Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 13 jó lélekkel hisszük, hogy tagságunk az idén sem teszi félre szó nélkül a tetszetős bélyegeket, de megtartva azokat beküldi adományait a kérő levélhez mellékelt portómentes borítékokban. Szeretnénk, ha most jó bizonyságunk lehetne tagságunk testvérszerető szivéről. Adjunk, amennyit adhatunk. ‘'KOSSUTH HALL" FLORIDÁBAN Mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, készen áll Miami, Fia., városában a magyar reformátusság egy újabb végvára, az ottani egyház minden modern kellékekkel, beleértve az airconditioning-ot is, ellátott társadalmi helysége, a mintegy három holdnyi tropikus kertben épült Kossuth Hall. A kezdeti nehézségeken keresztül esett egyházi alakulat hihetetlen erőfeszítések árán valósított meg egy lehetetlennek látszó feladatot: tisztességes hajlékot adni az istenfélő magyarságnak, mely az utóbbi esztendőkben ezerszámra vándorol délre, hogy küzdelmes életének nyugalmasabb idejét Florida egészséges napsütésében élje le. Minden elismerést, sőt dicséretet megérdemel az a gárda, mely Nt. Péter Antal és hitvesével az élén, semmi gáncstól, nehézségtől nem riadt vissza, hogy a “délibábot tóvá” tehesse. A méreteiben is impozáns terem úgy épült, hogy addig is mig a megálmodott templom is megépülhet, megfelelő hely van elkülönítve a rendszeres egyházi szolgálat s istentiszteletek céljaira. Nagyon jólesően állapítható meg az a tény, hogy mint az amerikai magyar települések ős-korában, úgy most is, az ottani magyarság értékesebb része felekezeti különbségre tekintet nélkül sietett a küzdő egyházi csoport segítségére nemcsak biztatásával, hanem adományaival is. Nem jelenti ez egyelőre azt, hogy az egyház most már anyagi terhektől mentesítve élhetné életét, de azt minden esetre, hogy kedvező esélyekkel néz jövője elé s ha magyarságunknak telente Miamiban üdülő része sem mulasztja el, hogy az ottani istentiszteleteket látogassa s részt vegyen társadalmi életükben is, úgy rövid időn belül állhat majd a kar- csutornyu, fehér magyar templom is. "HÍRÜNK A VILÁGBAN" Második évfolyamának immár 10. számát jelentette meg Washingtonban Csicsery-Rónay István annak a magyar kulturális figyelőnek, mely ezt a nevet viseli s egész tartalmát a címében foglalt tárgykörnek szenteli. Megállapítható, hogy a folyóirat számról-számra gazdagabb és tartalmasabb s mind több és több értékes irót foglalkoztat. Legutóbb “Javítsuk hírünket” cimen ankétot vezetett be s annak során utolsó számában Reményi József és Rézler Gyula értékes hozzászólásait közli. Reményi “őszinteség és arányérzékek” cimü cikkében többek között a következő megszívlelendő mondatokat írja: “Az amerikai értelmiség rendszerint nem viselkedik idegenkedéssel velünk (magyarokkal) szemben, hanem tájékozatlan. S e kérdéssel nem szabad csupán érzelmi szempontból foglalkozni, jól lehet érdeklődést kiváltani akaró kifejezésünk egyik elkerülhetetlen mozgató ereje magyar aggodalmunk, szóval érzelmi jelenség. Ennél azonban fontosabb, hogy mi magunk megbecsüljük a magyar értékeket a tárgyilagosság felelősségével: ne becsüljük túl azt, amit megbecsülünk, viszont ne is kicsinyeljük le álszerénységgel ... Ne védjük a régi magyar birtokpolitikát, amely rossz volt, hanem mutassunk azokra, akik már a múltban helytelenítették. Ne tagadjuk, hogy a cigány putriban élt s ne érveljünk azzal, hogy a déli “poor white”-ok sem élnek palotában... Ne helyezzük Petőfi müveit egy színvonalra Shakespeare müveivel, amikor Petőfinek lenni önmagában véve a lángelme valósága ..stb. Rézler Gyula pedig gyakorlati javaslattal szolgál hírünk javítása terén azzal, hogy “megfelelő anyagot adjunk emigráns honfitársaink kezébe, hogy tudja mit kell válaszolnia adandó alkalommal... gondolunk egy kis füzetre, amely elsősorban a külföldiek szempontjából vizsgálná közelmúltunkat s adna választ azokra a kérdésekre, melyeket a külföldiek tesznek fel naponta a magyaroknak.” “NYUGATI HÍRNÖK" Ezt a lapot, amit Mikes Imre (Gallicus), az ismert magyar újságíró szerkeszt Párisban, már régebben ismerjük. Előbb mimeográfáit formában jelent meg, most azonban már kitűnő papíron s hibátlanul tiszta szedésben s — ami nagy szó — sajtóhibáktól mentesen kerül előfizetőihez. A lap egyik legutóbbi számában megemlékezik a Münchenben működő “Szabad Magyarország Hangja” rádió egy éves fordulójáról. Ez a rádió ugyanis, amit tudvalevőleg a Committee for a Free Europe állított be, a mult év október 6-án kezdette meg működését, mint a lap Írja: “az aradi vértanuk emléknapját jelképi értelemben választotta indulási napjául, a szabadságharc tragikus végmozzanatához kapcsolódva törni előre, 1938 szellemében, a magyar nemzet függetlensége és szabadsága felé!” A rádió 126 tagú személyzete egy év óta naponta 18 órán keresztül dolgozva harcol a hullámokon keresztül a moszkvai sütetü “népi” demokrácia testet-lelket ölő önkénye ellen. “A Szabad Magyarország Hangja — írják — nem a múlt Magyarországáért küzd, hanem egy uj Magyar- országért, amely az elmúlt századoknak nem szociálpolitikai intézményeit akarja feltámasztani, hanem legnemesebb ideáljait kívánja végül élő valósággá formálni. A felszabadulást tehát kettős síkon képzeli el: egyrészt felszabadulni az idegen járom, másrészt a múlt társadalmi tehertételei alól. Szabad magyarok a szabad hazában!” Megemlékszik a lap arról is, hogy a rádió együttese az első évforduló alkalmával nagyobb alapítványt tett egy emigráns magyar iskola céljaira. — A tartalmas újság egy teljes oldala azt a lélekmérgező “irodalmat” mutatja be, amivel a vasfüggöny mögött a magyar ifjúságot mételyezik. Ez az irodalom a tarfejü “Rákosi elvtársat” kinálgatja minden magyar fiú és lány “apjá”-ul. Szegény gyerekek! "UJ ÉLET" Ezen a találó cimen indult meg az Ausztráliában élő magyarság első lapja, melynek legutóbb már a III. évfolyambeli 19. száma jutott el hozzánk. A folyóiratot, mint felelős szerkesztő és kiadó Becske Lajos jegyzi. A szerkesztő, úgy látjuk, református pap, aki havonta kétszer magyar nyelvű istentiszteletet tart Sydneyben, az ottani egyik angol presbyterianus templomban, a negyedik vasárnap pedig egy másik városban, Sefton- ban van istentisztelet, mig szombat esténkint Woolamra- ban tartanak rendszeresen társas-összejöveteleket is, ahol sakk, ping-pong, szárnyaslapda, gramofon és 250 kötetes könyvtár áll a látogatók rendelkezésére. Ezek az összejövetelek gyakran nívós műsorral kapcsolatosak. Legutóbb például az angol presbyterianus egyházzal közösen rendeztek “Nemzetközi Est”-et, ahol Borbély Magda énekmüvésznő és a “Búzavirág” tánccsoport szerepeltek. A tánccsoportról egy nagyon kedves fényképet is közöl címlapján a folyóirat. A tánccsoport jó magyar nevű leánytagjai: Árpássy Mariska, Grabovszky Zsuzsa, Becske Éva, Maczek Rózsi, Dravetzky Judith, Rády Zsuzsa, Tardy Emese, Varga Ildikó, Árpássy Gyöngyi, Becske Boró, Kelemen Klári. A folyóirat helyi hírek mellett értékes szépirodalmi anyagot is ad s feltűnően gazdag a hirdetési része is. Ebből látjuk, hogy a kereskedelmi és ipari életnek nincs olyan ága Ausztráliában, ahol a magyarok ne volnának képviselve. Akárcsak New York, Cleveland vagy Detroit magyar hirdetéseit látná az ember, orvostól, fogtechnikustól, magyar vendéglős, hentes, cipész, szabótól kezdve az autómechanikusig minden professzionista és mesterember feltalálható a névsorban. Tiz évvel ezelőtt bizony még nem sejtettük, hogy a háború vihara ilyen messzire is elsodorja a magyarság értékes elemeit. TETSZETŐSEBB ANGLIÁÉRT Az Associated Press jelentése alapján legutóbb az alábbi hirt olvashattuk minden nagyobb amerikai lapban: “Southwick, England. — Az angliai Egyház egyik papja szerint ezen a kis szigeten a házaspároknak csak
