Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 9 vámviszonyoknál fogva csak még súlyosabb veszteséggel fordulhatott. A megyék és a diéták számtalanszor kikeltek e gonosz rendszer ellen, de süket füleknek beszéltek. Végre a 40-es évek küszöbén a magyar ellenzék néhány szóvivője ez istencsapását a társulati önvédelem által igyekezett türhetőbbé tenni. Megalapiták Balogh Pál indítványára s Batthyány Lajos elnöklete alatt az első magyar iparegyesületet. A merész kisérlet jól sikerült s e társulat iparmükiállitásai, pályadijai, iskolái, fölolvasásai némi lendületet idéztek elő. Az 1843/4-iki diéta végén elhatározták ennél fogva az ellenzékhez tartozó honatyák, hogy védegylet cimén oly országos mozgalmat és szövetséget szerveznek, mely fölkarol és istápol minden hazai gyártmányt, ha mindjárt gyarlóbb, s mellőzi és visszalöki az idegent, ha mindjárt díszesebb és jobb is. Az alakuló közgyűlés október 6-án Batthyány Kázmér elnöklete alatt tartatott meg, s ez alkalommal Batthyány Kázmér a védegylet elnökéül, Teleky László alelnökül, Kossuth Lajos 1200 frt évi fizetéssel igazgatóul, Deák, Vörösmarty, Wesselényi, Fáy András és más jelesek egyhangúlag választmányi tagokul kiáltattak ki. Fü nem terem, levél nem fakad, virág nem nyílik oly gyorsan és buján, bármi meleg sugárral köszönt be a tavasz, amily gyorsan szaporodtak mindenfelé Kossuthnak az egész országot elárasztó gyönyörű levelei és fölhívásai nyomán a vidéki fiókegyletek, melyek közül 1845 nov. 17-én már 138, egy évvel rá pedig 154 küldött képviselőket a központi közgyűlésre. A bécsi kormány eleinte úgy tett, mintha oda se nézne a “nevetséges összeesküvésnek”. De a szinlett közönyön átcsillámlott a való. Az, hogy megrettent és szepeg. S mikor aztán hivatalnokainak “elcsapatás” veszélye alatt megtiltotta, hogy a védegyletbe beiratkozzanak, a megyékhez címzett egy köriratban meg tüzesen pattogott “bizonyos egyletek” államellenes, fölforgató működése ellen, kibújt a szög a zsákból. A vak is észrevette, hogy Kossuth a bécsi kormány elevenére tapintott, s hogy a védegylet nem a legkisebb és legutolsó ágyú azon hatalmas ütegben, mely- lyel a “Pesti Hírlap” volt szerkesztője az absolut- izmus sáncait és fellegvárat rommá lőni szándékozik. De Kossuth tevékenysége nem szorítkozott csupán a védegyletre, melynek tolla, lelke, szónoka, mindene ő volt, hanem mind szélesebb kört hasított maga körül, uj pontokat jelölve ki a nemzeti visszahatásnak a támadásra, s uj fegyvereket és eszközöket teremtve a küzdelemhez. A védegylettel párhuzamos vállalatai: a gyáralapító társaság, a kereskedelmi és iparegylet, a vukovár-fiumei vasút stb. a magyar nemzet anyagi, a pestmegyei közgyűléseken és másutt elhangzó nagyszerű beszédei viszont annak politikai emancipációjára törő öntudatos és erélyes kísérletek voltak. A kormány annyira megbokrosodott ezektől, hogy újra erőszakosan védekezett. Midőn Kossuth rég heverő hírlapírói pennájáról leszedve a pókhálót a közteherviselés érdekében két remek cikket irt a “Pesti Hetilapéban, egyik csak a cenzúra által eltorzítva, a másik cselfogás segítségével láthatott napvilágot. Majdnem képzelhetetlen, mennyire megzavarta Kossuth e folytonos “szerencséje”, s a nemzet minden rétegét érintő lázas munkássága a kormányt, melynek élén az 1843/4,-i diéta eloszlása óta a konzervatív párt két fiatal tagja: Ap- ponyi György és Jósika Samu vezérkedett. Mindketten tehetségesek, nagyravágyók, büszkék és hiúk lévén — egy nemzetölő haditervet főztek ki a magyar ellenzék elnémitására s a haladási eszmék és mozgalmak elfojtására. Az úgynevezett adminisztrátori rendszert, mely fizetett beamte- rekkel helyettesité a renitens megyékben a főispánokat, s korlátlan erőszakoskodással próbálta megpuhitani a magyar köznemesség független, nyakas és dacos természetét. A nem szokatlan, de ily terjedelemben és ily nyíltsággal még soha sem alkalmazott nyers erőszak pillanatra valóban célt ért. S ha nem is mindenütt, de több megyében megdöbbenté és elriasztó a zöld asztaltól az ellentállás embereit. Kossuth bátran szeme közé nézett a félelmes kisértetnek. S azzal, hogy a pestmegyei közgyűlésen “Kreishauptmann”-ok- nak csúfolta az adminisztrátorokat, s egy zordo- nan erélyes, lángostorhoz hasonló óvást fogalmazott és vitt keresztül a gyülekezet lelkesült éljenzése mellett, egyszerre megtörte az igézetet, s visszaadta a régi bátorságot és merész hangot ott is, ahol egy rész már meghunnyászkodni, a másik retirálni s a csatatért dicstelenül odahagyni készült. Széchenyi Istvánt, akinek épen akkor a Tisza- szabályozás friss babért hozott őszülő halántékai fölé, az ellenzék szerveskedése s a Kossuth hir- alpirói és szónoki sikerei mód nélkül megdöbbenték. S mivel ő föltétlenül bízott Apponyiban, s elfogadván a helytartótanácsnál a közlekedési osztály vezetését, sietve tollhoz nyúlt, s megírta és közrebocsátotta “Programmtöredékek” cimü hires könyvét. Széchenyi számos vita-iratai közt ez a leggyöngébb, mert legszenvedélyesb. Zsúfolva van tévedésekkel, botlásokkal, tévtanokkal. S a személyeskedések és gyanúsítások csakúgy hem