Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-05-01 / 5. szám
TESTVÉRISÉG 15 Közli: Kecskeméthy József igazgató-lelkész 1953 ELSŐ NEGYEDÉVI ESEMÉNYEK Az első negyedév Otthonunk és gondviseltjeink életében általában a csendes téli hónapok, főleg a számadások időszaka volt, melynek nagy részét az előző évi és uj építkezési zárszámadások és jelentések elkészítésére kellett fordítanunk. Legyen hála Istennek, hogy úgy lelki, mint anyagi áldások terén volt mivel beszámolni úgy Felügyelőbizottságunk, mint Vezértestületünk gyűlései előtt. Gyermekotthonunkból az év első negyedében kibocsájtottuk hét és félévi nevelés után Miller Patricia leányunkat, akit ugyanazok a görög származású jó-szivek fognak tovább nevelni, akik Patricia egy évvel fiatalabb nővérét 13 évvel ezelőtt örökbefogadták. A két testvér azóta nem találkozott. Az isteni gondviselés a Bethlen Otthonban hozta össze őket. Megható és örömkönnyekkel telitett volt a két testvér boldog találkozása. De még boldogitóbb az a tudat, hogy Isten Bethlen Otthonunkat ilyen drága találkozásokra is kiválasztja, bennünket pedig évről- évre felhasznál az ő árváinak és elesettjeinek megmentésére. Többi gyermekeinkről örömmel Írhatom, hogy úgy házi, mint iskolai magaviseletük, valamint tanulási előmenetelük nagyon jó volt. A 30 gyermek közül 4 tiszta jeles, 8 jeles és jó — lOjó — 5 jó és elégséges — és 3 elégséges osztályzattal zárta az iskolai félévet. Uj gyermekek: A negyedév folyamán Lip- sey Magyar István 8 éves és Szalma József 5 éves fiuk vétettek fel és lettek Gyermekotthonunk uj családtagjai. Mindketten clevelandi illetőségű félárvák. JÉZUS A GYERMEKEINK SZIVÉBEN. Megkapó jelenet tanúja voltam az elmúlt negyedévbe eső nagypéntek délutánján, amikor gyermekeink Jézus megfeszítése történetét nézték végig családi televisiónkon. Váratlanul toppantam be a televisiós szobába éppen akkor, amikor a képen Jézus már a kereszten függött s nádszálon a méreggel kevert ecetet nyújtották fel neki. Majd jött az a jelenet, amikor Jézus kínzó szenvedések között felsóhajtott: “Én Istenem, miért hagytál el engem”; — később pedig, amikor igy kiáltott: “Atyám a te kezedbe teszem le az én lelkemet.” — A megfeszítés élet- hü bemutatása mindenkit megragadott s valóban siri csend uralkodott a máskor eleven, zajosan futkározó gyermekek között. Ezt még csak megértettem. Megragadott és könnyekre fakasztott azonban az, hogy a siri csendet gyakori gyermek- szepegés, itt-ott hangos zokogás zavarta meg. Amint körül-néztem a szobában azt láttam, hogy minden erőltetés nélkül igazán, szívből siratják Jézust a mi gyermekeink. Kisebbek és nagyobbak, elemi iskolások és high-schoolos fiuk és lányok nem szégyenelték előttem és egymás előtt sírni, még hangosan is zokogni, megsiratni a szenvedő Ur Jézust. A kép befejezése után senki sem mozdult a helyéről, pedig már uzsonna-idő volt. A napocska is szépen sütött s amint beszórta aranysugarait a lehajtott fővel ülő gyermekseregre, mintha csalogatta volna őket az udvarunkon hintával és egyébb játékszerekkel felszerelt játszótérre. Még mindig nem mozdult senki s én is álltam és velük együtt törölgettem könnyeimet. Azután belső ösztön sugalmára szólnom kellett, mert éreztem, hogy várják, ők várják, az én gondjaimra bízott, Jézust sirató gyermekek . . . Majd szóltam ennyit: Gyermekeim! Mindez igy volt, ahogy láttátok és ahogy a nagyhéten ezt a történetet együtt tanulgattuk. A mi Jézusunkkal bizony igy bántak a rossz emberek, akik őt nem szerették. Én nagyon boldog vagyok, hogy ti most megsirattátok, mert ez azt igazolja, hogy ti szeretitek Őt és Jézus valóban ott él a szivetekben. Most már menjetek uzsonnázni és nyugodjatok meg abban, hogy ő meghalt ugyan, de az is igaz és azt is tanultuk, hogy harmadnapra feltámadott és él ... él mindazoknak, akik őt szeretik! Majd husvétkor végignézzük feltámadása történetét is. A lehajtott buksi fejek kezdtek felegyenesedni. A feltámadásról és az élő Krisztusról szóló apai tanítás megnyugvást, vigasztalást hozott, a könnyeket felszántotta s láttam, hogy az uzsonnához és játékhoz is megjött az étvágy. Néhány percen belül magamban maradtam a televisiós szobában és a történtek után elgondolkoztam: Istenem, vájjon hány családban siratták meg az idei nagypénteken, úgy mint mi, az értünk kereszthalált halt Jézust? ... és hány otthonban hangzott el úgy mint a mi Bethlen Otthonunkban apai és anyai tanításképpen a feltámadás és örök életről szóló vigasztalás: — Jézus él s akik őt szeretik, azoknak mindenek javokra vannak! Amig ezeken merengtem, lelkem húrjain ének zendült: “Oh boldog ház, ahol befogadának, Oh Jézus Krisztus Te legjobb barát, Hol minden szív híven feléd dobog csak, Hol mindenki rád fordítja szemét . . .”
