Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-03-01 / 3. szám
8 TESTVÉRISÉG KOSSUTH LAJOS ÉLETE ÉS PÁLYÁJA Irta Áldor Imre Most, amikor annyi esztendő kitartó és áldozatos munkája után amerikai magyarságunk azt a kiváltságot kapta, hogy amerikai hazánk egyik hajója az egész világ által tisztelt nagy magyar nevével szelheti a tengereket: több oldalról megnyilvánult óhajnak engedve megkezdettük “Kossuth apánk” egyik népszerű életrajzának közlését. Az ő emléke soha el nem halványuló élénkséggel diszlik magyarságunk lelkében s meg vagyunk győződve arról, hogy az életrajz közlése által jó szolgálatot teszünk olvasóinknak. (Szerk.) (Ötödik közlemény) Nyílt sisakkal nem boldogulhattak. Uj haditervet kellett kifőzniük. Megegyeztek, hogy háta mögé kerülnek Kossuthnak. Csellel teszik őt ártalmatlanná. Csellel próbálják kiemelni a pártvezéri magas nyeregből. Az ellenzék néhány árnyalata s egy-két előkelő tagja nem szívelhette Kossuthot. A centralisták heve, a hiúk és üres fejjel nagyra- látók demokratikus hajlamai és roppant népszerűsége miatt húzódoztak, vagy féltek tőle. S ha az elv kára nélkül kivihető, Kossuth háttérbe szorítására örömest fogtak Széchenyivel kezet. Maradhat-e Apponyi? nem-e? főleg az administratori gravamen eldőlésétől függött. Negyvenkilenc megye közül harminc arra uta- sitá követeit, hogy e kérdésben, ha napirendre kerül, a kormány ellen szavazzanak. S nem sokkal voltak kedvezőbbek a pótutasitások sem, amiket a kancellár utólag csikart ki néhány megyétől. Széchenyi rávette a kormányt, eszközöljön ki egy kir. leiratot, mely a sérelmet e tárgyban töredelmesen beismeri, s jövőre gyökeres orvoslást ígér. S mikor ezt elérte, kezében volt az aranyháló, amibe Kossuth szellemi fölényének köztudomásos irigyeit belécsalni nem nagy munkába került. A titokban szőtt ármány felől Kossuth és Batthyány Lajos csak január vége felé értesültek, Szentiványi Károly révén, akit a kon- zervativpárt bizalmi emberei hiában kerülgettek. A kir. leirat akkor már útban volt Pozsony felé. A sorok között jámbor megbánással ugyan, de egészben mégis nagyon elütő a kormánypárt: Somssich, Babarczy, Lónyay János Ígéreteitől. Több ellenzéki követ: Szentkirályi, Pázmándy, Lónyay Gábor — rögtön föl is mondta e miatt a barátságot. Mások, Lónyay Menyhért vezérlete alatt, beérték a veszett fejsze nyelével, s a február 5-iki ülésen Kossuth csodálatosan szép beszéde dacára győzni segiték a Lónyay Menyhérttől eredő javaslatot: “E kir. leirat a nemzet aggályait végkép megszüntette”. Kossuth érezte, hogy e súlyos csapást főkép az ő árva fejére mérték. Sápadtan kelt föl helyéről. Remegő hangon panaszolta, hogy “a fájdalomnak egész tengere zajong keblében”. S noha “23 voks állott 23 ellen, két megye nem szavazott, egy elidálta magát, Horvátország pedig a beregi indítványt pártolá”, nyíltan be- vallá vereségét. De ugyanakkor fenyegetőleg fölemelte kezét. S mint vészharang kongása röpült vonagló ajkairól az ellentábor felé a kegyetlen hadüzenet: “Vessenek már most számot magukkal a győztesek. E szavazat következtében az országgyűlésen béke többé nem lehet... Legyen tehát harc!... És lesz harc az utolsó percig!” IX. Kossuth íebr. 10-én a szabadelvű párt néhány kitűnőségével Szemere Bertalan lakásán, egy bizalmas magáértekezleten uj fölirati javaslatot szerkesztett, mely a február 5-iki szavazás dacára az ellenzék álláspontját mereven föntartotta. A konzervativek kétségbeesve, késhegyig közdöttek ez újabb fölirat, az eltemetett réginek hazajáró lelke ellen is. Szónokaik egyre- másra az indulatok minden hangváltozatával s ezúttal nem is egészen jogtalanul hajtogatták, hogy elég egy sütetből egy lepény! A diétái többség egyszer már határozott s visszautasította e nézeteket!” ... Kossuth nem tágított... “Meg sem merem jósolni, mennydörgőit felé- jök, minő következményei lehetnek a mostani rendszerhez való makacs ragaszkodásnak, midőn egész Európa forr!... egy rendszerhez, melyet az ellenzék az ország közvéleményével kezet fogva, gyűlöletesnek és veszedelmesnek nyilvánított; melyet a legrosszabb esetben is nem tűri szilárd elhatározásunk!” Merész szónoklata az ingadozókat magával ragadta. Az ellenzék 13 szótöbbséggel győzött. Meglepő eredmény az előzményekkel egybevetve! Még ennél is feltűnőbb és rejtélyesb meglepetés volt azonban pár nappal rá, hogy a felsőház, mely az alsóházi ellenzéknek eddig konokul ellenszegült, a föliratot szintén elfogadta. A rejtélyt az elfogadás ideje oldja meg. Az elfogadás a felsőházban 1848 február 29-én tör-
