Fraternity-Testvériség, 1952 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1952-06-01 / 6. szám
AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMATUS EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSÉNEK SZÓZATA A KÜLFÖLDI MAGYARSÁGHOZ 1952 junius 20. Magyarok Testvéreink! A bizonytalanságnak abban a testet-lelket sorvasztó állapotában, melyben e teremtett világ sóhajtozva nyög, mi, az Egyesült Államokbeli Amerikai Magyar Református Egyesületbe tömörült testvéreitek, az isteni kijelentés bizonyosságával szólunk hozzátok: Ne féljetek! Az a teremtő Isten, aki benneteket a hazátlanság keservével megpróbál: megtartó Isten is! Sorsotok — Ő utána — a mi sziveinknek is aggodalmas gondja. Láttuk szenvedésteket, átéreztük vergődéstek nyomorúságát s ahol és ahogyan tudtuk, igyekeztünk s igyekszünk enyhiteni is. Megértő lélekkel fogadtuk soraink közé közületek már eddig is azt a mintegy tizenkét százat, akik az isteni gondviselés rendeléséből szeretett befogadó hazánkba érkezve s céljainkat megismerve azokat magukéivá is tették. Isten hozta őket! Testvérek közé jöttek. Azt reméljük tőlük, hogy semmit sem adva fel a múltból, ami magyarán és emberien szép és nemes, könnyen meglelik módját az uj haza hagyományaihoz, krisztusi demokráciájához és életformáihoz való hasonulásnak. Ti pedig, más nemzetek fiai közé idegen földrészekre kényszerült többiek, higyjetek bennünk! Idevándorlásunk 100. évfordulóját is jelző Kossuth Centennarium alkalmával fokozottan érezzük történelmi hivatásunkat, mely példás testvériségben folytatandó életünkkel és magatartásunkkal a jövendő szabad és független Magyarország mintaképéül kötelez. Ennek az életformának minél tökéletesebb kiépítése leghőbb vágyunk. Arra kérünk, igy fogjátok fel Ti is számüzetéstek esztendeit! Szent a hitünk, hogy az Ur az övéit el nem hagyja s a mi hatalmas, szabad uj hazánkban rendel mellénk segitő társat s ezeréves őshazánk elfoglalhatja régi megbecsült helyét az istenfélő népek békés közösségében. Ezért imádkozzatok, ezért dolgozzatok, erre készüljetek! Nem vagytok, nem vagyunk egyedül s “ha Isten velünk, kicsoda ellenünk!?”