He employed traditional meter as well as a manner resembling free verse. Ady travelled much abroad, and was especially at home in Paris. None-the less, he remásodik kötete s az azt követő művei megdöbbentették a maradiakat vagy mint holmi megverselt fintorok mulattatták őket. Ady sohasem alkudott meg esztétikai és erkölcsi elveivel, jólehet meg nem értésükkel, ellenszenvükkel s korlátoltságukkal a kimondottan hasznosságot vallók és a számitó politikusok útjában voltak. Költeményei idegen nyelven is megjelentek, angolul is s noha gyötrelmesek egy kiváló költő munkái kezdetleges forditásban, szerencsére vannak olyan Ady fordítások, amelyek zavartalan gyönyörűséggel ajándékozzák meg az olvasót. Olyik kritikus Ady szubtilitását, költői képekben megnyilatkozó képzeletét és sejttető közvetettségét a francia szimbolistákkal azonosítja. Ám költeményeiben sok a közvetlenül kifejezett erkölcsi és vallási szempont is; egyik bírálója szerint “a legkülönb magyar metafizikai költő.” Stílusbeli modorosságai olykor bosszantók; viszont annyira mestere volt a magyar nyelvnek, hogy ebben a tekintetben a múlt irói és kortársai közül kevesen versenyezhettek vele. Megvetette a farizeus világot, amelyben a hatalmasok kémutató eszközökkel próbálták megoldani az egyéni és társadalmi kérdéseket. Mint újságíró az emberséges és demokratikus célok szolgálatában állott; mint költő nem annyira a reformer álláspontját képviselte, hanem dalosa volt az emberi gyengeségeknek és vágyának, főként önmagára és nemzetére vonatkoztatva. Benedetto Croce szerint civilizációnk technikailag tökéletes, de szellemileg barbár. A “technikai tökéletesség” kétes, ám a szellem barbár alaktalanságai tagadhatatlanok. Ady verseiben szembeszállt a szellem formátlansá- gával, azaz a gőgösök okoskodásával, a tudatlanok hivalkodásával, a társadalomellenesek fortélyával. Ihletetten irt az érzéki és platói szerelemről, saját büszkeségéről s bajairól, a természetről, a társadalmi igazságról, a nemzet végzetéről, az apokaliptikus időkről s arról, hogy az embernek szüksége van Istenre s az Istenbe vetett hitre. Költészetét nem a gondolatok eredetisége jellemzi, inkább az eredeti hangsúlyozás, amely teljesen váratlan látomásokat tár fel. Konzervatív ízlésű kortársai szerint víziói mesterkéltek voltak vagy szélsőségesek. Lényegében Ady “eredetisége” Baudelaire modorára vezethető vissza, mint ahogy T. S. Eliot Lafor- guera iróniájára emlékeztet s újszerű fogalmakban vagy jogosult archaizmusokban bővelkedő nyelve a Károli Biblia hatását érezteti, amelynek a magyar kultúrában olyan a jelentősége, mint az angol nyelvű kultúrában a James Bibliának. Hagyományos módon verselt, gyakran megközelítve a szabad vers hangját.
