Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-08-01 / 8. szám
8 TESTVÉRISÉG Äz^ElnöltJweni^ TISZTELETADÁS — HÁLA Nagyon jellemző, érdekes szokás volt a régi kinaik- nál. Ha a családban a gyermek sikereket ért el, akkor a barátok, ismerősök első sorban a szülők előtt tettek tisztességet, nekik gratuláltak. Úgy érezték, hogy a felnövekedett gyermek élete értékes gyümölcstermésének a szülők áldozat hozatala, szeretete volt a forrása. Hasonlót cselekedett Egyesületünk Ligonierben tartott Közgyűlése. A jelentések, számadások, vizsgálatok, tárgyalások sok munkája között felüditőleg hatott a még életben levő öt alapitó tag iránti hála és tisztelet- adás megnyilvánulása. Közgyűlésünk minden tagja aláirt levélben fejeztük ki elismerésünket azok iránt, kik a hatalmassá növekedett Református Egyesület szülői, alapitói voltak. Tisztességet tett Egyesületünk azoknak a testvéreknek, kik legalább 15 éve szolgálják Egyesületünket. Szivből jövő köszönet és hála mellett, szolgálatuk idejéhez mérten bronz — ezüst — arany érmet is kaptak. A főtisztviselők munkájának legszebb elismerése az volt, hogy újabb négy esztendei szolgálatra, nagy lelkesedéssel, egyhangúlag választotta meg mind a négy főtisztviselőt. A multat megbecsülni, az öreg úttörők, alapitók érdemeit elismerni, emlékezni, hálát adni a legszebb emberi erények közé tartozik. Közgyűlésünk alkotó tagjai erről tettek bizonyságot. MOLNÁR ÁGOSTON, MAGYAR ELŐADÓ, H. DÉKÁN Cleveland, Ohioban levő, második számú osztályunknak tagja Molnár Ágoston tiszteletes atyánkfia. Édesapja mesteri munkájának bizonysága a clevelandi “Nagytemplom” gyönyörű kőműves munkája. A nyári vakációban a fiú, Guszti is odaállott édesapja és a többi munkások közé és építette a clevelandi templom falait. Lelkesedéssel, örömmel építette apjával együtt, mert Isten házát építette. Azonban nemcsak a kőből és téglából készült ház építésében vett részt, hanem most Isten beállította a “Lelki-Ház” építésébe is. Ugyanis a theologia sikeres elvégzése után, abban a templomban szentelték lelkész- szé, melynek falaiban benne van az édesapa és fia verejtéke, munkája, szeretete is. A clevelandi “Nagytemplomban”, igen nagy gyülekezet jelenlétében avatták Krisztus szolgálatára. A tehetséges ifjút, ki a “Pulpit” pályázatán, prédikáció írásból, az ifjú pásztorok között kitüntetést kapott, az Elmhurst College hívta meg magyar előadónak és helyettes dékánnak. Molnár Guszti Saár járja a gyülekezeteket prédikálva, ifjakkal gyűléseket tartva, hogy diákokat szerezzen, Krisztus seregébe katonákat toborozzon. Szivünk boldog örömmel telik meg, mikor azt látjuk, hogy ifjaink átveszik az atyák örökségét és vezető helyre kerülve dolgoznak. Örömünknek legszebb kifejezése, ifjaink munkájának legjobb megbecsülése az lesz, ha leányaink és fiaink figyelmét felhívjuk Molnár Gusztira, az Elmhurst College-ra. Cime: Rev. A. J. Molnár, Admission Office, Elmhurst College, Elmhurst, Illinois. Egyesületi tagtestvéreinknek, Molnár Gusztinak, feleségének a toledoi Árvay Piroskának, Guszti szüleinek, szivből gratulálunk! VEZÉRTESTÜLETI TAGOK — EURÓPÁBAN Dr. Vincze Károly és Nt. Béky Zoltán, a Független Egyház főesperese és esperese, Egyesületünk régi, buzgó munkásai, Vezértestületünknek tagjai, a “The International Council of Christian Churches konferenciájára, Scotlandba, Edinburgh városába meghívást kapva, repülőgépen Európába utaztak. Dr. Vincze tagtestvérünk igen tartalmas és értékes előadást tartott, Béky Zoltán atyánkfia pedig a konferencia üdvözlete mellett, féltő szeretettel, égő szívvel szerkesztett javaslatot nyújtott be az óhazában elnyomatásban élő reformátusok és magyarok ügyében. Dr. Vincze Hollandiába, Béky esperes pedig a Szentföldre ment a konferencia után. Büszkék vagyunk arra, hogy két egyesületi tagtestvérünket, vezértestületi igazgatónkat, ilyen fontos szolgálatra hívta el az Ur. A világkonferencia résztvevői előtt tehettek bizonyságot Krisztusról és a szenvedő magyarságról. Az Ur őrizze őket utonjórásukban, hazajövtelükben. Megérkezésüket, beszámolójukat érdeklődéssel várjuk. HARMINC ÉVIG AZ ŐRHELYEN Konvenciónk delegátusai bizonyára szeretettel emlékeznek vissza arra az egyenes tartásu, fiatalos arcú, őszhaj u delegátus testvérünkre, ki higgadtan szólt a gyűlésen és verseivel gyönyörködtetett minket az ebédek alkalmával. A konvenció után, hetek múlva, több újságban láthattuk ennek a delegátus testvérünknek és kedves feleségének arcképét. Abból az alkalomból közölték, hogy harminc éve hűséggel szolgálja Mesterét az Alpha, N. J.-i gyülekezetben. Mi, kik ismerjük őszinte pásztori szolgálatát, akik ismerjük az utolsó harminc esztendő történetét, megpróbáltad világeseményeit, mi a legnagyobb tisztelettel tudjuk értékelni az ő lelkészi szolgálatát. Örömben, bánatban, depresszióban, jó munkaviszonyok között, jósorsban, balsorsban hűséggel szolgálni Krisztust és az ő gyülekezetét, szolgálni harminc éven át egy helyen, elismerést és tiszteletet érdemel. Ezzel az elismeréssel, tisztelettel és szeretettel köszöntjük a mi volt konvenciói delegátusunkat, egyesületi tagtestvérünket, Nt. Szabó Andrást és a tiszteletes asszonyt, alphai szolgálatuknak harmincéves évfordulóján. REFORMÁTUS HÉT LIGONIERBEN Szeptember első hetében gyűlések sorozata, nagy református testvéri találkozó lesz Ligonierben, Bethlen Otthonunkban. A gyűlések rendje: Aug. 31. és szept. 1: Országos Presbiteri Szövetség. Szept. 1. és 2. napjain: Országos Református Lelkészegyesület. Szept. 3. (szerda) kerületi szervezők értekezlete. Szept. 4. (csütörtök) Bethlen Otthon Igazgató Tanácsa. Szept. 5. (péntek) Egyesületünk Vezértestülete tart gyűlést. A tanácskozásokra, határozatokra Isten áldását kívánjuk. Dr. Újlaki Ferenc elnök. THE BOOK OF THE YEAR! > YOU MUST READ IT! | i Endre Sebestyén, KOSSUTH, A MAGYAR j I APOSTLE OF WORLD DEMOCRACY i ; i 218 pages, with 18 illustrations. Linen-bound edition $2.50, Paper-bound edition $2.00. Send your order to the author’s address: Box 5041, Pittsburgh 6. Pa. I ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- I J 180 copies of this book have been ordered by the ! ! Perth Amboy, N. J., Magyar Reformed Church! Í ORDER YOUR COPY NOW! \ ! IT HAS A VITAL MESSAGE FOR YOU! ! i I I---------------------------------------------------------------