Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1952-06-01 / 6. szám

4 TESTVÉRISÉG mondásának igazságát: “a mi kötelességünk a testvériségen boldogabb jövőt alakítani.. Református Egyesületünk az elmúlt négy év alatt a fejlődés, megerősödés, áldásos munka ut­ján olyan hatalmasan ment előre, amire még aligha volt példa Egyesületünk 56 éves történe­tében. Örömmel, némi büszkeséggel közlöm itt az ezt bizonyító adatokat: 1) vagyonunk 1948 jan. 1-én $3244,476.44 1952 jan. 1-én $4995,268.18 vagyon növekedésünk $1750,791.74, közel két millió dollár. 2) biztosítási okmányok száma 2813-al, az érvényben levő biztosítások összege több mint négy millió dollárral emel­kedett. A négy évi halálozás, törlés, beváltás után 1952 jan. 1-én 32,374 ok­mányunk volt. 3) Uj központi épületet vettünk. A “Kos- suth-Ház” nyugodt munkára alkalmat nyújtó belső berendezkedésével, impo­záns, szép voltával, dicsekedése Egye­sületünknek, egész amerikai magyar­ságunknak. 4) Bethlen Otthonunkban, az eltervezett uj “Öregek Otthona” első részének és az igazgató lakásnak megépítésével, újabb 50 öreg és gyermek számára biztosítottunk helyet. 5) Kötelezettségeink teljesítésére, a test­vérszeretet gyakorlására a következő­ket fizettük ki: haláleseti segélyben ..........$658,323.80 betegsegélyben ..................... 57,092.89 jótékonyságra ..................... 14,814.95 diáksegélyben ..................... 1,000.00 összesen több, mint háromnegyed millió dollárt. Ezekre az adatokra vonatkozó részletes je­lentéssel a titkári, pénztárnoki és számvevői hi­vatalok szolgálnak. De már ezekből megérezhet- jük, hogy vagyonban, taglétszámban való örven­detes növekedés, külső keretben, épületekben szépülés és épülés odaemelte Egyesületünket, hogy mindnyájunk dicsekedése és még több: na­gyobb szolgálatra alkalmasabb eszköze lett Is­tennek és a testvér szeretet gyakorlásának. Amerikai magyar református életünkben a szépülés — épülés korát és az őrségváltás idejét éljük. A régiek lassankint hazamennek a meny- nyei hazába. Helyüket a gyermekek, unokák foglalják el. Az elmúlt négy évben Egyesületünk nagy családjának 776 családtagját hívta haza az Ur. Az elköltözöttek között van Egyesületünknek nyolc alapitó tagja. Dr. Kalassay Sándort, Egyesületünk megál­modóját, alapitóját, Bethlen Otthonunk egyik alapitóját, az első árvaatyát, 81 éves korában, Dr. Harsányi Sándort, Egyesületünk első alelnö- két 80 éves korában, a Bethlen Otthonból, hívta haza az Ur. Többi, hazament, alapitó tagjaink: Lacza Andrásné Cleveland, O., a 99 éves Deme­ter Istvánná, Toledo, O., 76 éves Nagy Jánosné, Toledo, O., 77 éves Materni Pálné, Detroit, Mich., 87 éves Demkó Istvánné Cleveland, O., 76 éves Lacza András, Cleveland, O. Ot alapitó tagunk van még a földi életben. Ezek: Bandré György és neje, Bridgeport, Conn., Bodnár Andrásné, Bridgeport, Conn., Danes Mi- hályné Traveskyn, Pa., Nagy János, Toledo, O. Áldottak legyenek ők a földi és mennyei ha­zában, kik Egyesületünk alapitó, évtizedeken át hűséges családtagjai voltak. Nincs többet közöt­tünk Egyesületünk volt elnöke, Dr. Csutoros Elek, volt szervezőink, Nt. Nagy Emil és Dr. Melegh Gyula, volt központi hivatalnokaink Bo­gár István és Kovács Miklós. “Aki nekem szol­gál, megbecsüli azt az Atya és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is.” Becsülje meg az Atya azokat, kik Egyházunkban, Egyesületünkben a Mestert szolgálták, hogy ahol Jézus van ők is ott legyenek. Egyesületünk tisztviselői közül ketten ko­moly betegségen mentek át. Előbb számvevőnk ment át súlyos operáción, azután titkárunk volt hónapokon át beteg. Istennek hála, most már mindketten, friss, jó egészségben vannak. A lassankint elköltöző első nemzedékből való, régi amerikás magyarok helyére újabb pótlást rendelt az isteni gondviselés a hontalanságból hazánkba jött, közel 14 ezer újabb amerikai ma­gyar testvérünkben. Isten hozta és segítse őket, hogy békés otthont, nyugodt mindennapi kenye­ret találhassanak és egyházi, egyesületi életünk építőivé lehessenek. Igen sok értékes ember van közöttük. A régebbi és az újabb magyarság egymásra találása, testvéri, építő munkában egyesülése, igen sok áldás forrása lehetne kö­zöttünk. Egyesületünk nagy családjához eddig ezeren felül csatlakoztak. A négy év munkájáért, eredményeiért, hálás köszönet, megkülönböztetett tisztelet illesse washingtoni központunkban, Bethlen Otthonunk­ban, az ország minden részén azokat, kik dolgoz­tak, építettek, segítségül voltak. Isten áldása legyen Egyesületünkön. 1931-ben választott meg először elnöknek a közgyűlés. Azóta Egyesületünk 56, Bethlen Ott­honunk 30 esztendejéből 21 éven át én töltöttem be az elnöki munkakört. Megválasztásom évében, 1931-ben 840 ezer dollár vagyona volt Egyesü­letünknek, ma felül van az öt millión. Akkor 12502 tagunk volt, ma 32 ezeren felül van az okmányok száma. Áldott legyen Istenünk, hogy munkatársaimmal, Egyesületünk tagságával együtt, megáldotta szolgálatunkat. Nyugodt szív­vel mondhatjuk, nem éltünk hiába. Érdemes volt Krisztusnak szolgálni. Jó Mester Ő! Neki

Next

/
Oldalképek
Tartalom