Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1950-12-01 / 12. szám

TESTVÉRISÉG 9 KATONA TAGJAINK KEDVEZMÉNYE A TESTVÉRISÉG októberi számában részletes fel­világosítást és utasítást adtunk ugyan katona tagjaink okmányainak kezeléséről s az őket megillető kedvezmé­nyekről. Ennek ellenére még mindig jönnek be egyes osztályainktól és ügykezelőinktől kérdezősködések arra vonatkozólag, hogy mit kell tenniük a katona tagok ok­mányaival? Alábbiakban tehát még egyszer összefoglalva adjuk a teendőket: a) Az 1941—1945 évek alatt beküldött katona ok­mányok háborús szakaszát töröltük, vagyis ezt a részt "VOID" pecséttel láttuk el, ami azt jelenti, hogy ezek után a tagok után, hősi halás esetén a teljes biztositási összeget fizettük ki. Ez a kedvezmény továbbra is ér­vényben marad mindazok számára, akiknek okmánya ezzel a pecséttel el van látva. b) Azon katona tagok után, akiknek okmányaiban a háborús szakasz törölve nem volt, vagyis az “VOID” pecséttel ellátva nincs, csupán annak az összegnek visz- szafizetésére van kötelezve Egyesületünk, amit az ok­mányban igér. Ha aztán az uj háború végeztével Vezér­testületünk majd azt látja, hogy a háborús veszteség nem volt sok, s a teljes haláleseti segély kifizetése nem veszélyezteti a többi tag vagyontartalékának biztonságát, esetleg újra hoz majd egy olyan határozatot, mely az elesettek örököseinek többet fizet ki haláleseti díjként, mint amire az okmányok szövege szerint kötelezve van. c) Katonai szolgálatra most bevonuló tagjaink ok­mányait tehát semmiféle lepecsételésre nem kell bekül­deni központunkhoz. Akinek okmánya már előbb el volt látva a “VOID” pecséttel, az után a teljes haláleseti segély kifizetése van érvényben, akinek okmányán ilyen pecsét nincs, az arra ilyet nem is kaphat. d) Azok a katona tagok, akik betegsegélyző osztá­lyunknak is tagjai, katonai szolgálatuk alatt mentesítve vannak a betegsegélyző osztályt illető havidijak fizetése alól s nem részesülhetnek betegsegélyben sem. Lesze­relés után azonban, ha egészséges voltukat kellőleg iga­zolják, újra tagsági jogaikba helyezhetők. e) Hasonlóképen mentesítve vannak a bevonuló ka­tonák a baleseti dijak fizetése alól is s igy örököseik sem tarthatnak igényt baleseti segélyre. f) Kérjük az osztályok jegyzőit, illetve ügykezelőit arra, hogy minden egyes esetben jelentsék hozzánk, kik azok a tagok, akik katonai szolgálatra bevonultak. Nyil­vántartásba kell ugyanis vennünk mindazokat, akik után sem betegsegélyző dij, sem haláleseti dij nem fogad­ható el. g) Végezetül ismételten hangsúlyozni kívánjuk, hogy Egyesületünk tagjától sem von el semmiféle olyan ked­vezményt, amit az okmányokban igér. A jelen körülmé­nyek között azonban nem adhat többet, mint amire kö­telezve van, mert ezáltal esetleg veszélyeztethetné a többi tag vagyoni biztonságát. h) Ügykezelőink kövessenek el mindent, hogy a ka­tonák, illetve megnevezett örököseik, ne váltsák be ki­tűnő okmányaikat, mert ez által csak saját maguknak okoznak veszteséget. Tény ugyanis az, hogy soha többet olyan olcsó és olyan jó biztosítást nem kaphatnak, mint amilyennel jelenleg rendelkeznek. De megtörténhetik az is, hogy olyan állapotban kerülnek majd vissza, ami­lyen mellett egyáltalában semmiféle biztosításra sehol nem lesznek felvehetők. Tagjainknak és örököseiknek tehát saját jól felfogott érdekük diktálja azt, hogy ok­mányaikat érvényben tartsák. Vasváry Ödön Borshy Kerekes György számvevő titkár JELENTÉS Az Amerikai Magyar Református Egyesület pénzforgal­máról és vagyoni állapotáról 1950 November hóban. Monthly Report of Income, Disbursements and Assets. 1. BEVÉTELEK — INCOME Általános Alap bevétele — Income of Expense Fund...............................$ 40,920.80 Felnőtt Haláleseti Alap bevétele — Income of Adult Mortuary Fund .............. 11,464.68 Betegsegély Alap bevétele — Income of Sick Benefit Fund .................... 1,369.10 Ifjúsági Alap bevétele — Income of Juvenile Fund .............................. 8,137.06 Osztálytulfizetések — Overpayments of Branches ............................ 917.61 Árvaházi illetékek — Orphans Home Dues ..................................... 1,544.30 Házbérből — Rent ............................................. 300.00 Törlesztések — Mortgage Payments ............... 3,646.92 Okmánykölcsön törlesztések — Payments on Certificate Loans .................. 1,083.26 Bondok eladásából — Bonds Sold .................. 242,888.91 Relief Contributions ........................................... 51.73 1950 novemberi bevétel — ----------------­Income in November, 1950..............................$312,324.37 Áthozat 1950 Októberről — Balance from October, 1950 ........................ 152,216.36 Összesen — Total..................................................$464,540.73 Összes kiadás — Disbursements in November 349,343.82 Átvitel — Balance for December, 1950...........$115,196.91 2. KIADÁSOK — DISBURSEMENTS Általános Alap kiadásai — Disbursements of Expense Fund Tisztviselők kiadásai — Officers expenses.................... Hivatalos lap — Official publ. Szervezési kiadások — Expenses of promotion ....... Nyomtatványok — Stationery .. Posta, telefon, stb. — Postage, telephone, etc.......... Tisztviselők fizetései — Salaries of officers .............. Actuary ....................................... Irodai alkalmazottak fizetései ­Salaries of employees .......... Adományok — Donations ....... Vegyes — Miscellaneous ......... Bútor, gépek — Furniture, Machinery .......... Irodaszerek — Office supplies .$ 165.24 . 600.43 . 5,327.29 . 121.77 . 229.55 . 1,500.00 . 654.84 . 2,185.75 204.98 . 286.40 160.38 39.98

Next

/
Oldalképek
Tartalom