Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
TESTVÉRISÉG 13 “Semmi kétség aziránt, hogy egy szuverén állam haderejéhez tartozó s annak lobogóját viselő hadihajó támadással való megfenyegetése háborús lépéssel való fenyegetés. A hadviselés joga szükségszerűen, természetéből fakadólag, a szuverén hatalom joga. Az ilyen rendkívül súlyos természetű jog. . . csakis a nemzet összességéé, vagy az uralkodóé, mint a nemzet képviselőjéé. . . A New Hampshire, Massachusetts és más államok örök szövetségére vonatkozó 1778. évi cikkelyekben is szerepel már a következő tétel, a 9. cikkely 1. szakaszában: ‘A hadüzenet joga, valamint a békekötés joga, egyedül és kizárólag az Egyesült Államok Kongresszusáé.’ Az Egyesült Államok közjogának ezt az alaptételét átvette és jóváhagyta az Egyesült Államok Alkotmánya 1787-ben, mely a hadüzenet jogát kifejezetten a Kongresszusnak adta meg.” Marcy, mint könnyen elképzelhető, hüledezett. Hülsemann, a “belügyekbe” való beavatkozás ellen hevesen tiltakozó feddhetetlen lovag, az amerikai kormány és Kongresszus belső viszonyát és jogait magyarázza az amerikai külügyminiszternek. . . Marcy temperamentumos ember volt, de tudta, mikor kell fegyelmeznie magát. így felelt: “Készséggel elfogadom Hülsemann ur (jegyzékének azt a részét, mely a hadviselési jogra vonatkozik). Az elvek, melyekre támaszkodik, helyesek és jól kifejezettek. . . Azt viszont képtelen vagyok felfedezni, hogy mennyiben vonatkoznak a vizsgálat alatt álló ügyre.” Most már ki kell mondani az utolsó szavakat mindkét részről. Teljes a fizikából ismeretes példa, az elmozdithatatlan testnek az ellenállhatatlan erővel való találkozása. . . Hülsemann: “A császári kormány elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya sürgősen utasítsa szmirnai konzulját, hogy ne gördítsen akadályt Kosztának a francia főkonzul által a szmirnai osztrák főkonzul kezébe való kiadatása elé. A császári kormány jobb véleménnyel van az Egyesült Államok kormányának igazságérzetéről. . . semhogy egy pillanatra is kételkedjék abban, hogy (az amerikai kormány) készséggel fogja megrovásban részesíteni képviselőit... és ugyanakkor az elkövetett jogtalanság méreteinek megfelelő elégtételt nyújt Ausztriának. . . Marcy: “Az Elnök nem lát megfelelő okot arra, hogy az amerikai közegeknek Ausztria által nehezményezett eljárását megbélyegezze. Ezért, gondos megfontolás után, Ausztria elégtételi követelését tisztelettel visszautasítjuk. Nemzetközi jog terén az Egyesült Államok nem kiván többet, mint amennyi másoknak kijut; kevesebbet viszont nem fogad el. Abban a meggyőződésben, hogy Koszta elfogatása és bebörtönzése jogtalanul és semmivel sem menthetőén történt, az Elnök ugyancsak megtagadja annak jóváhagyását, hogy (Kosztát) átadják a szmirnai osztrák főkonzulnak. Ezzel szemben az itt előadott ügy tüzetes megvizsgálása után utasított, hogy tudassam Hülsemann úrral azt a bizakodó várakozását, hogy Ausztria császára megfelelő intézkedéseket fog tenni azon célból, hogy Koszta Márton ugyanabba az állapotba kerüljön, aminőben azt megelőzően volt, hogy őt junius 21-én Szmirnában elrabolták.” AZ ELNÖK ÜZENETE A két jegyzék közrebocsátásával az amerikai nép végre teljes beszámolót kapott a szmirnai esetről. Kiviláglott az ügy nemzetközi jogi és diplomáciai jelentősége. Kitűnt az is, hogy ennek az incidensnek —— mint a sarkvidéki tengerek jéghegyeinek — igazi veszedelmei kétharmadrészt a felszín alatt rejtőznek. Az a rokonszenven ugyan nem nyugvó, de mindenesetre békés és “korrekt” hivatalos viszony, mely az osztrák császárság és az amerikai demokrácia között fennállt, uj és aggasztó szineket öltött, melyek, mint az mindig elkerülhetetlen, a nagyhatalmakhoz kapcsolódó kisebb országokra is rávetültek. Nemzetközi diplomáciai körök megdöbbenéssel olvasták Marcy külügyminiszter válaszj egyzékét. Meghökkentette őket az a merészség, mellyel a fiatal Amerika nekirontott a minden hájjal megkent osztrák mester-diplomatának. Továbbra is vitás maradt, hogy formák, elvek és gyakorlat szerint melyik félnek volt igaza; de azok, akik az amerikai kormányt ügyetlen politikai műkedvelők társaságának tartották, megdörzsölték szemeiket Marcy jegyzékének olvasásakor. Az amerikai külügyminiszter tudatában volt az eset belpolitikai jelentőségének, a következő elnökválasztás és az ő elnökjelölti ambíciói tükrében. Nemcsak az utókor Ítélete érdekelte, hanem saját politikai jövője is. A kényes ügy bátor, leleményes kezeléséért elismerés illette a Pierce-kor- mány ellenlábasai részéről is, de nem tagadható, hogy sokminden másként fordulhatott volna ebben a dologban, há Marcy nagyravágyása kisebb, vagy Pierce elnök ujraválasztási esélye nagyobb lett volna. A “New York Weekly Tribune” 1853 október 8-ikán, egy vezércikkben, igy irt: “Ha kormányunknak a Koszta-ügyben teljesen igaza van — és mi úgy érezzük, hogy teljesen igaza van, — mutassuk meg ez, egyszer a világnak, hogy milyen az amerikai nép, amikor elfelejt pártkülönbséget, ósdi elöitéletet, eredendő félénkséget és egy-em- berként áll választott kormánya mellé a gyengébbekért az erőszak ellen, a jogért a zsarnokság ellen, az emberiességért az elnyomatás ellen ...” (Folytatjuk)
