Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-02-01 / 2. szám
16 TESTVÉRISÉG nov. 12-én az esztergomi prímások pozsonyi palotájában személyesen nyitotta meg. Pár szó volt az egész, amit mondott: “Magyarország rendéit itt látni örvendek. Atyai szándékomat a kir. eló’adások mutatják. Fogadják bizalommal.” Az a körülmény, hogy királyi ajkon 300 év óta most zendült meg először a magyar nyelv, örömkönyeket csalt a jelenlevők szemeibe. Ugyanaz nap István főherceg, a nagyemlékű félszázados nádor, József főherceg magyarnak nevelt idősebb fia egyhangúlag nádorrá kiáltatván ki, Ferdinánd a nemzeti hála és reménykedés kettős jelét a következő szavakkal hagyta jóvá: “E választást királyi hatalmammal örömest megerősítem”. S miután az uj nádor a szokásos esküt létévé, nyájasan szólt ehhez: “Kedves Öcsém! kövesse hivatalában édes atyja példáját!” Apponyi gróf, a pár hét óta főkancellár, konzervatív híveivel elégülten dörzsölgették kezűket az olcsó gyönyörűség fölött, melyet király és rendek egymásnak szereztek. El is határozták nyomban, hogy egy ügyes fogással értékesítik a hangulatot. A nov. 22-iki kér. ülésben Somssich Pál indítványozta; adjanak a közörömnek, melyben most az egész nemzet párt- külömbség nélkül úszik, meleg hangon kifejezést egy föliratban, mely “a király kegyhalmozott jótéteményeit sorban fölemlíti, s viszonzásul az országgyűlés föltétien hódolatát rakja le a kir. trón zsámolyához”. Hogy e ravasz indítvány mögött gonosz csel és számítás lappang, kevesen ismerték föl rögtön. A jóhiszemű, de rövidlátó nagy többség szeméről Kossuth vette le a hályogot egy nagyszerű rögtönzéssel, mely a meglepetésre épített haditervet csuful leálcázta, s azt kívánta, hogy e feliratban az ország bajai és kívánságai is emlittessenek. Kossuth indítványa fölött heves vita indult meg. Öt napon át hullámzott a mérges vitatkozás és indulatos szóváltás a nélkül, hogy a harcoló felek egy nyomot hátráltak vagy tisztán kivehető volt volna, hová hajlik a többség? midőn utolsó pillanatban, csaknem közvetlenül a kapuzárás előtt Széchenyi egy közvetítő javaslat fehér zászlójával jelent meg a csatamezőn, s további szóontás helyett egyezkedést pendített meg. Széchenyi hálát és vádat általánosságban, tények emlegetése nélkül kívánt előadni. Somssich hamar elfogadta az alkut; Széchenyi indítványa kedvéért a magáét elejtetni kérte. Kossuth ellenben rendíthetetlenül ragaszkodott a saját fölfogásához, amely a sérelmeknek pontonkénti felsorolását kívánta. A vitának szavazás vethetett csak véget. November 27-én megtörtént ez, s négy szótöbbséggel Kossuth javára döntött. Az alsó tábla föliratát Szentkirályi fogalmazta. “Ennél jobb irományt formára és alakjára nézve a magyar törvényhozás még nem állított elő!” kiáltott a “Pesti Hírlap”. Az angol kormány hivatalos levelezője pedig azt irta haza: “E gyűlés eredménye igen kétes. A kormány kénytelen lesz tetemes engedményeket tenni vagy föloszlatni az országgyűlést”. A méltóság'os főrendek egyik nézetet sem osztották. Hat napig mosdatták, fésülték, fü- rösztötték, cicomázgatták a föliratot, hogy “udvarképessé” tegyék. Utolsó nap pedig Szerncsy főpohárnok egy merész műtéttel annyira megcsonkította és eltorzította, hogy visszaérkezvén a rendekhez, Szentkirályi sem ismert arra rá többet. Kossuth hallani sem akart az így megváltoztatott feliratról. Nyugodtan és hidegen mutatott rá a feneketlen mély örvényre, mely az alsó- és fölsőtáblának az ország állapotaira és a kormánypolitikára vonatkozó ellentétes fölfogása közt tátong. Betemetni ezt vagy akár csak áthidalni teljes lehetetlenség. Ezért javasolta, hogy a föliratot egyszerűen ad acta tegyék, s a trónbeszédre ne adassék most semmiféle válasz. A sérelmek a napirend folyamában is fölterjeszthetők a fölség elé. A konzervativekre e váratlan fordulat igazán mennykőcsapás volt. Kissé fölocsudván az első rémületből, eget-földet mozgásba hoztak, hogy a rendeket ily botrányos végzéstől visszatartsák. Rimánkodtak, fenyegetődztek. ígértek hetet-havat! Mindhiában Kossuth indítványa fogadtatott el, s a fölirat ad acta került. Ámbár Kossuth ezúttal csak féldiadalt aratott, nagyszerű beszédei, amikkel nov. 19-től január végéig az országgyűlési sajtó, az ősiség, a tanácskozási rend, a házi adó, az örökváltság, a honosítás és nemzetiség, az országos Ínség, a magyar nyelv és nemzetiség, a Partium, szóval minden felmerülő kérdéshez hozzá szólt, világosan elárulák egyfelől rendkívüli szónoki erejét, másfelől másithatatlan elhatározását, hogy Apponyit a kormányrudtól elzavarja. Széchenyi és a konzervativek ezzel ellenkezőleg a kancellárt minden áron megmenteni s állásában föntartani szándékoztak. (Folytatjuk)