Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 9 MAGYAR SAJTÓ ... SZEGÉNY MAGYAR SAJTÓ: mindenki kutyája: alig pár arasznyi elgyötört kis fája. Mennyi még az élet? Mennyi még íz óra? Magyar sajtó sorsa nem fordul már jóra. ... Igaz: még nem halt meg... Sántikálva jár még: De kinek kell már itt szellemi táplálék? Kinek kell itt “szellem”, mig névnapok vannak? Minek volna napfény a született vaknak? Szegény magyar sajtó: mindenki bohóca: bodzafa puskának nagyot szóló koca. . .. Dicsér, dörgölőzik mint korom az üsthöz, s magasztaló vonó más fogán a sülthöz. MI A MAGYAR SAJTÓ? Élőhalott-árva; fején csörgősapka, arcán siri lárva. Nagy célok, nagy eszmék hiába hevítik, kikért mindig harcolt: egyre “leépítik”. Támogatás helyett elfordulnak tőle, Óriásnak indult s törpe lett belőle. ... Csendes talpnyaló ja egyletnek, egyháznak; s hogy sima-e nyelve; nagyon rávigyáznak. S mindezért jutalma mi is hát legvégül? Pitykegomb fületlen ... s bicska penge nélkül. ... Élete nem élet; meghalni sem hagyják; disznótor-estéken lantnak tartogatják ... Székely Góbé Gábor. * * Ez a keserű vers, amit több hetilap is leközölt, nyilván annak a bejelentésnek következménye, melyben egyik országos egyesületünk jelezte, hogy hivatalos kiadványát ezentúl csak angol nyelven jelenteti meg. Vagy annak a körülménynek, hogy országos egyleteink általában kevesebbet hirdetnek s igy anyagi “támogatásuk” csökkentését a sajtó sinyli meg. Hogy az első okot szükség szülte-é, nem vitatjuk. Hogy pedig a másodikat nem jószántából teszi egyik sem, azt mi tudjuk legjobban. A változott gazdasági helyzetnek azonban olyan sajnálatos velejárói vannak az egyesületi életben is, amihez való alkalmazkodásunk elkerülhetetlen. Reméljük, hogy csak egyelőre s a helyzet rövidesen változni fog. Szeretnénk, ha “Góbé” vidámabban írhatna. Őszintén szeretnénk. RAVASZ, ORDAS, MINDSZENTY Senki, egy pillanatig sem lehetett kétségben afelől, hogy az a “népi demokrácia”, amit moszkvai ügynökök szajkóznak Magyarországon, legnagyobb ellenségének az Egyházat tekinti. Idő kérdése volt csupán, hogy mikor, hol és kin kezdi meg a likvidálást. Szomorú kiváltsága Ravasz református püspöknek, hogy ő lehetett az első a sorban. Huszonnégy órát adtak neki a lemondásra azzal, hogy ellenkező esetben mintegy háromezer tanár, hitoktató és tanító államsegélyét azonnal megvonják s őket az éh-halálnak teszik ki. Lehetett-e más választása, mint a lemondás?! — Ordas lutheránus püspököt akkor vették elő, amikor az iskolákat rabolták el az egyházaktól. Kényszeríteni akarták, hogy beleegyezését adja. Megtagadta. Elfogták, hamis vádak alapján elitélték s ma is börtönben ül. A számbeli kisebbségben levő protestánsok e két kiválóságának elintézése után most a római katolikus hercegprímás következett. Karácsony másodnapján hurcolták el. Teljesen fölösleges mégcsak meg is említeni, hogy milyen vádat emeltek ellene. Épeszű ember előtt úgyis világos az egész manőver: megfosztani vezéreitől, főpásztoraitól a népet, hogy könnyebben lehessen igába fogni. Moszkvai igába, az istentelenség igájába. A hidegvérű tervezők azonban tévednek. Az igazi Fővezért nem lehet elfogni, nem lehet megfélemlíteni, nem lehet becsukni, nem lehet felakasztani. Ezt már megpróbálták mások majdnem kétezer esztendővel ezelőtt. És semmire sem mentek vele. Krisztusnak hívják ezt a fővezért, akinek hadserege még a mártír- veszteségekkel is csak erősödik. Végső győzelme tehát teljes bizonyosság. NAPTÁRAK Megjelentek az idén is, ha nem is olyan nagy számban, mint még pár évvel ezelőtt. Lapozgatásuk nyomán felvetődik a kérdés: van-e még értelme megjelenésüknek s ha van milyennek kell lenniük, hogy hivatást töltsenek be? Az első kérdésre könnyű a felelet azzal, hogy amig olvasó közönség van, addig annak szükségletét ki kell elégíteni. A másodikról már eltérnek a szerkesztői vélemények, amint arra az összeállításból következtetni lehet. Egyik tanítani, másik szórakoztatni, a harmadik informálni akar első sorban s a hármas szempontot különböző mértékben adagolják. Ebben az adagolási arányban rejlik, szerintünk, a siker titka. Ahol az egyik a másiknak terhére túlteng, ott a naptár unalmassá válik. Túlságosan magas igények, amerikai magyar naptárakról lévén szó, nem igen emelhetők, mert hiszen a készítésnek anyagi korlátái vannak s a piac meglehetősen szűkre határolt. Az adottságokat tekintetbe véve azonban megállapítható, hogy az előzővel összevetve az idei naptárak színvonal-emelkedést mutatnak. Ha hazabeszéléssel vagyunk is vádolhatok, még akkor is lemerjük irni, hogy úgy érték-változatosság, mint kiállítás szempontjából a Bethlen Naptár vezet. Büszke lehet rá szerkesztője is, nyomdásza is. Utána az Amerikai Magyar Népszava Naptárát soroljuk, mely általános magyar vonalra van beállítva, komoly és értékes anyagával. A Szabadság Naptára főként szórakoztatni kíván és informálni. Római katolikus vonalon kétségtelenül a Katolikus Magyarok Vasárnapjáé a jobb, szemben a Jó Pásztor nyírott anyagával. A heti lapok naptárai közül a Detroiti Újság kiadványait láttuk csupán s az mindössze olvasmány-pótlékul szolgál, de ügyes összeállításban. TELEKI PÁL GONDOLATAIBÓL Amikor egy amerikai nagykövet megkérdezte tőlem, mióta van országgyűlésünk, nem minden büszkeség nélkül mondtam: később voltak székeink, ahová leülhettünk az országgyűlésen, mint országgyűlésünk. Hogyan csinálták ezt? — kérdezte, mire azt válaszoltam: nyeregben. Ennek következtében ez a forma nem is csak ezeréves, hanem olyan régi, hogy nem ismerjük e formának a korát, de hozzánk tartozik. Ez a forma lehet nehéz annak a számára, aki vezet, mindazonáltal ez magyar, s mert magyar, megtartjuk. * * * Van a magyarságnak egy kitűnő szava: a tudást “elsajátítjuk.” A tudás csak akkor tudás, ha sajátunkká válik, ha átszűrtük a magunk lelkének csendes, nem befolyásolt kritikáján úgy és olyankor, amikor semmi érdek nem vezet, amikor nem hiszünk el valamit, amit csak félig látunk, hanem amikor azt, amit meglátunk, önmagunkban úgy, mint a lelkiismeretünket bíráljuk s magunkévá tesszük, elsajátítjuk. Ez az igazi tudás, ez a műveltség.