Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-07-01 / 7. szám
2 TESTVÉRISÉG SZÜLEI HÁZ Megvan-e még a kisded házikó? Melyről fájón esik ma annyi szó, Széthullt a szép csendes családi kör, Rágondolok s beteg honvágy gyötör. Felvégi ház, Szülői ház. Hol csengett ének s zengett biblia, Tanyát vert ott a káromlás fia, A fészket, mit a fecske szeretett, Elfoglalták a szürke verebek. Sivár a kép, Óh, polyva-nép! Látom az átellenes temetőt, Melyet sűrű kakukkfű már benőtt, Ott porlad együtt apám és anyám, Kiket lelkem ma is zokogva szán. Áldott szülők, Öreg szülők. Gyermek-korom ott játszadoztam el, Oda térek meghalni, majd ha kell, De két vihar feldúlta kis tanyám, Most se házam se többé ó-hazám. Felépítget A képzelet. Én mint főnix tűzben enyészek el, Hattyúdalát zokogja e kebel, Főnix hamvából új ének fakad, Hattyúdalból csak szemfedő darab, így meglakol, Aki dalol. Elfut a cél minden költő elől, Magasztos tündér vára összedől, Romok alól kihúzza a halál, Neve mint repkény kúszik romra már. Nevében él, Mikor nem él. Felégeti erőm a honfi vágy, Osztályrészem csak egy kórházi ágy, Mellettem egy virágszál hajladoz, Remény-bimbót ága ölszámra hoz. Nagy alkonyon, Hü asszonyom. Én egy fájó mosollyal figyelem, Hogy egy gallyon mennyi bimbó terem, Ez lantom a legszebb koszorú, Nem lesz a lelkem többé szomorú. Benne lelem Uj életem. Windber, Pa. Szabó László
