Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1. szám
% TESTVÉRISÉG OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORNED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Főszerkesztő - Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő - Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Megjelenik havonta Társszerkesztők - Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946’’ i . VOLUME XXXI. UJ TERVEINK ESZTENDEJE JANUARY, 1953 Uj terveink esztendeje Az elmúlt 1952. év, ha nem is — mint mondani szokták — korszakalkotó, de kétségtelenül igen jelentős volt Egyesületünk történetében. Itteni kifejezési formánk szerint “konvenciós esztendő” volt. Azt jelenti ez, hogy törvényadta kereteink között egész tagságunk sajátmaga gyakorolhatta az elmúlt négy esztendő munkáját elbiráló s a következő négy év működését meghatározó jogait. És gyakorolta is mindkét irányban. Ne tűnjék szerénytelenségnek, ha jólesően megállapítjuk itt is azt a tényt, mely szerint a száz szavazati joggal felruházott képviselőség semmi kifogásolni valót nem találva a hivatalos jelentésekben, azt egyhangú köszönet és dicsérettel vette tudomásul s ennek következtében a központi tisztikart, ellenjelöltek nélkül, ugyancsak lelkes egyhangúsággal választotta újra. Ugyanakkor nem fukarkodott sem a hivatalnoki sem a szervezői kar érdemes munkájának méltányló elismerésével, kiemelve azt az eredményes működést is, amit az osztályaink területén dolgozó tagszerző megbizottaink fejtettek ki. Csak ez a harmonikus “team work” tette ugyanis lehetővé Egyesületünk állandóan felfelé Ívelő haladását. Az a körülmény, hogy tagságunk képviselete, vagyis a közgyűlés részéről a méltánylás nem maradt el, biztositékát látszik adni a jövő fejlődésének is. Kedvet ad ez, ha lehetséges, a még fokozottabb, még szélesebbkörü s ennek következményeképen a még eredményesebb munkára. Látnunk kellett azt, hogy tagságunk egyeteme, épenugy mint képviselete, mind jobban és jobban értékeli nemcsak, de mindinkább hajlandó elősegíteni is Egyesületünk hivatásának betöltését úgy belkörüleg, mint a legszélesebb mezőkön. Soha eddig nem fordult még elő például az, hogy közgyűlésünk annyi kiáltványban hallatta volna szavát a világban szétszóródott vagy odahaza szenvedő magyarság és annak sorsában hatóerővel biró szervezetek és intézmények felé. Az arra adott válaszok pedig arról győzhettek meg bennünket, hogy szavunk nem volt pusztába kiáltó szó. Biztatást sugároztunk s jó reménységet keltettünk. Segítséget kértünk az elárvult magyar nép számára s megértést találtunk. Ha a konvenció semmi mást nem végzett volna is, ezért magáért is érdemes volt összegyülekeznünk. Egy pillantást vetve most az elmúlt négy év teljesítményei felé, a tagszám és vagyoni téren ezrekben, sőt milliókban kifejezhető gyarapodásunkon kívül jelentős mértföldköveket állíthattunk utunkra az uj Kossuth Ház megszerzése s a Bethlen Otthon árvaházi része uj szárnyának, valamint az öregek háza újabb épületének emelésével. Ennek jelentőségét csak az tudhatja igazán felmérni, aki látta ezeket és tudja azt is, honnan és hogyan indultunk el ötvenhat évvel ezelőtt. Nem fáradhatunk meg annak ajánlásában, hogy tagságunk s magyarságunk általában minél nagyobb számban tegyen látogatást úgy Washhingtonban, mint Li- gonierban és saját szemével győződjék ipeg arról az alkotóképességről, amit magyar fajtánk nagy erejének vallunk. A konvenció egyik legszebb s felejthetetlen jelenete épen az volt, amikor ennek az alkotóerőnek karjait, élő bizonyságait, az egy vagy több évtizeden keresztül szolgált osztály tisztviselőinket tüntethettük ki s készíttethettünk róluk emlékül szolgáló csoportképet. Azt sajnáltuk csupán, hogy a még életben levő nehány alapitó tagunk, névszerint Bandré György és neje, Nagy János, Danes Mihályné és Bodnár Andrásné — a jelenetnek részese nem lehetett. Ez utóbbiak számára megfelelő keretben ez év folyamán gondoskodunk majd ünnepi alkalomról, ahol velük szemben érzett hálánknak kifejezést adhatunk.
