Fraternity-Testvériség, 1953 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
6 TESTVÉEISÉG teket.” Elmondtam, hogy az Egyesült Államok abból a szabadságvágyból született, amely az egész emberiségnek sajátja. West Virginiának is, mint államnak, a szabadságszeretet igazi keresztyén értelmezése volt a szülőanyja. Eredetileg Virginához tartozott. A régi Virginia, a mai W. VA. területével együtt fele volt a régi, nagy Magyarországnak, a mai Virginia azonban lényegesen nagyobb, mint a mai Csonka Magyar- ország. Virginia régi, arisztokratikus állam volt, amely nem sokat törődött hegyekkel borított nyugati részével. Virginia erősen rabszolgatartó állam volt, de a mai West Virginia népe mindig ellenezete a rabszolgaság intézményét, amit az is bizonyít, hogy míg a Lincoln-féle polgárháború idején Keleti Virginiában 250 ezer rabszolga volt, ezeknek száma a mai West Virginia területén alig ütötte meg a 15 ezret. West Virginiát a szabadságszeretet és a becsület szakította el Virginiától 1863-ban, mert az ott élő nép egységesnek akarta tartani az Egyesült Államokat és véglegesen szakítani akart a rabszolgaság intézményével. Az új állam jelszava ez a latin mondás lett: “Montani semper liberi”, — vagyis: a hegylakók mindig szabadok. Ha a szabadságszerető magyar nép gyermekei közül ezrek kerültek ebbe az államba, jó helyre jöttek. A magyar nemzet is kereste a szabadságot s ha a boldogulás utján olyan lassan haladt előre, annak egyik főoka az volt, hogy éppen a szabadságból nem jutott neki elég. Jézus szerint az igazság keresése és megismerése juttatja el az embert a szabadsághoz, az igazság pedig nem más, mint Ő maga, az, amit Ő tanít: “Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Akkor lesztek valósággal szabadok, ha a Fiú megszabadít benneteket. A ma szörnyű rabságban sínylődő magyar nemzet sem az emberek úgynevezett igazságától, hanem magától az igazság kútfejétől, a Jézustól várhatja szabadulását. Isten szolgálata az ő szent Fián keresztül a kulcsa a megszabadulásnak. Aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek, de a szolga nem maradhat a házban mindörökké: a Fiú marad ott. Konferenciánk, mint minden ilyen alkalommal történni szokott, kellemes és tanulságos volt. Munkatársaink itt is megmutatták, hogy akarnak és tudnak tanulni. Számos sűrűn előforduló problémát beszéltünk meg, számos kérdésre feleltünk, igyekezve arra, hogy munkatársaink kötelességeit megkönnyítsük. Mint mindig, most is a barátság és testvéri jóakarat teljes mértéke hatotta át megbeszéléseinket és valamennyien úgy éreztük, hogy gazdagabbak lettünk e találkozás által. West Virginia és általában a bányák vidéke, amerikai magyar szempontból mindig nehezebb terület és nagyobb probléma lesz. A bányák, hiába rejtegetnek legalább kétszáz esztendőre való értékes szenet, amely ennyi időre az egész nagy Amerikát el tudná látni, folyton veszítik embereiket. A morgantowni és charlestoni újságok tele vannak a nagy ipari városok hirdetéseivel. Főképpen Cleveland csalogatja a fiatalabb nemzedéket, Detroittal, Chicagoval együtt és kétségtelen, hogy a csábító hivogatásnak meg is van az eredménye. Magyar bányászaink is tudják ezt, de tenni természetesen nem tudnak ellene. West Virginia, különösen annak déli része, mindig jobban missziói területté változik úgy egyházi, mint magyar szempontból. A változó világ hozza magával mindezt. Szerencse, hogy az idősebb bányászok most már félelem nélkül nézhetnek az öregkor elé. Az ország törvényei és a saját szervezetük gondoskodnak róluk. Ha a west virginiai magyar bányászok eljutottak már odáig, hogy olyan gyönyörű otthonuk lehet, mint amilyen Kovács Viktornak van Beckley közepében, az olyan nagyszerű eredmény, amire bizony valamikor 30-40 esztendővel ezelőtt magyar bányász aligha gondolhatott. Hála a gondviselésnek, hogy az öreg bányászoknak van és lesz hova lehajtani a fejüket, olyan otthonokban, melyek méltók egy civilizált kor gyermekeihez. Másnap, visszafelé menet Morgantownba, sokat beszélgettünk ezekről Bernáth kollegámmal, akinek hűséges szolgálata ma ennek a nagy vidéknek legnagyobb értéke. A következő napon, amikor egyedül hajtottam Washington felé, volt elég időm elgondolkozni mindezeken. Valamikor, majdnem negyven éve, sokat láttam Pittsburgh környékén a magyar bányászokat. Láttam az otthonaikat, beleláttam az életükbe s nem egyszer megosztottam örömöket és bánatukat. Jól emlékszem akkori tapasztalataimra s ha most azt látom, hogy ezeknek a derék, becsületes, istenfélő és hazaszerető embereknek a sorsa valóban nagyot javult, csak dicsérni és áldani tudom ezt a nagy és hatalmas és emberséges országot, — amely a haladást és polgárai sorsának javítását legszentebb kötelességének tartja. A Pennsylvania állambeli "Kossuth" postahivatal
