Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1947-08-01 / 8. szám

2 TESTVÉRISÉG "AZ EGYHÁZ A DEMOKRÁCIA LEGHÜBB ÉS LEGRÉGIBB BARÁTJA" (Részletek Ravasz László 1946 november havában tartott püspöki jelentéséből) Amerikai magyar református testvéreinket bizonnyal érdekelni fogja, hogy az óhazában élő magyar református testvéreink családi, társadal­mi és gazdasági élete mellett milyen életkörül­mények közé került az elmúlt évek során s je­lenleg milyen viszonyban van az egyház az ál- lamvezetö embereinek kormányzásával szemben. Óhazai reformátusságunk hivatalos felfogá­sát nagyszerűen látjuk érzékeltetve a dunamel- léki református egyházkerület püspökének, Ra­vasz László püspöknek 1946 november 21-én tar­tott püspöki jelentésének az egyház és állam cimü fejezetében, melyről tehát itteni reformá­tus magyarságunk tájékoztatására közöljük az idevonatkozó részeket már csak azért is, hogy tisztán láthassa minden komolyan és józanul gon­dolkodó ember, hogy a magyar reformátusság nem volt és nincs ma sem ellentétben a demok­ráciával: “Mi hitet teszünk a demokrácia mellett — mondja a püspöki jelentés — és szívből kívánjuk annak teljes diadalra jutását, nem siratjuk az el­múlt világ időszerűtlenné vált életformáit s min­den erőnket latba vetjük a nemzeti újjáépítés szolgálatában. A legnagyobb örömünkre szolgál­na, ha ilyen programm mellett támogathatnék a szinte lehetetlen feladatra vállalkozó kormány­zatot. De nem tudjuk elhallgatni kifogásainkat: tiltakozó, sőt feddő szavunkat mindig felemeljük, valahányszor azt látjuk, hogy az ország vezetése Isten törvényeinek ellentmond. Jó Ízlés, bölcse- ség és felebaráti szeretet arra késztet, hogy kifo­gásainkat a nagy nyilvánosság kikerülésével mondjuk el, mert sem kihívni, sem felelőtlenül izgatni nem kívánunk senkit. Hangsúlyozzuk, hogy ha az egyház passzívnak látszik, az nem azért van, mert a demokrácia ellen van kifogása, hanem azért, mert a demokraták tévedéseiért, hi­báiért nem vállalja a felelősséget. Maga örülne leginkább, ha szivvel-lélekkel, fenntartás nélkül tehetné magáévá a kormány politikáját s nem rajta múlik, ha ettől ez idő szerint még mindig nagyon távol érzi magát. Mindez nem akadályozza meg annak meg- vallásában, hogy sok biztató jelt látunk. Kétség­telen dolog, hogy közállapotaink javulnak, gaz­dasági, politikai és erkölcsi színvonalunk lassú emelkedését lehetetlen meg nem látnunk, de az is bizonyos, hogy mindez nem menti meg azt a nagy erkölcsi és politikai leromlást, melynek iszapfürdőjében fuldoklunk. Kész vagyok, amit csak lehet a mai állapotok terhéből a múlt idők kormányainak terhére Írni át, de ami megmaradt átutalhatatlan tehertételként, még mindig elég sok a fenti álláspont megokolására.” “Utóbbi időben az egyházat szemrehányások érték, hogy a demokráciával szemben passiv, bi­zalmatlan, sőt némileg védekező magatartást ta- nusit s ezzel megerősíti a demokráciának egyre hangosabbá váló ellenségeit, az úgynevezett reakciósok táborát. Az egyház a demokráciának nem ellensége, hanem leghübb és legrégibb ba­rátja. Az egyház restaurálni nem akar s bátran és keményen dolgozik minél szélesebb népréte­gek öntudatositásáért, osztályuralom helyett az egész magyar nép erkölcsi, szellemi és anyagi uralmának biztosításáért. De arról nem tehet, ha a “fiatal magyar demokrácia” emberei — tisztelet a kivételeknek — olyan hibákat követnek el s olyan bűnöket tűrnek el, amelyek lehetetlenné teszik a mellettük való kiállást s egyre szélesebb néprétegek rokonszenvét fordítják el. Ha ez igy megy tovább, megtörténhetik, hogy a demokrá­cia fordul a demokraták ellen, azaz a kiábrán­dult népakarat uj medret ás magának. Ez is csak azt bizonyitja, hogy az egyház a napi politika válságaiba ne avatkozzék bele, hanem bátran és függetlenül védje az evangéliumi világszemlélet­ből következő nagy erkölcsi és politikai javakat: a szabadságot, az emberi méltóságot, az egyéni­ség és a közösség jogát, az autonómiát, a nemzet jó hírnevét és az etikai alapon nyugvó ország­vezetést. Ha mindezt demokráciának nevezzük, akkor igy fogalmazhatom meg a tételt: az egy­ház prófétai tisztéhez tartozik egyrészt erkölcsi értékkel megtölteni a demokráciát, másrészt az igy etizált demokráciát védelmezni mind a reak­ciósokkal, mind azokkal a demokratákkal szem­ben, akik nem a demokrácia, hanem a maguk ér­dekeit szolgálják.” Úgy érezzük, hogy amerikai magyar refor­mátussápunk teljes lélekkel átérzi, magáévá teszi Ravasz László püspök fennti megállapításait, mert hiszen tisztább, függetlenebb disztinkciót egyház és állam között nem is tudnánk vonni, él­jünk bár a világ bármely részén is. Magyarázat, kommentár tehát a püspöki jelentés e részéhez nem szükséges: beszél az magáért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom