Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-10-01 / 10. szám
6 TESTVÉRISÉG KÖNYVEIM KÖZT... Tízévi fájdalmas nélkülözés után újra megtelnek a polcok, s az élet többé nem olyan sötét, vigasztalan — néha már mosolyog. Nézem őket: csupa fényes nagyság, s müvek, melyek mindörökké élnek. Hányszor adtak már halk vigasztalást, s nyomukban tűntek fájó miértek. Könyvek! Könyveim! Feléjük hajlok, mint hű iránytű pólusok felé — s a betűsorok, kicsinyek, nagyok, vágyódásomat mintha értenék: Rámsugároznak minden jót és szépet: lázas, új eszmét, régi dallamot — könyveim közt csalódás sohsem érhet, bennük egyedül — bennük bizhatok! Buffalo, N. Y. Kucserik Mária Úgy él a magyar, ahogy tud Irta: Nagy Lajos (McKeesport, Pa.) Mióta a magyar a Kárpátokat átlépte Árpád apánkkal, mióta sátort ütött ott s leverte az első cölöpöt, azóta mindig küzdött tüzzel- árral, törökkel-tatárral. Tűrte a villámlást, hordozott bajokat, verte a labancot és vérzett nagyon sokat. Százszor eltemették, százszor támadt uj életre. Olmos eső mosta kopjafáját, de csodaként tavaszra lomb sarjadt rajta. Őszi szél fütyörészett feldúlt otthonában, baglyok hurogták az elmúlást éjtszakánként, éhes farkasok üvöltöttek kapujában. De tavasszal virág nyílott a kiskertben, a kormos falakat hófehérre meszelte valaki. Bölcsődalt vitt az esti szellő, valahol az örök magyar anya csókja cuppant fiacskája gödrös arcán. Odafent, kék égbolton mosolygott a nap. Isten szánón nézett le megpróbált gyermekére. Pacsirta dalolt, valahol az örök magyar kardjával kaparta le ekéjéről az odatapadt földet. Jaja dallá simult s uj kedvvel fogott fele újabb barázdák hasogatásába. Ezer éve úgy élt a magyar mindig, ahogy tudott. Nagy urak rossz politikájáért mindig ő fizette meg az árat. Vesztett csaták után az örök szántóvető kezdte újra az életet. Kezdte a szántást, vetést, gyógyította a nemzet sebét s szülte gyermekét a magyar vér nagy tékozlására. így volt ezer éven át s élt a magyar, ahogy tudott. A magyar bűn gyűlt és sok helyen az égre kiáltott. A huszadik század ott könyörgött a kastélyok előtt. Ezerfelé huztunk, délibábot kergettünk, a magunk politikája helyett mások politikai táncát jártuk. Millió magyar kérdés megoldás után kiáltott. Az idő sebes szárnyon szállt tova. A homokóra végzetesen pergett. Körmünkre égett minden. Magyar próféták szava pusztába veszett. Az elszalasztott alkalmak ott zokogtak az útfélen. Mi tovább civód- tunk, vagy a vesztétérzők könnyelműségével ürítettük az utolsó pohárt. Bünbánatot senki- sem tartott, mindenki a tűnő percet élvezte s akarta megtartani. Sötét fellegek lepték el az eget. Gomolyogtak, furcsa alakokká váltak. Nagy karjuk, óriás szájuk volt, mintha magyar falvakat faltak volna fel mindenestől. Néhány lélek megdermedt e szörnyű jelekre. Mások egy késő ősznek búcsúzó napsugaraiban fürdették arcukat. Közben gyűlt a bűn, kacagott az önzés, kerítést font a gyűlölet a testvérek közé. Isten végtelen szomorúsággal figyelte magyar gyermekét, aki Róla elfeledkezett és járta a saját maga útját. Isten elhatározta, hogy népét magához alázza. Isten egy szörnyű áradatot bocsátott Magyarországra. Ez a szennyes áradat legázolta ártatlan lányaink liliomos kertjeit, beszennyezte, meggyalázta tiszta és hü magyar asszonyaink házi szentélyét. Elsodort két történelmi osztályt, megötösölte a hivatalnoki kart, akit meghagyott, annak megölte a lelkét. Száz ezreket száz ezrek után rabságba hurcolt. Ebben a véres, szörnyű viharban minden falu egy negyede elpusztult. Üszkös romok között, beszennyezett házi szentélyek és feldúlt otthonokban, legázolt virágos kertek mellett magára maradt a magyar! Országát hatfelé szabdalták. Barázda köveit kihányták. Nadrágszij szélességű földje, egy kegyetlen rabtartó uradalmi földjévé nőtt, de már nem ő a tulajdonos. Nincs értelme a verejtéknek. Aratók vig énekét, szüretelők boldog dalát megfagyasztja a bánat. Testvértelenül árván, mindenkitől elhagyva, tavaszra vár a magyar. Jaj de most nem akar tavasz jönni. Hosszú tél van. Reménytelen télben él a magyar, ahogy tud. Ott valahol a Felvidéken, a hegyek alján kicsi magyar falvak álmodnak egy szebb vi-
