Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 9 és “Anna nevére” igy zengedezi hűséges szerelmét: Te böcsülhetetlen drága szerelmesem, Kinek jóvoltában nyugszik fáradt lelkem: Nincs kívüled nekem Ki sok bánátimban vigasztaljon engem. “Gyönyörű kedves rózsafa” énekében azonban már más az ideálja és igy esküdözik a “szép Júliának”: Nagy keserves gyászban éltem, amig tőled távol éltem; “Édes Júliám, gyenge violáméban ékes nyelven beszél trobadourunk, amikor azt mondja: Édes Júliám, gyenge violám, arany almácskám, Jó illatú és vig kedvű sólyom madárkám, Szállj bátran én kezemre, Hozz örömöt szivemre,... “Zsófia nevére” irt verse akkor irodik mikor már régi nagy szerelmétől Annától kosarat kap és újból Lengyelországba készül. Idő“ “fényes bogár Szent Ivány havában jár a nyárnak közepibe” 1589 júniusa. Bú, keserűség és csalódás tépdesi Bálintot, de ezek mind nem gátolják, hogy szemét Pe- rényi Zsófiára ne vesse és hozzá is ne Írjon epedő verset. Zsófia fekete gyászruhában jár, mivel elvesztette szüleit, Bálintot a szépséges alak hatalmába ejti és gyönyörűen rajzolja meg érzelmeit: Fekete gyászába’, Mint sűrű árnékba’, Liliom, úgy fejérlik; Szép piros orcája, Fekete zámáncba’ Mint rubin, úgy tündöklik Slejt öltözötiben Mint a sovány böjtbe’ Mária képe, úgy fénylik. “Szent Lélekhez boldog házasságért” könyörgése a másik énje, megtisztult lélek, aki átadja magát a hit, a bizodalom érzésének. Érdemes lelkének ezt a nemesebb megnyilvánulását olvasnunk: A szentháromságnak harmadik személye Szerelemnek Isten szerént gerjesztője, Az jó házasságnak ki vagy bölcs szerzője, Szivek szentelője. Áldj meg mindkettőnket igaz szerelemmel Jó, ép egészséggel és szent félelemmel. ... Te régulád szerént hogy igazán élvén, Hozzád tartozókkal imádjunk dicsérvén Téged, vigasztaló szentlélek Úristen, Mindörökké, Ámen. (folytatjuk) Mikor Isten örül Irta: Szabóné Lévay Margit Talán az ajándékozás az egyetlen, ami kettős örömmel jutalmazza az ajándékozó szívét. Örül a szív, mikor elküldi az ajándékot és örül, mikor hírét veszi, hogy ajándéka megérkezett azokhoz, akiknek küldte. És szivünkben ilyenkor meleg van, az öröm, a boldogság melege. Ilyen kettős öröme volt Istennek is, mikor mint a Világ Ura megajándékozta a Föld népét a Szeretettel. Először: örült Isten, mikor elküldte az Ő Fiát s másodszor: örült, mikor befogadták Őt a szívekbe. Hideg volt a földünkön nagyon. A pogány- szobor-istenek melegség helyett hideget árasztottak a szívekbe. Mosoly nélkül, rideg szívvel jöttek-mentek el egymás mellett az emberek. A gazdag elkerülte a szegényt s a szegénynek csak felnézni volt szabad a gazdagra, de szembenézni vele nem. És ekkor, ebben a rideg világban — magától — megnyílt az Ég és alászállt Istennek ragyogó ajándéka: a Szeretet. És egyszerre meleg lett a földön. Az emberek felfigyeltek egymásra. A gazdag észrevette a szegényt s a pásztorok mellett bölcsek térdepeltek, együtt gyönyörködve Isten felséges ajándékában: a Szeretetben. — És a szíveket betöltötte a szeretet. A szívekben meleg lett. És Isten örült: Ajándéka megérkezett oda ahova szánta, ahova küldte: a szívekbe. De igen sok ember élt a földön akkor is, aki nem vett tudomást Isten Ajándékáról és meghalt anélkül, hogy valaha is megérezte volna az Ajándék és az ajándékozás édes örömeit. Se nem adott, se nem kapott ajándékot soha. És ezek miatt, az Isten Ajándékát nem ismerők miatt, lassan-lassan megint hideg lett földünkön. Bár itt élt állandóan közöttünk Isten ajándéka, a Szeretet, de csak kevés, igen kevés szív nyílt meg a számára; az ajtó előtt állt és zörgetett, de a zörgetést is csak nagyon kevesen hallották meg. És a szívekben hideg lett megint... És Isten levette szemét az emberről. Megverette az embert az emberrel. A jókat a gonoszokkal, az érző szívűeket a rideg szívűekkel. Mert a jók bűne, hogy még ma is élnek gonoszok a földön, mert csak önmagukhoz voltak jók; a szeretni tudó szívek bűne, hogy még ma is van szeretetlenség a világon, mert csak az i
