Fraternity-Testvériség, 1946 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1946-02-01 / 2. szám
4 TESTVÉRISÉG taki állami tanítóképzőben szerzett tanitói oklevelet, kántori, orgonistái képesítést. Abaujszántón az állami iskolában tiz éven keresztül volt tanító s az ottani ref. egyház orgonistája. Onnan jött Amerikába 1924-ben a clevelandi első egyházhoz, egy ideig a bridgeporti egyháznál, majd a clevelandi west sidei, majd ismét Király Imre távozása után, 1936 óta az első egyház hívta vissza tanítónak. Ő teremtette meg a magyar rádió-órát is Clevelandban, az Egyesült Magyar Egyletek titkára volt, a Református Egyesület 279 osztályának jegyzője s az 1944 évi konvención megválasztott vezértestületi tagja.A Highland Park temetőben pihen immár csendben, kinek élete mások szolgálatában oly annyira zajos volt. Jól végzett munka után csendben megpihenni: a jóknak jutalma. Legyen áldott emlékezete. A Ml NAPTÁRUNK Irta: Szabóné Lévay Margit Büszke vagyok. Nem magamra, teljesítményeimre, hanem a mi naptárunkra: a Ref. Egyesület kedvelőjének, a “Bethlen Otthon”-nak naptárára vagyok büszke. Nézegetem tetszetős formáját, mely Borshy Kerekes György ízlését dicséri; de dicséri az utódok, a követőkét is. Négy éve, hogy sablonos, széles-lapos külsejét a mai alakjára formálta az Ízlés. És hogy felöltötte szőlőfürtös, buzakalászos, magyar motívumokkal ékes ruháját. A buzakalászokból azóta kévéket kötöttek a szorgos művész-kezek. Szánt, vet, és arat a Szeretet... Végig nézegettem és olvastam a hangos dicséretekkel behirdetett naptárakat is. — Az egyik tele van a háború borzalmaival, irgalmatlan kegyetlenkedéseivel. Úgy vagyok vele, mint a harcterekről hazajött katonák: Nem akarják még emlékökben sem felújítani azokat a borzalmakat, melyeken keresztül mentek, a- miket átéltek és láttak. Nem kívánnak beszélni sem róla; mindenről, csak arról nem. A lapokban előre közölték kívánságaikat: Nem akarnak háborús képeket látni; embertelenség helyett emberséget akarnak nézni a filmeken is. Szórakozni kívánnak, felejteni, és nem brutalitásokkal kínozni anélkül is pattanásig megkínzott idegeiket. Másik két naptár, pár kivétellel, névtelen, kisajátított cikkekkel van tele. — Nem tudom úgy vannak-e vele mások is? de én szeretem tudni, hogy kitől olvasok; hogy kinek a szellemével ismerkedem meg. Nem szeretem a névtelenül közölt cikkeket. És egész biztos, hogy az Írók sem látják örömmel, mikor Írásaikat névtelenül közlik. Minden Írónak érték a maga talentuma és azért örökíti meg, hogy a nevével maradjon fenn. Ha nem igy lenne, akkor nem látnánk festményeken, szobrokon az alkotóik nevét. Sőt nem még az ipar világában sem: “Carnegie” gyárai és könyvtárai; a “Ford” kocsik, a “Bayer” aspirin, és a stb., mind feltalálójuk, illetve alapitójaik nevét hirdetik. Ezen a hibán kívül e két naptár televan Rómával ... Ahogy végig néztem képeit és Írásait, a Czé- záreában megtörtént jelenetre gondoltam. A Korné- lius nevű férfiúra, aki mikor Péter apostol lábaihoz leborult, hogy igy adjon neki tiszteletet, “Péter felemelő őt, mondván: Kelj fel: én magam is ember vagyok.” (Csel. 10:24-26.) És ránézek a mi naptárunkra: Piros-fehérre festett épületeiben a Szeretet hívogat: Jöjjetek én hozzám, akik megfáradtatok, és én megnyugosztlak titeket. — Dús jegenyék között, “mint néma ujj mutat az égre” templomának sugár tornya ... “Magyar templom csak óvjad őket, Isten halld meg szivdobbanásuk, Nézd, mind remegve hordja lelkét, Ezek nem tudnak élni másutt.” (Szabó L.) És végül megáll szemem az arany búzakévéken ... A magyar “élet” gazdagságán... Az ekevas nyomán gördülő kövér földhalmokon... A meg nem szűnő vetésen és aratásoon ... “... óh, Uram, köszönjük, Bő tárházzá avattál minket!” (Szabó L.) Igen, szép, szép a mi naptárunk. Külső szépsége méltó kerete a benne foglaltaknak. Ragyogva hirdeti Jerémiás próféta igéit: “Szántsatok magatoknak uj ugart, és ne vessetek tövisek közé”. XXIV. ZSOLTÁR. Az Úré az egész világ, Benne mező, erdő, virág S élő lények egész világa, Az emberek nagy serege, Mint alkotása remeke, Tengert, folyót, földet bejárva. Ki áll meg az Úr szent helyén? Ki buzdúl föl szent énekén? A tiszta szívű, rajta függve, Lelkében újjá születik, Csalárdságra nem esküszik, Az Úrtól van áldása, üdve. Ily nemzet az őt keresők, Igazságban járó-kelők, Örökfényű menny-kapu várja, Küszöbén át mikor belép, Akit meglátott legelőbb: A dicsőség fölkent Királya. Kicsoda a dicső Király? Ki a nyitott ajtóban áll? Az Úr az, az erős, hatalmas, Aki világokat teremt, Ahol fensége megjelent, Aki hozzánk igen irgalmas. Ti kapuk, büszkén zengjetek, Emelkedjék föl fejetek, Nyíljatok ki, ti szárnyas ajtók, Bennetek nyílik végtelen Az üdvösség, a kegyelem, Óh ajtók, ti örökké-tartók. Hadd lépjen be mind, akit vár Az üdv-közvetítő Király, Vezesse az Úr trónusához; Míg jobbján dicsőségben ül, Az örök ajtókon belül, Az idvezűltekkel megáldoz. Szabó László
