Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-08-01 / 8. szám
4 TESTVÉRISÉG AZ ELNÖK ÜZENI . . . “EZ AZ ÉN SZERELMES FIAM — AKIBEN GYÖNYÖRKÖDÖM!” A Magyar Református Egyház egyik legnagyobb tanítóját, az evangéliumi mozgalmak, az Egyház belső megújulásának fáradhatatlan munkását, Dr. Victor János, volt budapesti lelkipásztort, theologiai tanárt, hazahívta az Ur. Bereczky Albert püspök, temetési igehirdetésében, többek között, azt mondotta: . . egész eddigi életem legnagyobb vesztesége, az ő elköltözése . . . áldjuk Istent azért, amit Victor Jánosban kaptunk Istentől.” bridge”, a sorstól arra rendelt összekötő hid legyen az egymást alig ismerő társadalmi osztályok között. Az első világháború szomorú következményei indították őt is útra a nagyvilág felé, hogy az amerikai Debreczenben állapodjék meg, a- melynek egyházi és társadalmi életében rövidesen a legtiszteltebb vezetők egyike lett. Innen hívta el Egyesületünk bizalma mostmár majdnem húsz esztendeje, hogy az amerikai magyarság második legnagyobb közösségének, az egész világ legnagyobb magyar református testületének pénzügyeit bízza reá. Az elmúlt ötven esztendei munkából vagy harminc esett az amerikai munkamezőre. Király Imre közéleti mukájának nagyobbik része tehát az amerikai magyarságé volt. Ennek a nagyobbik résznek oroszlánrésze pedig az Amerikai Magyar Református Egyesületnek jutott, mindazokkal a mozgalmakkal együtt, amelyek életünkben lefolytak s amelyeknek munkájából szintén kivétel nélkül részt kért. Valószínű, hogy magának Király Imrének csak akkor fog ez a félszázados jubileum eszébe jutni, amikor ezek a sorok elébe kerülnek. Nem igen van rá ideje és alkalma, hogy a múlt fölött töprenkedjék. Mindig a jelen és főképen a jövő embere volt, aki munkájával mindig a mát és a holnapot igyekezett szolgálni. Amikor mi is tisztelgünk előtte, tisztességet téve az elmúlt ötven esztendő eredményeinek és szakadatlan munkájának, inkább a ma és a holnap munkását és harcosát látjuk benne, akit hála Istennek az évtizedek nem fárasztottak el és aki ma is teljesen a régi tűzzel és lelkesedéssel végzi mindazt a nemes munkát, aminek elvégzése reá vár. Barátainak és tisztelőinek nagy serege, egész Református Egyesületünk tagsága azt kívánja az évfordulón, hogy Király Imre még sokáig álljon ott, ahová az Isten akarata állította. Az Istent, Victor Jánosért, áldók sorában ott vagyunk nagyon sokan, Amerikában is. Ott vagyok én is, aki sokat, nagyon sokat kaptam Istentől Victor Jánoson át. Negyvennégy évvel ezelőtt történt. Sárospatakon, diákösszejövetelen voltunk. Nem sokan, csak néhány szomjuhozó lélek volt együtt. Victor beszélt: “Fiuk! egy igaz cél van az életben. Egy cél, melynek elnyerésére érdemes odaszentelni egész életünket. Ezt a célt Jézus igy fejezte ki: “Én mindig azokat cselekszem, melyek Ő előtte kedvesek.” Ez a cél: Istennel együtt élve, Isten kedvében járni, úgy hogy ő, látva a mi életünket, elmondhassa, boldog atyai örömmel mondhassa: “Ez az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm!” Patak utcáin, a tanteremben, diákok között, vagy otthon egyedül, egész életünkben, ha lát- az Ur, meleg érzéssel mondhassa: Ez a Pista — Berci — Laci — Feri . . . az én szerelmes gyermekem, akiben gyönyörködöm . . .” Akik ott voltunk, ettől a naptól kezdve, ezért a célért igyekeztünk élni. Negyvennégy éve volt, de élénken él emlékezetemben és Pál apostollal együtt mondom: “Délben láttam az utón — és azóta nem vagyok engedetlen a látomás iránt!” Felébredésünket, egész életünk életirányát, sokan, nagyon sokan, Victor Jánosnak köszönhetjük. Belső, soha el nem múló lelki közösség megteremtésének eszköze volt ő Isten és emberek között. 1914 junius 27-én — negyven éve, mikor Amerikába indultam, Victor János is ott volt abban a közösségben, mely búcsúzóul azt énekelte: “Isten velünk! viszontlátásra — ha itt tán nem is — ott az égi honban fenn! Jézusunk kebelén!” 1946-ban találkoztam vele utoljára. Budapesti otthonában összegyűjtötte az Amerikát járt volt diákokat, régi ismerősöket, munkatársakat. Emlékeztünk, elbeszélgettünk, imádkoztunk, könnyben úszó szemmel öleltük meg egymást, elbúcsúztunk. És most én is áldva Istent Victor Jánosért, azt mondom: “Kedves János Testvér! Isten veled — viszontlátásra Jézusunk kebelén!” AKIK UJ HAZÁT ÉPÍTENEK Izrael hivatalos kiküldöttje, Korláth György mérnök, járt a Kossuth Házban. Hivatalos munkája közben Pittsburghba is elkerült, ahol nagybátyja, Grosz Henri, a Verhovay tisztviselője, adta át címünket. Sokáig, melegen elbeszélgettünk. Lelkesedéssel, drámai erővel irta le a zsidók honépitő, áldozatos munkáját. Az áldozatos, hősies munkáról szóló beszámolót hallva a próféta jövendölésének beteljesedését éreztük meg: “A tövis helyén mirtus, a bogáncs helyett ciprus nevekedik . . . tq.vá lesz a délibáb ... a pusztában rózsa virul . . .” Jól esett hallani a magyar származású zsidók tiszteletre méltó sze-
