Fraternity-Testvériség, 1951 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1951-11-01 / 11. szám
FR|ÍSnP OFFICIAL ORGAN OF THE HUflGARIAh REFORMED FEDERATIOM OF AMERICA Published Monthly Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Megjelenik havonta Társszerkesztők—Associate Editors • EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946” VOLUME XXIX. "THE YEAR OF THE NEW KOSSUTH HOUSE" NOVEMBER 1, 1951. NEMZET-ÍRTÁS Évszázadokon át hittük, hogy az ázsiai tatárhordák középkori kegyetlenségét soha semmi felül nem múlhatja. Tévedtünk. Mert ami az utóbbi években szerencsétlen szülőföldünkön folyik, az úgy méreteiben, mint embertelenségében messze túlhaladja Genghis kán gyülevész népének állati tobzódását is. A tanitvány, Stalin, felülmúlta mestereit. A tatárokat, a Rettenetes Ivánokat is. Huligánjai előbb lerohanták, kirabolták, megbecstelenitették, halomra gyilkolták a kiszolgáltatott magyarságot, aztán népbirósá- gok címén vésztörvényszékek elé hurcolták az ártatlanok ezreit, roncsokká kínozták tízezreit, most pedig lassú, de annál biztosabb halálba kergetik a még ugy-ahogy megmaradtak százezreit. Mindenkit, akiről úgy gondolják, hogy ha másként nem, legalább lélekben valaha is ellenük fordulhat. Tervszerű test és lélekgyilkolás folyik a Du- na-Tisza táján. Nemzetirtás a szónak legször- nyübb értelmében. A deportálás aránylag szürke szava mögött ez a rettenet húzódik meg. Pontos számát sem tudhatjuk meg az áldozatoknak. A hírhedt vasfügöny azonban csak az arcokat takarhatja el, a hangokat, a nyugati szabad világ lelkiismeretéhez irgalomért kiáltó hangokat nem. S mi, akik ennek a boldogabb világnak polgárai vagyunk, amerikai magyarok s megmenekült magyarok — ha van még egy szikrája bennünk az élő lelkismeretnek, — füleinket nem siketit- hetjük meg e hangok elől. Meg kell hallanunk azokat, mint ahogyan meghallottuk 1945-46-ban a nyomorúságnak felénk irányított jajait. Adtunk, segítettünk, kiki az ő lelkének sugallata és anyagi lehetőségének mértéke szerint. Amerikai Magyar Segély Akciónk félévtizedes munkája s újabban létesített magyarmentő szolgálatai ennek bizonvságai. Tettünk, amit az adott körülmények között tehettünk. Az intézményes segítésen felül pedig, sokkal, de sokkal nagyobb mértékben mentek a magáncsomagok százezrei át a tengeren, hogy éhezőket elégítsenek, mezíteleneket ruházzanak, didergőket melegítsenek s reménységet vigyenek a halál völgyében tántorgók számára. Adtunk, tettünk sokat, de nem eleget. A nyomorúságnak végét nem szakíthattuk, a raboknak szabadulást nem vihettünk s még mindég homályban van a nap, mely majd a végleges szabadulást meghozni hivatott. Addig is azonban tisztünk és kiváltságunk, hogy enyhíteni próbáljuk a szenvedést és jó tanúságot tegyünk magyarságunk testvéri jó szivéről. Nem kételkedünk abban, hogy akinek hozzátartozói vannak odaát, az még ma is a legtöbbet teszi érettük. De hány ezer meg ezer van ott olyan, akinek itt rokonsága nincs s aki soha semmiféle összeköttetést létesíteni nem tudott velünk?! Hány ezer olyan, aki mindenét elvesztve, hajlékából kikergetve, kétségbeesetten néz a fagyasztó tél elé? Ruhátlanul, éhezve, reménységét is temetgetve. Ezek elől sem fordíthatjuk el orcánkat. Segítenünk kell rajtuk ott ahol és ahogyan tudunk. Segélyakciónk most ezt a célt tűzte maga elé. Régi és uj hazánk zászlóit egybemarkolva feltüntető karácsonyi segélybélyegjeit az idén is azért bocsáj tóttá ki, hogy lelkiismeretünkhöz apelláljon. Ezeket a bélyegeket már kiküldöttük Egyesületünk tagjaihoz is. Rövid felhívás szól hozzájuk a kisérő levélben. Ugyan meghalljuk-e és hányán halljuk meg?! Meg kellene pedig szívlelnünk valameny- nyiünknek, akik még szabad magyarnak megmaradhattunk. Kötelességünk ez, ha saját lelkűnkkel nyugalomban kívánunk élni. Nemzetirtás folyik. A mi származásunk földjének népét irtják, a mi magyar nemzetünk tagjait gyilkolják válogatás nélkül. Lehet-e kőszívű az a magyar, aki szabad földön él? Nem kesere- dik-e meg szájában a mindennapi kenyér annak, aki darabot nem tör belőle az éhezőknek?... Mikor igazi nagy szükség volt, magyarságunkban s közelebbről Egyesületünk tagságában még sohasem csalatkoztunk. Adná Isten, hogy most se csalódjunk. Az uj akciónak sikere kell legyen! Borshy Kerekes György