Fraternity-Testvériség, 1948 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1948-11-01 / 11. szám
6 TESTVÉRISÉG egyrészről a nyugati hatalmakat, amelyek szerinte könnyen segíthették volna a kialakuló magyar demokráciát s íőképen a magyar szocialista pártot, hogy fék legyen a kommunizmus kerekén. Nagy Ferenc szerint a magyar nép politikai vezetői megtették, amit tehettek, de az összetört magyar nemzet természetesen nem szállhatott szembe a szovjet hatalommal. (2) A másik tragikus tényező az volt, hogy Nagy Ferenc is, társai is hittek a kommunistáknak. Nagy Ferenc őszintén beismeri ezt a hibát, de ugyanakkor teljes joggal hozza fel, hogy az Atlanti Charter aláírásakor a nyugati hatalmaknak volt jogcimük annak a feltételezésére, hogy a szovjet a szabadság és igazság nagy eszméit fogja szolgálni s ha ugyanezt hittek a yaltai egyezmény és a fegyverszüneti megállapodás aláírásakor is: ki hibáztathatja a kis nemzetek vezető politikusait, ha ugyanazt gondolták? A kis nemzetek hittek a nemzetközi szerződések érvényében, hittek abban, hogy a katonai megszállás megszűnésével a szovjet-nehézkedés is meg fog szűnni az országban — s ha ebbeii hitük tévesnek bizonyult, kit lehet hibáztatni érte? Ha a nyugatiak barátot és szövetségest láttak a szovjetben, a kis nemzetek hogyan tehettek volna másként? Az elkövetkezendő világtragédia Nagy Ferenc szerint annak a logikus következménye lesz, hogy a győztes hatalmak nem végezték el, nem fejezték be a második világháború utolsó felvonását. És ezt bárki is bajosan tudná megcáfolni, valamint Nagy Ferenc azon áilitásának igazságát sem, hogy az utolsó esztendők eseményeiért senki sem vádolhatja magát a magyar népet. Amikor Nagy Ferenc megirta könyvét és a múlt tükrébe nézett, nem azért nézett bele, hogy mint a mithológiabeli Narcisszus, a saját szépségét, tökéletességét, életének, politikai munkájának, vezető szerepének makulátlan kifogástalanságát csodálja végig újra és újra. Képet akart festeni a magyar nemzet legtragikusabb esztendeiről és ez a kép megdöbbentő realizmussal sikerült is. Nem is annyira festmény, amely színekben pompázik, hanem sötét tintarajz, amelynek csak markánsan meghúzott vonalai vannak, árnyékolás, átmenet, enyhe egymásbaolvadás, kedves és szivderitő szineknélküi. Kép, amelyet nehéz szivvel néz és próbál elemezni a szemlélő. Majdnem száz esztendeje, hogy Balzac, a nagy francia iró meghalt. Temetésén Victor Hugo mondta az emlékbeszédet, amelyben ezt a kijelentést tette: “A nagy ember munkái által saját szobrának csak a talapzatát épiti fel. A szobrot az utókor teszi rája.” Hogy ki volt Nagy Ferenc nemzete legtragikusabb korszakában, azt a jövő pártatlan történetirása fogja megállapítani. Nekünk elég, hogy olyan magyart lássunk benne, aki szivvel, ésszel, akarattal, munkával a legjobb szolgálatot adta nemzetének. Lett légyen bárki a helyén, többet nem adhatott, több eredményt nem vívhatott volna ki és népe háláját nagyobb mértékben nem érdemelhette volna meg. Ml AZ A HARANGSZÓ? Mi az a harangszó? Harci zajban béke. Háborgó szivünkhöz angyalok beszéde. Anyja bölcsődalát Ki tudná feledni? Szivéből faluja harangjának szavát Ki tudná kivetni? Ki tudná kivetni? Őszi hervadáskor a madár elhallgat. Kifárad a torka vad téli viharnak. Gyöngy — s harangvirág csak Egy tavaszon nyílik. De az a harangszó édes bugásával Elkísér a sírig, Bölcsőtől a sírig. Mikor temetésre szóltában hallgatod Ravatalán szinte megszépül a halott. S mikor a lélek már Fönt lebeg a légben: Elébe szárnyal s fölszól a magasba: — Angyalok az égben! Fogadjátok szépen! Nyelve zeng ébresztőt piros hajnal tájba, És a fáradt munkást este eldajkálja. S ha imádság nélkül Lett nyugvóra térte, Pártfogó hangon búg fel a jó Istenhez — Nézz a roskadt térdre! Meg ne büntesd érte. Világgá bujdoshatsz, tengerekre szállhatsz, Ettől az egy hangtól soha meg nem válhatsz. Utánad hömpölyög Szép szomorú hangja S ott kong a szivedben, ott zokog lelkedben Kis falud harangja, Haza hivó hangja. Mi a harangszó? Ez átkos földön áldás. Zord ember szivekhez egy örök kiáltás — Kain ivadék, te, Meg ne rontson véred! Giling-galang! Hallod? Testetekben mind egy Isteni lélek! Legyetek testvérek! Madai Gyula.
