Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-11-01 / 11. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 ságot magyar voltáról, addig nincs baj. Most pedig jöjjön a következő szavaló. Mindegyik ötödikes elmondta aztán a maga megtanult versét. Vagy négy magyar óra ezzel telt el. Majd eljött a vizsga. Dunyi búcsút mondott a társaságnak. A tarisznyájában jó néhány szekundát vitt haza. Örökre elszakadt az iskolától. Mi meg tovább haladtunk. Sokáig nem tudtunk róla semmit. Valami kis hivatalhoz jutott. Akkor még nem kellett doktorátus a napidíj as- sághoz. Mikor pedig kitört a háború, mint őrmester vonult be. Nagyszerűen verekedett. A csatamezőn hősiességével, rettenthetetlenségével tűnt ki. Kisezüst, nagyezüst díszítette a mellét. A szavalat tehát mégsem némult el. Ott folytatódott az ágyúzengésben, a legszörnyűbb viharban. A halállal szemben. Dunyi bizonyságot tett, hogy: . szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet!” Ez az ének nem némult el akkor sem, amikor orosz fogságba jutott. Nem némult el akkor sem, amikor 1918-ban a kórházi ágyon feküdt és egyetlen magyar szó nem hangzott mellette. Még haldokolva is ezt suttogta. Előttem a névsor. Az egykori ötödikesek névsora. Már csak néhányan élünk atársaságból. Lassanként elhal a mi énekünk is. Az utánunk következő nemzedék azonban átveszi a dalt. AZ ELNÖK ÜZENI... A sötétségben járó nép lát lát nagy világosságot. Üzenet jött a Felvidékről. Amerikai magyaroknak, nekünk, küldték az üzenetet. A kétségbeesés mélységéből kiáltanak: — “Üzenem szomorúan minden magyarnak, ki a Felvidékről került ki valaha az uj hazába: örök temető lett a mi szülőföldünk! És ebben a temetőben az a legkisértetiesebb, legszo- morubb látvány, hogy sem fej fákra, sem telkekbe, sem a mindent elbíró papírra nem Írhatjuk fel vele kapcsolatban ezt a mindent jelentő öt szót: A Boldog Feltámadás Reménye Alatt!” Az üzenet szivünkbe vág és megérezteti a most kezdődő adventi időszak lelkületét, melyet a próféta igy ir le: “íme mindenütt nyomor és sötétség és szorongattatás- nak éjszakája, ő pedig a sürü sötétben elhagyatva.” Érezzük meg a mostani adventben, hogy mily nagy feladatot bízott ránk az Isten. Adventi követeknek, karácsonyi angyaloknak kell lennünk, hogy a sötétségben ülőknek imádságukkal, gondoskodó szeretetünk jeleivel, levéllel, csomaggal hirdessük a nagy biztatást, az adventi Ígéretet: “A nép, mely a sötétségben jár, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának völgyében fény ragyog felettük.” Eljött a Szabaditó, eljött a Megváltó! Az igaz világosság eljött és a sötétség többet ki nem olthatja azt. Mi ránk bízta Isten azt a feladatot, hogy a lelket tápláljuk, a reménységet fenntartsuk, hogy hirdessük: “Ne féljetek! született nektek Megtartó, ki az Ur Jézus! Pocahontasi magyarok között. "Pásztort küldjétek nekünk .. Pocahontas magas hegyek között fekvő, háromezer lakosú szép városka. Az utcákat szegélyező magas fák koronája összehajlik, a fák alatt fehér házak, a ház körül fehér rácsos kerítés. Egyik legrégibb magyar telep. Már 1879-ben érkezett ide az első magyar. Azután jöttek, sokan jöttek, de ma már legnagyobb részük a pocahontasi temetőben nyugszik. A régi magyarságnak csak töredéke él már ott. De akik még ott vannak, azok mindvégig megmaradtak igaz magyar reformátusoknak. Van magaslatra épített szép templomuk, rendben tartott lelkészlakás, van Isten és a templom utáni vágyakozás, de pásztoruk nincsen. November első vasárnapján ott voltam a pocahontasi magyarok között. Isttentiszteletet tartottam. Úrvacsorát osztottam,, három gyermeket megkereszteltem, betegeket látogattam. Istentisztelet után, az iskolahelyiségben, közös ebédre gyülekeztünk össze. Igazi szeretetven- dégség, testvérek közössége volt az az ebéd. Ebéd után beszédek hangzottak el. Olyanok voltak ezek a beszédek, mint ablakok, melyeken át a lelkek mélyére láthattunk be. Kovács Pál gondnok és a Református Egyesület ottani osztályának kezelője, hálás szívvel mondott köszönetét a Református Egyesület eddigi segítő szeretetéért, majd fel- sikoltott leikéből a segélykiáltás, egy derék magyar kálvinista csoport kívánsága: "Küldjenek nekünk pásztort!" így mondotta: pásztort! mert pásztorra van ennek a népnek szüksége. Kovács Péter egyházi pénztárnok annak a kérésnek adott kifejezést: "Ne hagyják elnémulni a pocahontasi magyar református harangokat!" Egy őszhaju, öreg bányász, remegő hangon mondotta: “44 éve vagyok a pocahontasi egyház tagja. Mindig templomszerető ember voltam. Megöregedtem. Tudom hogy nemsokára hazahív az Ur. Nem bánom, sőt kívánom. De egy gondolat nyugtalanít. Sokszor éjszaka is bánt az a gondolat, hogy ha meghalok, akkor az én temetésemen nem lesz magyar református ének, magyar református imádság. Mindig magyar református voltam, mindvégig az maradtam és az én végtisztesség- tételemen ne legyen magyar szó?” Könnyes szemmel mondota egy másik magyar testvér: “Mikor elnök ur a prédikációban arról beszélt, hogy mit szenvedtek óhazai testvéreink és mi van ma odaát, akkor azt mondogattam magamban, hagyja már abba, hagyja már abba, mert a szivem nem bírja el. Szegény magyar fajtám, szegény szülőhazám, mire jutottál!” Drága magyar és református lelkek, kik 40—50 éve laknak már ott és megmaradtak szívben és lélekben atyáik ősi szent hitében, Isten és Haza szeretetében. Mindnyájan régi amerikás magyarok. Voltam egy néninél, ki 54 éve lakik Pocahontason, ugyanabban a házban. Virginia és West Virginia hegyei között élő magyar reformátusok, kiknek életük legdrágább kincse othonuk mellett Egyházuk és Egyesületük, a Hit és Testvériség, drága magyar lelkek nem érdemlik-e meg, hogy megadassák nekik az, hogy hitüket ősi szokás szerint, anyanyelvükön gyakorolhassák? Elnémulhat-e Pocahontason a magyar református harang? "Küldjétek nekünk pásztort!" Lesz-e aki meghallja, lesz-e aki teljesiti a szív mélyéről jövő segély kiáltást?! Az Egyháznak is, az Egyesületnek is meg kell találni útját és módját annak, hogy a délvidék szénbányáinak magyar bányászai ne legyenek olyanok, mint akik pásztor aélkül vannak. Átadom az üzenetet. Lesz-e Si- mándy Pál? Református Egyesületünk nagy családjának, minden amerikai magyar testvérnek és az óhazában, vagy a világon széttszórva bárhol élő magyar testvérnek adjon az Ur békességes idvességes karácsonyt. Dr. Újlaki Ferenc elnök
