Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-02-01 / 2. szám
testvériség 11 megint csóválta a farkát. Felfigyeltek és valamit mondtak, de Tisza ezt nem értette. A katonák beszéltek hozzá, megsimogatták, veregették és enni adtak. Tisza azonban mást akart. Bemutatta bűvészmutatványait, a mit csak tudott, kétlábra állott, kúszott, átugrotta a széket. A katonáknak tetszett. Másnap megint ott volt az ebédnél, később már egészen megbarátkozott a katonákkal. Tisza azonban csak akkor érte el a célját, amikor az egyik katona megtudta, hogy hol lakik, eljött a gazdájához és tiz karton cigarettáért megvette Tiszát, a velejáró papirral együtt, amelyet lefordítottak most már angol nyelvre is. A katona mellett jó dolga volt Tiszának. Vele ment mindenhová, messze vidékre kerültek magyar gazdáitól. Egy napon aztán Tisza katonagazdája elbúcsúzott és visszament Amerikába, egy német házaspárra bizva Tisza gondozását. Jó emberek voltak, lelkiismeretesen ellátták, nem lopták el Tisza ételét, de azért azon szomorko- dott Tisza, hogyan lehetne megszöknie. A sors azonban másként intézkedett. A katona hazament és megnősült és magyarszárma- zásu lányt vett feleségül és amikor Tiszáról beszéltek, mert a katona rendszeresen küldött a puli eltartására a német házaspárnak pénzt, elhatározták, hogy kihozatják Tiszát Amerikába. írások mentek és levelek, pecsétes papirok az Óceánon át. Komor, szigorú emberek, azt mondták, hogy nem és mosolygós jóindulatú, barátságos emberek azt mondták^ hogy igen, végre kedves, tiszta szemű amerikai asszonyok is közrejártak és sikerült. A siker úgy kezdődött, hogy Tiszát, illetve a házaspárt beidézték. Előbb német hatósági orvos igazolta, hogy nem beteg és megbízható. Megvizsgálták Tiszát, Írtak, gépeltek, aztán amerikai bizottságok és orvosok, megvizsgálták. Lefényképezték, lenyirták szép bozontos bundáját, beoltották és repülőbe dugva áthozták a tengeren. A tengeri repülő utat soha sem fogja Tisza elfelejteni, mert csakhogy nem elfelejtkezett az illendőségről, de azért tartotta magát. Nagy volt az öröm, amikor a katona gazdáját megismerte, nyakába ugrott és farkcsóválva üdvözölte uj asz- szonyát. Szép házba autón vitték haza Tiszát, nagy kert volt, szaladgálhatott kedvére, mindene megvolt és Tisza mégis nagyon nagyon boldogtalan volt. Sokat szomorkodott és a kert végében sirt, pedig már bundája is újra nőni kezdett, azt is megszokta, hogy Tájzénak hívják és hogy asszonya simogatta, beszélt hozzá, de csak angolul, mert már magyarul nem tudott. Üzletben készen vett kutyaeledelt kapott, amibe Ínycsiklandozó máj és csont izek és szagok voltak bekeverve, mégis Tisza napról napra bánkódott, fogyott és szomorkodott, pedig gazdái iránti szeretetből ugrándozott nekik, farkát csóválta. Orvost is hívtak és B vitamint kapott, de ez sem segített. Abban az időben érkezett oda egy magyar dipi, aki a pulihoz hasonló viszontagságos ut után került Amerikába. Az ő ügyében is évekig leveleztek, mogorva emberek azt mondták nem és jó emberek azt, hogy igen, aztán a magyarul már nem tudó, de magyar szivü amerikai feleség elküldte a papirost és erre fel előkotorták Kács Andrást valamelyik bajor faluból, megvizsgálták, fertőtlenítették, beoltották és áthozták Amerikába. A hajóállomáson a házaspár várta Kács Andrást és autójukon haza hozta. Beszélni nem igen tudtak, de amikor a kerthez értek, Kács András felkiáltott. — Áunye, hát emmög hogy kerül ide, háj- szön ez magyar puli . . . És abban a pillanatban a szánalmas Tiszában elindult az emlékezés, elszabadult benne az a régen hallott magyar szó, eszébe jutottak a hazai izek, színek és szagok. Nyakába ugrott Kács Andrásnak, összenyalta az arcát, boldogan futkározott és szaladgált a kertben. Egyszerre meggyógyult. A házaspár boldogan nézte a jelenetet, hogy a Tájzé újra meggyógyult és próbálták megkérdezni Kács Andrástól, hogy talán ismerte a kutyát. — Nem én, soha életömben nem láttam, de hát ü is magyar oszt én is avvagyok, osztán emigyen csak örülünk egymásnak . . . Kácsnak is kicsordult a könnye és a fiatal asszony megmagyarázta férjének, hogy a magyar nagyon mélyen érző nép és ő is elsírta magát. Azt azonban már hiába magyarázta Kács András, hogy nem Tájzének, hanem Tiszának hívják a pulit. Nagy boldogság következett ezután. Tisza mindig ott aludt Kács András szobájában, aki nem csak a házat gondozta, hanem Tiszát is. Amikor a háziak nem voltak otthon, kimentek a kertbe. A szakácsnétól egy darabka szalonnát, meg rozskenyeret kért Kács András, hagymája is volt. Kis tüzet csináltak és szalonnát csurdi- tottak. Ismerős szagok izgatták Tisza orrát, megpezsdült a vére, szeretett volna nekiiramodni, erősen belevágta fogait a szalonnabürkébe és Kács András térdére hajtotta fejét. Kács Andrisban félj aj dúlt a vágy. Ráhullottak könnyei Tisza bundájára és a puli is sirt fájdalmasan. Az ablakból kileső szakásnő nem értette, mi baja lehet az idegen embernek, meg a kócos kutyának, olyan jó dolguk van és mégis sírnak. "ÉRZEM, HOGY ISTEN VELEM VAN..." Mélyen tisztelt Elnök ur! Hálás köszönetét mondok azért, hogy osztályunk ügykezelője megboldogult férjem Tóth Emery után járó haláleseti segélyt pontosan és gyorsan átadta nekem. Jól estek vigasztaló szavai, éreztem, hogy az Isten velem volt. Munkájukra minden áldást kívánva vagyok Beaver Falls, Pa. Özv. Tóth Emeryné és gyermekei
