Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-12-01 / 12. szám
14 TESTVÉRISÉG történetében a legszebb lapokon csillagkoszoru- ban fognak tündökölni mindenhol magyar nevek. De a villafrankai békével fájdalmas fölkiáltójellé nyúlt föl ismét a “magyar ügy” kérdő jegye... A magyar hazára nehezülő, hosszú, vastag lánc egy szemmel sem rövidült; szorítása szemernyit sem tágult. Azon olasz államférfiak, kik Cavour halála után ennek örökébe léptek, a “magyar kérdés iránt” nem valami túlságosan érdeklődtek. Más hatalmasság, a porosz lépett ki a síkra. Klapka átlépte a magyar határt s bekiáltá onnan az országba a rég lesett szabaditó és megváltó jelszót: Talpra magyar!... Harci riadója csak a kárpáti visszhangot verte fel zajával. A nemzet szive meg nem dobbant. Karja tétlenül pihent. S midőn a rövid háború véget ért, a magyar nép túlnyomó többsége a fejedelem égy méltányos szaváért fátyolt borított a múltra. S jobb jövőt remény lő lelkesedéssel “boldogító csillagzat örömárjai közt” illeszté Ferenc József homlokára őseinek drága ereklyéjét, a szent koronát. A forradalom nélkül fölszabadult s hosszú szenvedések után jobb napokra virradó alkotmányos Magyarország olasz földön, előbb Tu- rinban, majd Barraconeban, leghívebb barátjának, Ihász Dánielnek halála óta pedig ismét Tu- rinban remetéskedő nagy fiáról, Kossuthról sem feledkezett meg... Hol egy, hol más vidékről, néha százával, a párisi világtárlat alkalmából pláne ezrével zarándokolt küszöbéhez a hazafi kegyelet. Egyszer innen, másszor onnan repült feléje nyílt szózat vagy képviselői mandátum alakjában, prózában és versben: “Kossuth Lajos, gyere haza!” A válasz mindig egy és ugyanaz, mindig eggyel és ugyanazzal indokolt másithatatlan nem volt. Úgy tett, mint nagy elődje, Rákóczi, aki szintén soha nem tért vissza száműzetéséből. Agg korára, idegenben még anyagi gondok is nehezítették életét. Csekély pénzecskéje a tu- rini bankok bukásakor elveszett s ekkor, hogy legyen annyija, amennyiből megéljen, hozzákezdett emlékeinek megírásához. Az egész ország mohó vággyal kapott Iratai után s igy anyagilag Kossuth biztosítva volt. Élete végéig maga szerezte meg kenyerét munkájával s ajándékot sem magánosoktól, sem a nemzettől el nem fogadott. 1894-ben betegeskedni kezdett a hatalmas szervezetű aggastyán s március 20-án meghalt Turinban 92 éves korában. Halála leírhatatlan gyászba borította hazáját. Iskolák, egyesületek, közintézmények, — az egész ország gyászolt s mikor holttestét hazahozták, temetésére az ország minden részébe sereglettek a gyászolók, hogy utolsó útjára kisérjék azt a nagy magyart, akinél igazabbul, Önzetlenebből és lángolóbban soha senki nem szerette hazáját. (Vége) ERDÉLYIEK, SZÉKELY TESTVÉREIM! "Nincs más remény és nincs más feladat. Mint összeszedni, olt, ahol a nyájat". (Végváry) Az ítéletet hallottuk... ERDÉLY A VÁDLOTT, amelyet senki meg sem kérdezett, és népével, kultúrintézményeivel, ezer éves földjével, minden javával együtt odaígérték annak az örök-ellenségnek, kiknek iszonyú kínzásai elől menekültünk ide, sokan, ki tudja, hányán, Amerika szabad földjére. Szivünkből nem tudjuk kitépni ERDÉLY SZIVÉT. Jó amerikai polgárok lettünk, hűséggel osztozunk Amerika minden akaratában és várva vártuk, hogy a mi csapataink legyenek az elsők, akik ERDÉLY földiére lépnek, amikor biztosak lettünk volna abban, hogy régi hazánk felszabadul bilincsei alól és, mint az első világégéskor, a magyar nemzet nagy történelmi értékeit csapataink megvédelmezik. Nem igy történt. Ázsia minden rettentőségével nehezedett rá Nyugat bástyájára, ERDÉLYRE. Mi, erdélyiek, székelyek, innen a demokrácia klasz- szikus földjéről kétségbeesve nézzük Erdélynek tatár- dulását. Fájdalmunkba belesirjuk költőnk szavát biztatásképpen: “Nincs más remény és nincs más feladat, mint összeszedni, ott ahol a nyájat”. Erdély igazságáért, hogy felemelhessük mi Erdélyiek is a szavunkat, szedelőzködjünk össze. Tudjuk meg legalább azt, hogy hányán vagyunk, kik vagyunk, honnan vetett minket erre a földre a sors... Én hiszem azt, hogy az idő elhozza talán hamar, amikor nekünk, erdélyieknek, valahol meghallják a szavunkat, amit értők, apáink, gyermekeink, testvéreink nagy szenvedéseiért mi, amerikai erdélyiek-székelyek kiáltunk ... Hiszem azt, hogy kiáltásunkat meghallják a Fehér Házban, vagy Londonban, vagy talán Moszkvában is, meghallják a Hargitán, a Maros partján, vagy kincses Kolozsvárt, hogy élünk és érettük szivünk vérzik, hogy mindent meg akarunk tenni az igazság érdekében Erdélyért, a székelyekért. Hogy tudjunk, egymásról, kiinduló pontnak minden erdélyi tudassa a nevét, a címét egy levelező-lapon. Amikor igy magunkról népszámlálást vezettünk le, — tovább megyünk. Tegyük ezt meg az összetört édesanyánkért, MAGYARORSZÁGÉRT, ERDÉLYÉRT. Atyafiságos tisztelettel: Péter Antal, székely pap. Cim: Rev. Anthony Péter, 901 King’s Highway, Bridgeport 5, Conn. Név: _______i-------------------------------------------------------------Lakás: _______-------------------------------i---------------------------Posta: ------------------------------------------------------------------------Honnan jött? _________________________________________
