Fraternity-Testvériség, 1954 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7. szám
10 TESTVÉRISÉG — Borshy Kerekes György rovata — HORTHY MIKLÓS: EMLÉKIRATAIM Ezen a címen jelent meg Horthy Miklós, Magyar- ország jelenleg Portugáliában élő volt kormányzójának, németből magyarra nem a legszerencsésebben fordított könyve, országlásának negyed százados történetéről. Szomorú történet. Az világlik ki belőle, hogy a vezető réteg még a trianoni nyomorúságba döntött országban sem emelkedett olyan kiegyensúlyozott politikai felfogásra, mely a szükreszoritott és minden oldalról szorongatott magyarságnak legalább belső társadalmi nyugalmát és egységét biztosíthatta volna. De ami még szomorúbb, hogy a látszólag nagy tekintélynek örvendett kormányzó hátamögött, amint a szerző saját maga állapítja meg, olyan klikkek alakulhattak ki, amelyek úgy bel-, mint külpolitikai és katonai vonalon, pontosan akkor érvényesithették a kormányzóéval ellentétes akaratukat, amikor a nemzetnek a leg- fegyelmezettebben kellett volna államfője mögött állania. Mint minden ilyen emlékiratfélében, ebben is feltalálhatok az önigazolási szándékok és beállítások. Ez ugyan természetes, de nem fogadható el olyan mértékben, mely a szerzőt minden felelősség alól mentesíthetné. Mert ha politikai vonalon esetleg nem is, de a katonain a “legfelsőbb hadur”-nak bizonyára meg lett volna a lehetősége az olyan meglepetések elkerülésére, aminőket emlékiratában említ. Ezeknek oka viszont alighanem abban a tényben keresendő, hogy a katonai vezetők között olyanok is akadtak, akik névben ugyan magyarosodhattak, de kritikus helyzetekben hasított hivatás-tudatuk szembe-helyezte őket a magyar kormányzó céljaival vagy akaratával s a nemzet jól felfogott érdekeivel. Érdekes, sőt mondhatjuk fájdalmas hatása a könyvnek, hogy a kormányzó nosztalgikus visszaemlékezéseiből nem egy olvasó azt a benyomást nyerheti, mintha Horthy a maga kormányzói tetteit nem annyira a jelen vagy a jövő közvéleménye, hanem “császári és királyi” katonai múltjával és Ferenc Józsefre tett esküjével szemben kívánná igazolni. Ez a royalista-legitimista-dinasztikus felfogás általában átlengi az egész könyvet s bár sok mindent érthetőbbé tesz, aligha alkalmas arra, hogy egyetemleges rokon- szenvre találjon. Mindezek ellenére is a könyv érdekes és értékes és mint emberi és történeti dokumentum maradandó terméke az emigráns irodalomnak. Befejező részéből az emigráció torzsalkodói felé idézzük a következő mondatot: “Bármit is hoz a jövendő, kérve- kérek minden magyart, aki e névre méltó és akár otthon szenved, akár kiüldözötten keres magának és családjának fedelet, meg falatot széles e világon: temessen el minden pártviszályt és személyes perpatvart és csak egyetlen célra vesse tekintetét, fordítsa minden erejét és csak ezért dolgozzék és imádkozzék. Ez a cél mindnyájunk közös, szent célja: Magyarország felszabadítása.” Ami pedig a kormányzó jövőbe vetett reményét illeti, arra e sorok felelnek: “A magyar népnek, de különösen a magyar parasztnak emelkedett színvonalú a gondolkodásmódja. Ha a magyar parasztság, a mi fajtánk életforrása, századokon át tanúsított nemzeti érzését, Istenbe vetett hitót, tiszta erkölcsét, katonai vitézségét és szorgos munkakedvét a terror és idegen megszállás megpróbáltatásai között is megőrzi — ha nem támogatja a hatalomra éhes politikai törtetőket, akik osztálygyülöletet hirdetnek és a tömegek alacsony ösztöneit ingerük, akkor majd egy napon ismét valóra válik a magyar szabadság.” így fejezi be könyvét az agg Horthy Miklós. Ebben a felfogásában és reménységében mi is osztozunk. Ezért mi is, amerikai magyarok, dolgozunk és imádkozunk. BALASSI BÁLINT Amikor a jelen szomorú, a jövő ködös, az ember szivesen fordul a múlthoz, hogy onnan kiemelje a “régi dicsőséget”, s a ma törpeségével szemben emlékezzék régi nagyokra. Emberi szokás, magyar szokás külö- nösebbképen is. Talán egyik nagy bajunk is, hogy többet foglalkozunk a múlttal, mint a jövendővel. De igy van. Mostanában tartottuk a szabadságharc, majd a Kossuth Centennariumot, emlékeztünk Kováts Mihály ezredesről, Koszta Márton esetéről, Rákócziról, legutóbb pedig Kossuth Zsuzsa, a magyar Florence Nightingale van soron. Nem lenne talán fölösleges arról is megemlékeznünk, hogy 400 kerek esztendővel ezelőtt született a magyar lírai költészetnek egy olyan halhatatlanja, Balassi Báünt, akinél különbet az a század aligha termelt az ismert világban. Irodalomtörténészeink és esztétikusaink régen esedékes teendője volna őt végre ismertté tenni nemzetközi vonalon is. Ady és Petőfi mellett, megfelelő műfordítások révén is, ő lehetne az, aki a lírai trió méltó harmadikéul volna beilleszthető. S talán Csokonayra is rá kerülne a sor valamikor. Mert ő is megérdemelné. PÜSPÖKÖK JÖNNEK A presbiteri rendszert követő református egyházak világszövetségének (The Alliance of the Reformed Churches throughout the World holding the Presbyterian System) nagy-gyülése, mint ismeretes, julius 27-én kezdődik a Princeton Theological Seminary-ban. Ennek a világszövetségnek tagja a Magyarországi Református Egyház is s ennek következtében képviselők küldésére jogosított. Tudomásunk szerint erre a tisztségre Bereczky Albert budapesti és Péter János jelenlegi debreceni püspököket jelölte ki a konvent. Szó volt arról is, hogy melléjük beosztást kapott Papp László budapesti theologiai tanár is, __ a Jugoszláviai Magyar Református Egyházat pedig Ágoston Sándor püspök fogja képviselni. Sokáig bizonytalan volt, hogy az Egyesült ÁUamok külügyi hivatala megadja-e számukra a beutazási vízumot. Mint értesülünk, a döntés megtörtént s a küldöttség bejöhet a gyűlésre, ha addig valami akadály fel nem merül. Amerikai magyar részről ott lesz a Független Amerikai Magyar Református Egyház négytagú képviselete is s az Evangelical and Reformed Church magyar egyházkerülete is küld megfigyelőt. A gyűlés igy érdekes találkozónak Ígérkezik! KÖNYV A 48-AS MAGYAR ORVOSOKRÓL “A Kossuth-idők hazafias orvosai” cimen jelent meg Balassa Béla, volt magyar diplomata csinos ki- álütásu könyve a müncheni Karpathia Kiadónál. A cim kevesebbet mond, mint amit a könyv tartalmaz. Érdemes és érdekes munka, amelynek nem lenne szabad hiányoznia egy magyar orvos könyvtárából, sőt előszobájából sem, mert hiszen az a közismerten kitűnő magyar orvosi kar dicséretét tartalmazza 100 év előtti tények alapján. Előzményeiben azonban visszamegy több évszázad távlatába is, kimutatva a magyarság kulturális kapcsolatait a nyugati világ felé, amelyek révén a kezdetlegesség az elérhető legmagasabb nivóra változhatott. Ha nem részletesen, de kitér annak említésére is, hogy még ezen a tudományos vonalon is küzdenie kellett magyarságunknak a néme- tesitő dinasztia elfogultságával. A könyv nem száraz szak-munka, de élvezetes olvasmány bárki számára, akit a magyar kultúrtörténetnek ezek a vonatkozásai is érdekelnek. Reméljük sokan vannak ilyenek.
