Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1951-12-01 / 12. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN PEFORNED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Ír\||/j® Megjelenik havonta Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők—Associate Editors- EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946“ VOLUME XXIX. "THE YEAR OF THE NEW KOSSUTH HOUSE" DECEMBER, 1951 “AZ EMBEREKHEZ JÓ AKARAT” Az amerikai magyarság sorai között még, Istennek hála, sok olyan magyar bevándorló polgár él ebben a hazában, akik otthon a napvilágot az 1880—1890. körül látták meg és 1914- ig, az első világháború “kitörés”-éig kedves, boldog, békebeli karácsonyi ünnepeket éltek át, akár itt találta őket a karácsony, akár az ó-hazában. Csaknem egy félszázadon keresztül Európában háború nem volt. Két nemzedéknek a felnövése békében következett be és az a reménység kezdett az emberek lelkében valósággá válni, hogy a huszadik században testet öltenek azok az Igék, melyeket a Megtartó születése napján a megnyilt égből megjelent “mennyei seregek sokasága” mondának vala: “Dicsőség a magassá- gos mennyekben Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat”. Amikor az amerikai magyarság tömegesebb bevándorlása ide elkövetkezett az 1880—1910. években, akkor senki se gondolt arra, meg se álmodta, hogy világháború lesz. Katonaságot ugyan fenntartanak, de csak azért, hogy egymásnak békét hagyjanak azok a nemzetek, akik hódítási szándékokkal élnek. Ó-hazában már csak arra valónak nézték a katonaságot, hogy képviselő választásokkor a kortesek által megvaditott szavazó táborok között kordont húzzanak és azzal a “közhirré tétetik” kidoboltatásával, hogy a rendháboritók ne feledjék el azt: “a rend fenntartásra kirendelt katonaság fegyvere élessel van töltve”. Ezerkilencszáztizenháromig sok amerikás magyar indult el ide útlevéllel, vagy anélkül azzal a reménységgel, hogy szerencsét próbál s ha “jó szerencse” kedvez, jól fizetett munkát kaphat s igy az otthoni vagyonka tisztázására együtt lesz a dollár, akkor haza újra, vissza a szülőföldre, ahol, az otthoniak annyi reménységgel várják! 1914-ben hirtelen “kitört” a háború s lett belőle világháború. A szerencse próbálók itt rekedtek. Az öt esztendőn keresztül tartó háború idején ide szoktak, az óhaza feldarabolása után ide rögződtek, letelepedtek az amerikás magyarok: itt maradtak, polgárok lettek. Sokan vannak még életben, akik az első világháború fegyverszünete után a feldarabolt ó-hazából, a levágott területekről 1918-tól 1940-ig azzal a végleges elhatározással bujdostak ki ide, hogy inkább lesznek ennek az uj világrészbeli hazának a hü polgárai, mint az idegen kézre adott területen levő otthonaikban kinézett, üldözött sorsú magyarok. Ezekből a bevándorlókból sokan vagyunk olyanok, akik itt egy-egy karácsonyt úgy értünk meg, hogy gyermekeinknek nem tudtunk uj ruhácskát venni, ünnepi élelem-félékre, karácsonyfára való csecse-becsékre, édességekre se telt. Egyikünknek-másikunknak a tüzelő is fogyatékán volt. Akik a nagy munkanélküliség idején léptek itt szárazra, vagy akik már itt voltak, de “letett” munkásokká lettek, azok közül sokan még visszaemlékezhetnek, hogy mennyire elszomorodva, aggodalmakkal telt lélekkel várták a karácsonyi ünnepeket. Aztán karácsony szenvedő napjának reggelén, mikor ajtót nyitottak, a küszöbön vékányi kosarak tele ünnepre való élelmiszerekkel, gyermekek számára meleg ruhácskákkal, karácsonyfával, játékokkal, édességekkel, az ajtó előtt szénnel telt kosarak a fűtéshez. Kinél-kinél tudták, hogy mire van leginkább szükség. Sokan vagyunk itt olyan első nemzedékbeli bevándorlók, akik még élénken emlékszünk azokra a karácsony-havi napokra, mikor az Ínségbe jutott családok, magánosok szükségének enyhítésére nemcsak azok a társadalmi rétegek mozdultak meg, akiknek valamennyi tartalékuk volt, de az állam is hivatalos kötelességének ismerte az ínségesek ellátásáról gondoskodni. Az angyali szózat felújításának minden ünnepén itt megújul az emberek szivében az Ige: “az emberekhez jó akarat.” Az emberek névtelenül adnak azért, hogy a nincstelen családnak tagjai elkeseredését ne tetézzék azzal, hogy egyes emberek könyöradományán élnek. Karácsony ünnepére itt mindenkinek a mesebeli “terülj meg” asztalkám jut osztályrészül. Ebben az Isten rendeléséből az 0 Igéjéből szőtt
