Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-11-01 / 11. szám
6 TESTVÉRISÉG velous jewels. Thus the mighty Sultan of the Turks acknowledged the Prince as the king of the liberated parts of Hungary and ruler of Transylvania. As the Hapsburg Emperor had previously “removed” the ancient crown of the Hungarian kings into the “safety” of his Vienna vaults, now the Sultan “graciously” sent a new one to replace the missing ancient Hungarian crown. Then the grand vezir placed a sceptre, inlaid with fine jewels, into Bocskay’s right hand, and tied around his loins a mighty sword of precious pearls, and placed into his left hand a beautifully decorated banner. Bocskay was now at the height of his power. In the previous year the Estates of Transylvania had unanimously elected him as the ruling prince of Transylvania and soon after that the Estates of Hungary had with equal enthusiasm elected him as King of Hungary. And just now his treaty with the defeated Hapsburg Emperor was lawfully accepted and the all-powerful Sultan of the Turks sent him a crown. There was now nothing in the way of having himself crowned as king of the country with the traditional and elaborate ceremony of coronation. And in spite of all that he removed the crown from his head, almost as soon as it was placed on it. Though he expressed his gratitude to the Sultan’s envoy, in firm and determined words he dismissed the idea of kingship. The object of his fight was not the royal crown, but the liberty of conscience and the constitutional rights of the nation. His noble endeavor was crowned by mighty success, thus for the royal diadem he had neither need nor liking. Long shadows of the departing Turks were, like phantoms, slowly moving again across the walls. The Sultan’s delegation left the church in silence. “Shadows, all foreign shadows, phantoms, ghosts, depart from us forever and leave us alone to live our own free and happy life!” murmured Bocacius half aloud. “John! Look! The Prince ...” whispered Alvinczy suddenly in a low but alarming tone. The Prince suddenly became unusually pale. Heayy drops of perspiration broke out on his forehead in spite of the cold wintry air of the church. He, had the visible signs of sharp physical pains on his suffering face. With his noted will-power he had suppressed continuous attacks of sharp inside pains. But now he could not hide it any longer. Only a few around him noticed the tragic change and even less knew * yet that the Prince had been poisoned by the agent of the Hapsburgs and that the slowly murdering mortal poison was gradually but surely destroying the bodily frame of a mighty and immortal soul. The poison was concocted in two joint and infamous “laboratories”: Vienna and Rome. The Prince’s physician knew that there was no human help and he only had a few more days to live. The Prince himself felt that he would not be able to enjoy the fruits of the great victory he had achieved. On the battlefield the enemies could not defeat him, thus by treacherous and criminal way they managed to remove him at the height of his great victory and glory. ismerte őt Magyarország törrvényes királyának és Erdély uralkodó fejedelmének. Mivel pediglen a Habsburg császár jóelőre óvatosan “elszállitatta” a magyar királyok ősi koronáját bécsi várának páncéltermébe “megőrzés” céljából, most tehát a szultán “nagy kegyesen” küldött egy uj koronát a hiányzó ősi korona pótlására. Azután gyémántokkal kirakott jogart helyezett a nagy vezér Bocskay jobb kezébe; dereka köré gyöngyökkel díszített ékes kardot kötött; balkezébe pedig arannyal hímzett győzelmi zászlót adott. Bocskay most hatalma tetőpontjára emelkedett. Az előző évben az erdélyi rendek egyhangúlag választották meg őt Erdély uralkodó fejedelmévé. Nem sokkal utána a magyarországi rendek hasonló lelkesedéssel kiáltották őt ki Magyarország királyává. Most pedig a levert császárral kötött béke törvényerőre emelkedett és a tötökök nagyhatalmú szultánja pedig számára királyi koronát küldött. Semmi sem állt ime most már útjában annak, hogy magát a hagyományos nemzeti szertartással valóságosan királlyá koronáztassa. És mégis mindennek ellenére ő abban a pillanatban levette fejéről a királyi koronát, amelyben az a fejére helyeztetett. Udvarias szavakban fejezte ki háláját a szultán követének, de határozott szavakkal távolította el magától a királyságnak még gondolatát is. Az ő nemes hadakozásának a célja nem a királyi korona, hanem a nemzeti és vallás-szabadság sokkal ékesebb koronája volt. Az ő szent törekvését fenséges siker koronázta, drágakövekkel ékített királyi fej díszre pedig ő semmiképen sem vágyott és arra szüksége sem volt. Hosszú sötét árnyképek húztak ismét végig a széles templom falon. A szultán követei csendben, hang- nélkül távoztak. “Árnyak, sötét árnyak, idegen árnyak, vajha távoznátok házunkból örökre és hagynátok végre hogy élhessük szabadon s boldogan a magunk saját és külön kis életét!” suttogta Bocacius félig halhatóan. “János! Nézd! A Fejedelem...” súgta hirtelen Alvinczy Péter Bocacius fülébe alig halhatóan fölötte aggódó arccal. A Fejedelem arca hirtelen valósággal márványfehérré vált. Az izzadságnak nehéz cseppjei törtek ki homlokán, annak ellenére, hogy hideg téli levegő töltötte meg a templomot. Szenvedő arcáról leolvashatók voltak rejtett éles belső fájdalmak jelei. Emberfeletti akaraterejével küzdött, hogy leküzdje a most már gyors egymásutánban jelentkező belső fájdalmakat. De akaratereje kimerülőben volt. Csak néhányan vették észre körülötte a tragikus változást és még annál is kevesebben tudták, hogy nagy ellenségének bérence megmérgezte őt és hogy a hírhedt vegykonyhában készült lassan ölő méreg fokozatosan és biztosan rombolta le halhatatlan és fen- költ lelkének külső, testi vázát. A Fejedelem orvosa jól tudta, hogy számára nem volt már emberi segítség és csak néhány röpke nap volt hátra még számára a földi életből csupán. A Fejedelem maga teljes tudatában volt annak, hogy fenséges győzelmének megérett gyümölcsét ő maga bizony élvezni nem fogja. Ellenségei a csatatereken megsemmisíteni őt képtelenek voltak, utálatos gyilokhoz nyulottak tehát, hogy élete s győzelme legmagasabb tetőpontján távolítsák őt el gonoszul az útból.
