Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-11-01 / 11. szám
14 TESTVÉRISÉG tos névsorban helyeztetnek el az e célra szolgáló acél fiókokban. — Törölt, vagy elhalt tag lemezét azonnal kivehetjük az illető osztály fiókjából, viszont uj tag lemezét azonnal betehetjük megfelelő névsorbeli helyére a megfelelő fiókba s ilyenformán minden hónapban az akkori tényleges névsort nyomtathatjuk a kiküldendő Ívre. Nem kell majd kimaradt, elhalt tagjaink nevét évekig kihúznunk az előre elkészitett ivekről s az uj tagok nevei is legkésőbb beállásuk után egy hónappal rá kerülhetnek — a rendes névsorban, nem a jelentés végén — az uj jelentésre. — Természetesen a tömeges, állandó változások, úgymint névcserék, okmánycserék, uj tagok, kimaradt tagok stb. bedolgozása a közel 30.000 lemezből álló addressograph-rendszerbe, időt vesz igénybe. A ma beérkezett csere, törlés vagy más változás, a holnap, vagy holnapután kiküldendő jelentőivre még nem volt bedolgozható, az csak a következő jelentőn lesz rajta. Takarékossági szempontok megkívánják, hogy az uj jelentések egy-egy lapján legalább 50 sor legyen. Az eddigi 14 incs helyett az uj ivek hosz- sza 19 incs lesz. Ez nemcsak a beszerzendő hármas lapok számában való megtakarítást, hanem a havonta való nyomásnál lényeges idő nyereséget is jelent. — Az osztály-tagság, illetve az osztály okmányai számának megállapításánál is könnyebbséget jelent a pontosan 50 nevet tartalmazó iv. Hisszük, hogy a fent leirt újítások mindenike első látásra nyilvánvalóvá teszi azoknak előnyeit. — Maga a szükséges hozzávalók beszerzése, elkészítése lényeges kiadást és hosszú hónapok munkáját jelenti, később pedig a karbantartás és az állandó kezelés igényel majd pontos, alapos munkát. Célunk az, hogy helyi munkatársaink, valamint a magunk munkáját is pontosabbá, simábbá, Üzletszerűbbé tegyük, — elkerüljünk tévedéseket, félreértéseket, fölösleges levelezést, — gyorsan és pontosan működő adminisztrációnk segítségével tagjaink bizalmát, újabb tagok támogatását biztosítsuk s mindezek révén Egyesületünk életét, növekedését, megbízhatóságát, elősegítsük és bizonyítsuk. Ujfalussy. köszönetnyilvánítás Alulírott hálás köszönetemet fejezem ki Az Amerikai Magyar Református Egyesület elnökségének, hogy megboldogult feleségem elhalálozása alkalmából oly szép vigasztaló levelet intézett hozám és hogy a haláleseti segély összeget oly hamar és hiány nélkül el- küldötték Szarka Ferenc helyi képviselőnk utján, akinek ezenkívül is köszönöm a temetés alkalmából végzett testvéri szolgálatait. Köszönet az osztály tagjainak is, hogy ebben a nagy gyászban velem együtt éreztek. Igaz szeretettel ajánlom Egyesületünket minden jó magyar testvérem és családjának figyelmébe. Brownsville, Pa. Fekete János. A BETHLEN NAPTÁR Jövő évi Naptárunk, amelyet a Bethlen Otthon elmúlt évi működésének és a munkánkat segítő egyházak nevezetesebb eseményeinek leírása mellett az 1848-as magyar szabadságharc 100 éves évfordulója emlékezetének is szentelünk, már készen van. Minden tervünk az, hogy dacára a súlyos papír és nyomdász hiánynak és drágaságnak, Naptárunkat még karácsony előtt kiküldjük olvasóinknak és pártfogóinknak. 1948. évi naptárunk a száz éves évforduló jelentőségeit ismertető gyönyörű emlékezésekkel, cikkekkel, elbeszélésekkel, időszerű versekkel, vallásos olvasmányokkal, itteni és óhazai Írók Írásaival, szeretetmunkánkat, egyházi életünket ismertető gazdag beszámolókkal és képekkel, minden eddigit felülmúló gazdag anyagával, művészi és magyaros fedél-lapjával, a legszebb kiadványunk lesz. A naptár papír anyaga, nyomdai készítése, kiküldési dija minden évben nagy kiadást, szerkesztése pedig rengeteg munkát és fáradságot igényelt a Bethlen Otthon igazgatójától. Az idei drágaság és papirhiány ezt a kiadást és áldozatot csak növelte, de mi a naptár árát mégsem emeltük, hanem ezt a gyönyörű példányszámot is a tavalyi áron 75 centért fogjuk árusítani. Tesszük ezt abban a biztos tudatban, hogy amikor olvasóink megkapják és olvassák, saját maguk fogják annak értékét felbecsülni és megfizetni. (A 75 cent vételáron felül a naptár és az azzal járó rengeteg munka értékelése, valamint Bethlen Otthonunk segítése céljából hálásan veszünk majd önkéntes felőfizetéseket mindazoktól, akik tehetik és úgy érzik, hogy a naptár $1 is megér.) Több naptárt, mint amennyi a rendelés, papirhiány miatt nem készíttetünk. Szeretettel kérem azért a lelkész urakat, Református Egyesületi ügykezelőket és minden naptárt igénylő testvérünket, hogy az 1848 emlékének szentelt 1948- as gyönyörű naptárunkat azonnal rendeljék meg és írják meg, hogy hány példányt küldjünk számukra eladásra? Hitünk, fajtánk, munkánk ismertetőjét, Amerikai Magyar Református Egyesületünk és Bethlen Otthona gyönyörű naptárát ezúton is szeretettel ajánlom olvasásra és terjesztésre!