Fraternity-Testvériség, 1946 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1946-09-01 / 9. szám

TESTVÉRISÉG 7 Mert otthon fel kell épiteni az uj országot és ha hagynak minket, akkor fel is fogjuk épiteni, mi magunk, a saját országunkat, magyar orszá­gunkat. Segítsetek nekünk. Ki segít nekünk, ha ti sem? A beszédet a hallgatóság rendkívüli érdeklődéssel és feszült figyelemmel hallgatta és a több mint egy óráig tartó beszéd után őszinte melegséggel ünnepelte az Óhaza hivatalos képviselőjét. A beszéd után dr. Vincze Károly főesperes, a Re­formátus Lelkészegyesület elnöke, köszöntötte a ven­dégeket. Csornoky követségi tanácsos beszédéről meg­emlékezve, hangsúlyozta, hogy ezen a hangon az ame­rikai magyarsághoz még soha nem szólott senki sem. Nagyon sok aggodalom tűnt el lelkűnkből, amely ed­dig a demokratikus Magyarországgal szemben fenn­állott, — a segélyakció javára is sokan fognak ada­kozni, akiket eddig különböző aggályok visszatartottak, — talán nem is értékeli át teljesen Ügyvivő Ur, mi­lyen nagy szolgálatot tett beszédével az igazi magyar demokrácia ügyének, — fejezte be Dr. Vincze az üdvözlést. * Ha nem is teljes egészében, de annak legfonto­sabb részleteiben, ime, átadtuk a magyar ügyvivő be­szédét a nyilvánosságnak azzal a tudattal, hogy szol­gálatot tehettünk a szörnyű nehézségekkel küzdő ma­gyar népnek s azoknak a vezetőknek, akik — mint az ügyvivő kifejezte — a hitetlenség csődjét tapasz­talva meg a szenvedések alatt, magyar eszményeket követve, a magyar múlt értékeit meg nem tagadva, és a lelkek megbékéltetését szolgálva, áldozatos munká­val kivánják épiteni a jobb magyar jövendőt. Dr. Chornoky azzal fejezte be beszédét, hogy úgy áldjon meg bennünket az Isten, ahogyan velük leszünk. Mi, amerikai magyarok és reformátusok mindig ott voltunk és ott leszünk, ahol jó szándékú magyar em­bereket segíteni kellett. Az ügyvivő nyugodtan tolmá­csolhatja az óhaza népének ezt az üzenetünket. Áldja, őrizze és vezérelje őket az Isten a “halál árnyékának völgyéből” kiesebb mezőkre. Mert, aki mindvégig megáll: az megtartatik! (B. K. Gy.) "OH MI JÓ VOLT ÉREZNI" The Rév. Francis Újlaki, D. D., President The Hungarian Ref. Fed. of America 1726 Pennsylvania Avenue, N. W. Washington, D. C. Kedves Barátom: Szivünk mindenkor fájdalmasan sajog, amikor a mi drága Károly fiunkra gondolunk, akit úgyszólván az iskola padjaiból hurcoltak el a világ-háború szörnyű Molochjának áldozatául. Amikor gyászunk legsötétebb óráiban minden és mindenki által elhagyottnak véltük magunkat, óh mi jó volt éreznünk baráti soraidból felénk áradó szereteted vigasztaló velünk érzését. Tiszt­viselő társaid mindegyike ugyan ezt a szeretetet nyúj­totta számunkra vigaszul, mint ragaszkodó barátsá­guknak irántunk való jelét. Aztán a Vezértestület, ami­kor kiutalta a teljes biztosítási összeget fiunk után, — bár arra nem számítottunk, mert Károly fiunkat be­vonulása előtt csak néhány hónappal helyeztettük át a gyermek osztályból a felnőtt tagok csoportjába, — ez intézkedésével az Egyesületet jellemző testvér- szeretetet emelte példának. Áldjon meg benneteket a mi mennyei Atyánk, Istenünk, azért a vigasztaló baráti szeretetért, amelyre bánatunkban oly nagy szükségünk volt. Valamennyie­teket baráti szeretettel köszöntünk, Babinszky András és neje ÍGY SZÓLT: BOLDOG MAGYAROK így szólt: boldog magyarok. Finn volt, minket magasztalt. Gazdag, gazdag magyarok, adott az Ég bő asztalt, kifult földön szabad álmot, jussot, amely nem enged, kürtöt, melyben a múlt zenghet, hétköznap is hős rendet. Finn volt, minket magasztalt. Gazdag, gazdag rokonok, ezek vagyunk, így mondotta, s megkonduló harangok mélázása, szép kegyelme, a végzetnek víg szerelme, kurjongató vidámsága, szegények dús fáskamrája, boros derük hűs élete, megértető hevülete, gazdag, gazdag rokonok. Nem tudta, hogy zokogok, rám meredt az ősnyomor. Magy bőség? Magyar virtus? Keserv minden magyar kor. így szólt: boldog magyarok, finn volt, minket magasztalt, gazdag, boldog magyarok, adott az Ég bő asztalt. Reményi József "ARRA NEM IS SZÁMÍTOTTUNK" Nt. Újlaki Ferenc Az Amerikai Magyar Ref. Egyesület Enökének Washington, D. C. Nagytiszteletü Elnök Ur: Szivünk- gyásza soha el nem múlik, mindig siratni fogjuk drága gyermekünket Neff Róbertét, aki élete virágában lett áldozata a gyilkos háborúnak az Európai harctereken. Hálás szívvel mondunk köszönetét a Nt. Elnök urnák fájdalmas gyászunkban hozzánk intézett vigasztaló soraiért, melyet velünk együtt-érző szivének szeretete diktált. Köszönetét mondunk a Központi tiszt­viselőknek és a Vezértestületnek, hogy gyermekünk után a biztosítási összeget teljes egészében kiutalták, bár arra nem is számítottunk, mivel a katonasághoz való bevonulása előtt rövid idővel állott be az Egye­sület tagjai sorába. E cselkedetökkel is azt a szeretetet mutatták meg, amely az Amerikai Magyar Reformá­tus Egyesület minden munkájának és intézkedésének jellemző mozgatója. Áldja meg a jó Isten Önöket minden további munkáj okban. Maradunk őszinte tisztelettel, Joseph Neff

Next

/
Oldalképek
Tartalom