Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-02-01 / 2. szám
TESTVÉRISÉG 9 fázott —, itthon volt. Mint ifjú kézzel és ésszel dolgozva a napi kenyérért végig vándorolta e nagy ország csaknem minden államát. Utjain testvért, hajlékot talált az őslakó indiánok között épen úgy, mint az itt megtelepedett, minden nemzetből valók között. Vándorlásának utjain arról álmodozott, hogy valahol ott fog letelepedni, ahol tömegesebben élnek a vele együtt ide sodródott ó-hazai magyar testvérei, kikkel együtt Isten dicsőítésére templomokat építenek, testvérsegitő egyesületeket alapítanak, talpuk alá földet szereznek. Toledóban találta meg a helyet is és azokat a testvéreket is, akikkel együtt az ő álmodozásait célokká érlelték, megvalósították. Az alapítók között vezérként munkálkodva a hitüknek templomait felépítették, s körülötte családi hajlékokat szereztek, testvérsegitő intézményeket alapítottak, s azok között az Amerikai Magyar Református Egyesületet országos emberbaráti intézménnyé fejlesztették. Öt évtizeden keresztül nemcsak irányított, vezetett az amerikai magyar közélet kiépitői között, de verejtékes keresetéből fizette a tizedet Isten Országának hite szerinti építésére, az amerikai magyarság jó hírnevét szolgáló közintézmények támogatására, az amerikai magyar betű életben tartására, az ügyefo- gyott, gyámolatlan, hajléktalanná lett amerikai magyarok számára alapított szeretet-otthon fenntartására. Néhai Molnár István amerikai magyar volt, életében szüntelenül az amerikai magyarság javát munkálta, de túl a tengeren vergődő magyar nép életét szive utolsó dobbanásáig féltő szeretettel figyelemmel kisérte. Előljárt abban, hogy az amerikai magyarság testvérsegitő kezét átnyújtsa az első világháborúban kifosztott magyar nép nyomorúságának enyhítésére. A mai vérzivataros időben pedig a kiutat nem találó, vergődő magyar népet aggódó lélekkel figyelte. Csak néhány hónapja múlt annak, hogy kezében egy újsággal belépett hozzám s köszönés helyett a “Szózat” e sorait halkan idézte: “... vagy jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek aja- kán. Vagy jönni fog, ha jönni kell a nagyszerű halál, hol a temetkezés fölött egy ország vérben ál.” Aztán könnybeborult szemmel mutatta meg az újságból a magyar nemzet pusztulását jövendőlő cikket és csak annyit mondott: “Én, öcsém, ami ebben a cikkben van, ezt nem, de azt hiszem, hogy “jönni fog egy jobb kor”, ezt viszik magukkal a csillagsávos lobogó alatt az amerikai fiaink a magyar népnek, én abban hiszek!” Aki néhai Molnár Istvánt a mindennapi érintkezés kapcsán megismerte, közéleti munkálkodását figyelemmel kisérte, beszédeit hallgatta, Írásait olvasta, annak önkénytelenül az jutott eszébe, hogy benne az amerikai magyarság sorai között a csoda szarvast űző ősmagyarok élete folytatódott, aki magának is, közelebbről amerikai magyar testvéreinek is és másoknak is szive szerint szabad, független életet szeretett volna osztályrészül juttatni ezen a földön. Néhai Molnár István földi életében Istenben hivő, embert szerető egész ember volt. így emlékezve meg néhai Molnár István földi életéről veszek búcsút Az Amerikai Magyar Református Egyesület tagsága, Vezértestülete, tiszttársai és barátai nevében. A bucsuvétel pillanatában ajakamra öltődnek az Idvezitő emez igéi: “___ Isten Országa ti bennetek van.” Aki most itt tőle búcsúzik, akinek élő hite van, annak most kell éreznie a szivében, hogy Isten Országában együtt vagyunk néhai Molnár Istvánnal s nem örökre búcsúzunk, hanem a viszontlátásra! Néhai Molnár István, Isten veled! A Bethlen Otthon Dr. Nánássy Lajos árvaatya szavain keresztül a magyar árvák és öregek búcsúztak el otthonuk “mindenes”-étől: Az elköltözött sokoldalú, áldott tevékenységet fejtett ki és érdemeit több szempontból lehetne méltatni. Azonban szivéhez legközelebb a Bethlen Otthon állott, amelynek megalapítására, saját elbeszélése szerint isteni sugallat vezérelte el, amely intézetnek minden időben lelkes támogatója és szószólója volt. Mikor nyugalomba vonult, egy hivatal viseléséhez továbbra is ragaszkodott; a magyar árvákat és öregeket gyámolitó Bethlen Ligának “mindenese” kívánt maradni, hogy széleskörű ismeretségét felhasználva segítse a magyar árvákat és öregeket. Most, amikor áldottem'lékezetü Molnár István hazaérkezett az atyai hajlékba, hallja az Ur Jézus Krisztus szavait: “Jer, én atyámnak áldotta és bird az országot, amely megkészittetett számodra,... amit cselekedtél egygyel az én kicsinyeim közül, én velem cselekedted.” Könnyek peregtek a Bethlen Otthon templomában az elmúlt vasárnap, amikor az istentisztelet keretében megemlékeztünk Isten eme kiválasztott férfiénak elköltözéséről, ami nagy veszteséget jelent intézetünknek. Majd, ha nemsokára megkondul Ligo- nierban a Molnár-harang, hangja hirdeti a ligonieri völgyben és hegyekben, hogy nem élt hiába, mert emlékezete valóban áldott lesz mindenkor! Magyar-Amerika Révész Kálmán, a Verhovay Egylet főtitkára, mint az Amerikai Magyar Szövetség egyik igazgatója a Szövetségben tömörült magyar egyházak, egyletek és sajtó nevében mondotta a bucsuzót: Az amerikai magyarság nagy halottjának, Molnár Istvánnak koporsójára elhoztam, egyesületem, a Verhovay Segély Egylet: az Amerikai Magyar Szövetségbe tömörült országos egyletek, valamint a testvérsegitő egyesületek utolsó üdvözletét. Áldott munkálkodását, alkotásait sohasem feledjük el. Emlékét szerető kegyelettel őrizzük! Molnár István — nyugodj békében! Aztán még egyszer felhangzott az örökszép magyar dicséret: “Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd; Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb....” Áldás után pedig megindult a szomorú menet. Fölemelték s vitték Molnár István koporsóját az utolsó útra a Vezértestület tagjai: Dr. Újlaki Ferenc, Fiók Albert, Borshy-Kerekes György, Király Imre, Dr. Vincze Károly és Papp Károly.
