Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1951-07-01 / 7. szám
2 TESTVÉRISÉG most száz Zve 1851 AUGUSZTUS Az utolsó hónap, amelyet Kossuth és környezete a kisázsiai Kutahiában töltött! A szabadulás reménysége most már nem volt hiábavaló, mindenki tudta, hogy csak pár hét és utón lesznek a szabad világ felé! Addig azonban egy másik, nagyon szomorú magyar eseménynek kellett megtörténnie. Ebben a hónapban érlelődött meg egy spanyol forradalmárnak, Narciso Lo- peznek az a terve, hogy “felszabadító” hadjáratot vezessen Cuba szigetére, a spanyolok ellen. Lopeznek ez volt a harmadik ilyen próbálkozása és ezen véglegesen rajta is vesztett. Kapcsolatba került egy Schlé- zinger Lajos nevű volt magyar honvéddel, aki vállalkozott rá, hogy katonákat toboroz a vállalkozáshoz a magyarok és németek Közül. A kaland alvezéréül sikerült megnyerniük Prágay János volt honvédezredest, aki már majdnem két éve az Egyesült Államokban tartózkodott. Prágay kitűnő katona volt, Klapka tábornok személyes barátja s egyike volt a Komárom várát átadó bizottságnak. New Orleansból indult el a kb. 400 főnyi szedett-vedett sereggel egy “Pampero” nevű 400 tonnás gyorsjáratú kis hajón. Augusztus 5-én vágott neki a túlterhelt kis hajó a tengernek és a hajó gépezetének többszörös elromlása után az aug. 11-ről 12-ére virradó éjszakán szálltak partra egy Bahia Honda nevű kikötőnél, amely kb. 60 mértföldre van a sziget fővárosától, Havannától. A kalandorok között körülbelül 12-13 magyar volt összesen, mind fiatal emberek, maga Prágay is csak pár évvel volt a harmincötön felül. Az első nap még csak elment valahogy, de a második napon, aug. 13-án, a világosi fegyverletétel második évfordulóján bekövetkezett a katasztrófa. Egy Las Pozas nevű faluban már jól fegyverzett, gyakorlott spanyol katonák várták őket. Prágay mindjárt az első összecsapásban megsebesült és hogy a spanyolok kezébe ne kerüljön, elvágta a torkát s úgy halt meg még aznap. Aki el nem esett, azokat elfogták, Lopezt több társával, akik között két magyar is volt, Vécsey és Üreghy kapitányok, Havanna főterén kivégezték. Ezen a téren ma Lopeznek szobra áll. Az elfogott magyarokat Spanyol - Marokkóba vitték, Észak Afrikába, ahol pár évig a ceutai erőd rabjai voltak. Kiszabadulásuk után többen visszatértek az Egyesült Államokba s egyik-másikuk Lincoln katonájává lett a polgárháborúban. Aznap, hogy Prágay Cubában meghalt, érkezett Amerikába Varga Ferenc (1817- 1902) volt debreceni ügyvéd, alispán és kormánybiztos, aki állandó uj budai telepes lett, leszármazottjai ma is ott élnek az iowai Leon városban. Augusztus 22-én kapták a hirt a kuta- hiai magyarok, hogy szeptember elsején szabad emberek lesznek. László Károly leírása szerint Kossuth szobájába hivatta a magyarokat, közölve velük az örömhírt. — “Nyári könnyű csikós ruha” volt a kormányzón, aki kijelentette, hogy kész volna azonnal is elindulni. Koldus szegényen ért Kutahiába és úgyis távozott, mert a török kormánytól kapott havi 10,000 piasztert, ami kb. ezer forintnak felelt meg, túlnyomó részben magyar célokra fordította, egyének és intézmények segítésére. Aug. 24-én a Kossuth gyermekek másodszor állottak nyilvános vizsgára a vendégek előtt. Este a magyarok a három Kossuth gyermek vendégei voltak a “Kossuth kertben”, ahol a poharak szorgalmas üritgetése közben éjfélig éltették a hazát. Augusztus 25-én Lajos napját ünnepelték a magyarok, akik kicsipték magukat ez alkalomra. Kossuth környezetének tagjai mind “sötétkék szinü posztó, veres hajtókás és szegélyes, ón gombos rövid magyar ujjasban és fekete nadrágban” jelenték meg az üdvözlésre. Berzenczey László, ez a tragikus sorsú fiatal ember volt a szónok. Kossuth válaszában megköszönte hűségűket s kijelentette, hogyha alkalma lesz azt megjutalmazni, oda fogja állítani őket, ahol a legnagyobb lesz a veszély, s ahol a leghűségesebb emberekre lesz szükség. Pár nappal azelőtt különös eset történt: a Kossuthért küldött amerikai hadihajó, a “Mississippi” Szmirna közelében felszaladt a partra, ahonnét csak nagy üggyel bajjal, osztrák hadihajók segítségével tudták lehúzni. Szerencsére semmi baja sem történt a hajónak. Bécs egy Klezl nevű szerencsétlen hivatalnokot bízott meg, hogy tegye meg, amit tehet a szabadonbocsátás megakadályozására, de természetesen semmire sem ment. A török kormány tagjai szóba sem álltak vele. Ali pasa külüpvminiszter nem is fogadta, titkára azzal jött ki, hogy a “kegyelmes ur most épen a magyar menekültek sorsát siratja s igy nem lehet beszélni vele.” Vasváry Ödön