Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-06-01 / 6. szám
6 TESTVÉRISÉG "FELÉBREDT A RÉSZVÉT" — Connecticut állam — A bridgeporti “A mi lapunk”-bői: Tildy Zoltánná megkezdte beszédét. Ezerötszáz ember visszafojtott lélekzettel csüngött minden szaván. Szivének minden szeretetével beszélt azokhoz, akik megtalálták Amerika földjén azt, amit a régi haza nem tudott megadni egyszerű munkásainak. Ő, az egyszerű papné, kinek férje lelkészkedése mellett nyomdász is volt, megérti a magyar nép sorsát, szükségét. Az ő férje minden magyar embernek a javáért küzd: katholikusért, zsidóért, reformátusért és mindenkiért, aki csak magyar. A nehéz időkben, a háboru- okozta kereszthordozás terhe alatt küzdő nép a fegyverek, a háborús eszközök roncsait, az aknákat, jármüveket takarítja el kis földecskéjéről... Kézzel, minden nagyobb felszerelés nélkül tördeli a göröngyöt, hogy elvethesse magvát a holnapi kenyérnek. Ruha nélkül, kellő táplálkozás nélkül, verejtéktől égetett szemekkel néz a jövő felé és hittel látja az uj magyar élet felvirágzását. Szólott a gyermekek sorsáról, kik közt a magyar nők végzik életmentő munkájukat. Rámutatott arra, hogy itt nemcsak a testet akarják felépíteni, hanem a lelket, melyen ott maradt a háború borzalmának minden nyoma, minden szennye ... Magyar gyermekekről beszélt. Nem egyik vagy másik felekezet gyermekeiről, mert a nyomor, a szenvedés, a bűn nem ismer felekezeti határt. Lenéztünk a pódiumról. Belenéztünk ennek a nagy magyar tömegnek a szemébe és láttuk ott a visszafoj thatatlan könnyeket csillogni. Felébredt a részvét minden szivben és úgy érzett itt mindenki, mintha ennek a nagy vendégnek a szavai imádság lett volna, mely nemcsak Istennél talált meghallgatást, hanem az emberi szivek rej tekébe is behatolt, hogy felébressze az ott szunnyadó szeretetet népe iránt. "SZÁZEZREK SZIVÜKBE ZÁRTÁK" — New York és környéke — Az “Amerikai Magyar Rádió Ujság”-ból: Tildy Zoltánná, Magyarország Első Asszonya, megszólalt a legrégibb amerikai-magyar rádió órán, hogy hangját, mondanivalóját százezrek szivükbe zárják. Történelmi jelentőségű amerikai utján a legutolsó magyar házba, a legmesszebb eső magyar farmra is eljutott e hang, amelyben benne volt egy elesett nép minden szivrezgése, ártatlanul szenvedő gyermekek segélykiáltása. Méltóságteljesen reprezentálta a magyar “First Lady” a magyar nép ügyét úgy az amerikai magyarság, valamint az amerikai nép előtt. Magyar önérzettel hivatkozott a nehezen dolgozó magyar nép szorgalmára és még most is fülünkben cseng e fenkölt mondása: “A magyar nép nem akar a világ koldusa lenni.” "A LEGNAGYOBB EGYETÉRTÉSSEL" — Ohio állam — A “Toledo”-ból: A legszebben, a legbékésebben és a legnagyobb egyetértéssel kétségtelen, Toledoban készültek az Elnökasszony fogadtatására. Alig pár nap állt csak rendelkezésre, hogy a fogadtatást megszervezzék. És e pár nap alatt — valóban csodát müveitek ... (A pápai prelátus, Dr. Szabó István ref. lelkész, Dr. Farkas Géza szerkesztő, Szabó Miklós g. kath. plébános) Olyan fogadtatást készítettek elő — ami valóban egyedülálló lett volna... de a Sors másként akarta: el kellett annak maradnia ... Hogy Msgr. Eördögh Elemér pápai prelátus, aki hát ugye az amerikai magyar legitimisták vezére, a Habsburgh család fejének és az elhunyt Károly király özvegyének leghívebb tisztelője: élére állt a toledoi fogadtatásnak, elintézte, hogy Toledo római katolikus püspöke is megismerje Magyarország elnökének hitvesét — és meg akart adatni Toledoban Magyarország első asszonyának minden tiszteletet — amit csak meg tudott szerezni... Mert Msgr. Eördögh Elemér széles látáskörü férfi, aki tudja, hogy ezzel is a szerencsétlen szülőhazát szolgálta ... Msgr. Eördögh Elemér újra nagy embernek, kivételes férfiúnak bizonyult ebben az esetben is. "EMBERFELETTI ÁLDOZAT .. — Ohio állam — A clevelandi “Szabadság”-ból: Mig az elnökasszony eddig mindenütt, ahol magyarok körében megfordult, meghódította a sziveket s sikert sikerre halmozott, ez a clevelandi nap több volt, mint még egy sikeres fellépés, még egy szózat a lelkekhez. Szivük mélyéig meghatva látták, érezték Cleveland magyarjai, hogy Tildy Zoltánné valósággal emberfeletti áldozatot hozott, amikor megjelent köztük s szólott hozzájuk. A betegség, amely az utolsó napokban kínozta, mindenki mást visszarettentett volna nyilvános fellépéstől, fárasztó szónoklástól. Tildyné mégis megtette, amire vállalkozott, erős akarattal úrrá lett kínzó fájdalmain s odalépett a clevelandi magyarok elé, akikről, mint elöljáróban megjegyezte, mindig is tudta, hogy ennek a nagy országnak legjobb egyetértésben élő jó magyarjai.. A fájdalomtól olykor elhaló hangon, talán éppen ezért még hatásosabban a szivekhez szólva, drámai előadásban tárta a hallgatóság elé a háború szörnyű ^pusztításait, a felnőttek példátlan erőfeszítését s a gyermekek testi és lelki válságát. ELINDULT MAGYARORSZÁG FELÉ Az előbbiekben adott néhány lapszemle igazán csak parányi része annak a cikk-halmaznak, mely az Elnök-asszony szerepléseit követte. Ennyiből is kitetszik azonban az, hogy az amerikai magyarság a legnagyobb szeretettel fogadta Tildy Zoltánnét s ha útja körül itt-ott hallatszottak is disszonáns hangok, azok magyarságunknak nem ama rétegéből hangzottak, mely itt a napi politikán felülálló konstruktiv elemeket, tehát az óriási többséget képviseli. Kár, hogy az Elnök-asszony ideje rövidre volt szabva s még azt a pár hetet is megröviditette betegsége. Sok helyre hivták, sok helyen hiába várták. És bár eredetileg nem is szándékozott adományokat gyűjteni, az áldozatkész magyarság megnyitotta nem csak szivét, de erszényét is. Ezeknek az összegeknek kezelését, az ő közvetlen rendelkezései szerint, az Amerikai Magyar Segélyakcióra bizta, mely azt készséggel vállalta is. Május 28.-án, szerdán délben, a new yorki repülőtérről, hatalmas négymotoros gép röpítette vissza “Mrs. Tildyt” az Óceánon Magyarország felé. Közvetlen elutazása előtt rádión búcsúzott .el Amerikától. Búcsúbeszéde épen olyan jellemző volt egyéniségére, mint minden itteni megnyilvánulása. így fejezte be: “Uram, Istenem, te tudod, hogy mi következik. De akárhogy döntöttél is, úgy gondolom, érdemes volt eljönni, el kellett jönni, el kellett jönni...”
