Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1949-08-01 / 8. szám

TESTVÉRISÉG 5 KOSSUTH TORINÓI "KINCSE"... Torino, május hó. Néhány napja alig alszom. Lázasan kutatok a város köz- és magángyűjteményeiben, levéltá­raiban és minden elképzelhető helyen, ahol csak sejtem, hogy találok valamit, ami Kossuth La­josra utal, vagy tőle származik, vele van kap­csolatban. És nem hiába. Az idő, a kor, a “hivatalosak” ugyan nem voltak még halála után sem túlságosan bőkezű­ek hozzá. Mert, fájdalom, alig beszél valami ar­ról, hogy Kossuth Lajos, a mi és az emberi sza­badság egyik legnagyobbika életének mégiscsak egy ilyen jelentős részét itt is töltötte és itt hunyta örök álomra szemét. Ezen azonban nem túlságosan csudálkozunk. Hány magyar nagyság emlékét, szellemét enged­jük feledésbe menni. Különösen a “hivatalosak” engedik az időt korlátlanul szabadjára... S nem is csoda, ha mások, akikre nemzetileg nem is tartozik, vagy tartozna ez a feladat, mármint az eltávozott emlékének ápolása, kissé megfeled­keznek róla. Ez már örök emberi. Itt, Torinóban azonban egy kicsit más a helyzet. Egyre-másra kerülnek elő olyan Kossuth dokumentumok, amikre nem is gondoltunk. S leginkább engem lep meg és hoz lázba az ered­mény. Sietek is közzétenni s örömöm megoszta­ni, csak igy, minden kommentár nélkül. — “Kedves Lelkész Ur! — irja Kossuth — Hálásan köszönöm a Valdens egyház történetét. Mondhatom Önnek, amióta Itáliában vagyok, Szeretett Hazámtól távol hontalanságban, ez az a könyv, amelyik legjobban hatott rám. Önök az a nép, amelyik hétszázados története alatt olyan sokat szenvedett hitéért, hogy talán nincs is Önökhöz hasonló. Megvallom Önnek, keveset tudtam a valdens egyházról. Persze ez az én hi­bám. Nem mentegetem magam. Sajnálom. Egyet azonban sietve kiemelek: a könyv viszont nem tudja — beosztásánál fogva nem is tudhatja, il­letve nem térhet ki erre — hogy a mi evangéli­umi keresztyén mártir gályarab-papjainknak nem egy valdens lelkész került a közelébe és nyújtott lelkitámaszt. Ez, Lelkész Ur, nekünk feledhetetlen. Megvallom Önnek, engem ez min­dég mélyen érintett. Tulkönnyen nem szoktam beszélni lelkidolgaimról. Ezt is legbelül tartogat­tam. Most azonban meg kellett ezt is mondanom. Csak úgy kikivánkozott belőlem, a könyv olva­sása nyomán. — És — ezt is megmondom — ezért szeret­tem én önök körében lenni. Nem láttam eddig sem mást Önöknél, mint a vérig, a csontig való hűséget és áldozatot. Maroknyi nép az Önök né­pe, de az evangéliumhoz való ragaszkodása fel­tételt nem ismer. Ennél én nem is ismerek na­gyobbat. Minden elmúlik. Emberek, korok jön­nek és mennek, a nép hite, az evangélium ereje a népben soha nem múlik el és meg sem vál­tozhat. És ha lehet nemzetek közötti egyetértés­ről és egységről beszélni, akkor annak egyedül az evangélium lehet csak az alapja és irányitója. — Persze ezt az emberek nehezen hajlan­dók elfogadni. De ez ne rettentsen bennünket. Nem azért születtünk, hogy kufárai, haszonlesői legyünk embertársainknak. De még ezért sem, hogy megijedjünk azoktól, akik a testet ölik meg. Önök története bizonság erre! Az önök Krisztusért kiontott vére, az evangéliumért el­szenvedett üldöztetésük sokkal nagyobb hatalom, mint egy országiás, vagy a hatalmas vagyon. Hogy esetleg ezt ma, vagy holnap még nem lát­ják és ismerik el — nem baj. A parancsot Krisz­tus adja és engedelmeskedni is csak neki kell. — Szeretem ezt a könyvet. Szeretem Önö­ket. Isten áldja.” Azt hiszem: mi meg Kossuth vallomásainak örülünk. Nagyon “mai” irás ez. Ércnél maradan­dóbb. Kossuth torinói “kincse”... Töke László OLVASTUK FÁBIÁN BÉLA: (Cardinal Mindszenty: The Story of a Modern Martyr Scribner, $2.50) A magyar emigráns irodalom egy újabb terméke ez a könyv. Az esztergomi hercegprímás életrajzát adja benne az iró, akit mint hithü zsidót is megihletett Róma hűséges főpapjának, a magyar közéleti embernek, igazán nem mindennapi története és tragédiája. Egyszerű stílusa, cicomátlan angolsága fölötte alkalmas a népszerűsítésre. Az átlagos amerikai olvasó számára ezt az anyagot ügye­sebben aligha írhatta volna meg bárki is. Ami kevés anakronizmus található benne, afölött — “si non e verő, ben trovato” alapon megbocsátva, — el lehet nézni; el­végre az írónak a színezés is erényei közé tartozik, ha tárgyát szereti. És Fábián, szemmel láthatólag szereti a témát. Külön érdekessége, hogy római katholikus pap történetét, magyar zsidó iró tollából először egy amerikai protestáns kiadócég jelentette meg. A könyv olvastatja magát és mert ilyen, nekünk magyaroknak, épen ezekben a válságos napokban, nyomós értéket is jelent. Ami poli­tika van benne, (mert van!) az olyan szerencsés be­állítású, hogy nem irritáló. Fábián, a volt képviselő, jó szolgálatot tett megbízóinak az emigrációban is. Könyvé­nek érdeme ez is. Író irta — olvasóknak. (BKGY) KOSSUTH LAJOS GONDOLATAIBÓL Minő erő van abban, ha egy nemzet akar, s arra nézve, a mihez nemzeti joga, a mire nemzeti létérde­kében szüksége van, kitörli a hazafiul kötelesség szó­tárából ezt a gyáva szót: “lehetetlenség”. Az ily ki­tartó, az ily megtörhetlenül állhatatos nemzeti akarat előtt az akadályok elsimulnak s még a fátum is meg­hajlik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom