Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1950-07-01 / 7. szám

4 TESTVÉRISÉG munkálatok befejezése s igy az őszön már hiva­talaink az uj épületbe helyezhetők. Tagságunkat bizonyára érdekli az is, hogy a terveket kivel készíttettük? Emlékezetükbe idézzük tehát Gaither Vilmos épitész-mérnök testvérünk nevét, aki a clevelandi Bethlen Ter­met és az impozáns nagy templomot is tervezte s aki ligonieri Bethlen Otthonunk gyönyörű stí­lusú épületének tervével és építkezési ellenőr­zésével is előnyösen ismertté tette kiváló ter­vezői képességeit. Ő alakitotta át első Kossuth Házunkat is, őt bíztuk meg tehát a másodiknak tervezésével is. E sorokat julius negyedikén, a nagy nem­zeti ünnep esti óráiban vetjük papírra. Pár óra csak és megkezdődik az építési munka uj szék­házunkon. Aztán pár hónap s nagy magyar sza­badsághős, Kossuthnak nevét egy hozzá még méltóbb épület hirdeti, — mint újabban nevezni szokták, — a világ fővárosában. Magyarok építik saját verítékükből maguknak s Amerikának, az Isten nagyobb dicsőségére. Borshy Kerekes György FŐORVOSI JELENTÉS 1949-RÖL Nagy tiszteletű Elnök Ur! Mélyen tisztelt Vezér testület! Még mindig élünk, még mindig gyarapszunk. Nagy csoda ez és mi tudjuk, hogy ez a csoda csak addig tart, amig lesz, aki népünkért dolgo­zik, ki népünket összetartja. Reméljük, hogy Egyesületünk vezetőségében lesz elég előrelátás és elhatározás uj erőket nevelni, hogy a las­sanként kidüledező vezéreket idejében pótolni tudjuk. Ennek az életrevalóságnak reményében kí­vánom megtenni 1949 évi főorvosi jelentésemet. A főorvos által kezelt ügyiratok száma 1241 volt, amely a következőképen oszlott meg: Folyamodvány az életbiztosító osztályban ................................. 809 (1735) Elfogadtatott: Felnőtt ................................ 540 ( 969) Gyermek ............................ 198 ( 613) Visszautasitatott .............................. 33 ( 60) Visszaküldetett ................................ 19 ( 32) Ujravizsgálva ................................... 19 ( 31) Összesen ............................ 809 (1735) Orvosi jelentés betegsegélyért ..... 346 ( 485) Jóváhagyott ....................... 346 Visszautasitatott ................ 0 Összesen ............................ 346 Levelezés ......................................... 54 ( 10) Főorvosi véleményezés ................... 5 Folyamodvány forma ..................... 2 Hivatalos beadvány ....................... 2 Vizelet vizsgálat .............................. 6 Electrocardiogram .......................... 12 Folyamodvány orvosi megbízatásért ............................ 5 1241 (2260) A főorvos által kezelt ügyiratok száma kb. 1,000-rel volt kevesebb a tavalyinál, amely csök­kenés annak tulajdonítható, hogy az orvosi vizs­gálat nélkül felvettek száma lényegesen emel­kedett. A felnőtt és gyermek osztályban 1291 volt ezeknek a száma, ami amellett szól, hogy tagfelvételünk körülbelül a tavalyi színvonalon mozgott, sőt valamivel gyarapodott is. A betegsegélyért folyamodók száma kb. 25%- kal csökkent, ami annál is feltűnőbb volt, mert a fokozódó munkanélküliség és a gyakori miatt ennek az ellenkezője volt várható. A folyamod­ványok nagy része igazi balesetek, meghűlésből eredő megbetegedések, sebészi műtétek miatt történt és jó néhány idült, gyógyíthatatlan be­tegség fedezésére. Visszaélés ezúttal nem for­dult elő. A főorvosi hivatal többi tevékenysége kb. a tavalyi színvonalon mozgott. A gyermekosztályba felvettek száma ismét emelkedett, ami az egyetlen őszintén biztató jelenség jövőnkre nézve. Az életbiztosításért folyamodó felnőttek kö­zül 31-et kellett visszautasítanunk, ami kb. 6%- nak felel meg, ami talán annak tulajdonítható, hogy többen voltak a folyamodók között az öregebb korosztályokból. A visszautasítások alapját következő okok képezték: 1. Elhízás .............................................. 12 2. Magas vérnyomás .......................... 11 3. Szívbaj .............................................. 3 4. Anthracosis ....................................... 1 5. Idegbaj .............................................. 1 6. Lábszárfekély .................................. 1 7. Súlyos gyomormütét ..................... 1 8. Veleszületett hályog ....................... 1 9. Süketnémaság .................................. 1 10. Nyavalyatörés (epilepsy) ............. 1 Összesen ..................................... 33 33 közül 23 atyánkfiát kellett elhízás és magas vérnyomás miatt visszautasítanunk, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom