Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-10-01 / 10. szám
10 TESTVÉRISÉG tekintetben, végzetes hatással Kossuth közvetlen és későbbi összes tevékenységére, sőt élete folyására is. Amig Kossuth a históriai múlt rendithetet- len alapján maradt, s ezen iparkodott fölépiteni — sokszázados intézményeinket a korszellemhez és korigényekhez idomitva — a magyar nemzet jövendőjét, széditő ékesszólásával a rho- dusi kolosszushoz hasonlított, melyet földrengés sem birt helyéből kimozdítani. De amint ez alapról önként lelépett s a pragmatica sanctiót teljesen ignorálva Magyarország számára uj alkotmányon törte fejét, — s hogy a Habsburg- dynasztiát sz. István koronájától megfoszthassa, a magyar birodalmat Ausztria nélkül próbálta az európai status-rendszerbe illeszteni, el- veszté lábai alól a szilárd talajt. Bizonyos, hogy a debreceni merész tett diplomatice megkönnyítette az idegen, főleg az orosz beavatkozást, s a nemzet rovására ép oly mérvben súlyosbította politikailag a világosi katasztrófát, mint ahogyan siettette ennek bekövetkezését a nyomban rákövetkező stratégiai ballépés, Budavára bevétele erőnek és időnek oktalan pazarlásával. . Budavár falainál másithatatlanul eldőlt a magyar szabadságharc sorsa. Kossuth ünnepélyes bevonulása Budapestre junius 5-én, Károlyi György gróf fejedelmileg pompás négy fogatán, egetverő éljenzés és virágzápor közt, már csak utolsó sugárözöne a leáldozó napnak. Utolsó derült mosoly egy halálos beteg vonagló ajkán. Ami aztán következik, csillagtalan hosszú éjszakának egyre komorabb szint váltó estszürkülete. Hosszú, kínos agónia, egy nemze láng- leikét kioltó, magával vivő végsóhajig Világosvár romjai körül. Buda falain rést ütő magyar ágyuk bömbö- lését tulharsogja két császári kiáltvány százszor rémesebb hangja. Miklós cár hivatalosan hírül adja Európának, hogy “Ausztria császárjától fölkérve, megindította hadait a lázadás elfojtására s azon vakmerő pártütők megfenyitésére, kik az ő tartományainak nyugalmát is fenyegetni bátorkodtak.” Ferencz József császár viszont Schönbrunn- ból szól Magyarország népeihez: “Egy vétkes párt, mely főtámaszát más országok csőcselékében (lengyelek, németek stb.) keresi, a népet, mint ármányainak főeszközét minden igaz szabadság fölforgatására használja föl. Egyesült tehát fölséges szövetségesével, az orosz cárral, hogy a közös ellenség legyőzessék. Az ő kívánatéra jelennek meg orosz hadak Magyarországon. Fogadja a nép úgy őket, mint királyának barátait. Hasztalan hirdet most Kossuth a hazafi kétségbeesés velőtrázó hangján keresztes háborút itthon. Hasztalan esdekel oltalmat szivszak- gató meleg ékesszólással “Euróap népei”-től egy egy gyönyörű kiáltványban. A lavina már megmozdult. Irtózatos rob- bajjal gördül a Kárpátok meredek lejtőiről az “aranykalásszal ringó” alföldi rónaság felé. Pusztán előszele is elsöpör egész hadoszlopokat. A vég gyorsan közeledett. Kossuth meghajolt a fatum keze súlya alatt. Lemondott az ország kormányzásáról, s a főhatalmat Görgey kezébe tete le. S aki annyiszor szembe szállt viharral és vésszel, s hőstettekre lelkesítő, győzhetetlen vitézséggé edzette még a kishitűséget is, folytonos csalódás és fellengző aranyálmainak szomorú szétfoszlása füstté, augusztus 11-én ilyen fájdalmas jelszót sújtottak ki ugyanannak megtört szivéből: “A nemzethez. A szerencsétlen harcok után, melyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák-orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát sikerre folytathassuk. Ily körülmények közt a nemzet életének megmentése s jövőjének biztosítása egyedül a hadsereg élén álló vezértől lévén várható, s lelkem tiszta meggyőződése szerint a mostani kormány tovább létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván: ezentúl tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiui érzéstől indíttatva, mellyel minden lépteimet s egész életemet egyedül hazámnak szen- telém, magam s a minisztérium nevében a kormányról lelépek, s addig, mig a nemzet a maga hatósága szerint másként intézkednék,, a legfőbb polgári s katonai kormányzati hatalmat Görgey tábornok urra ruházom. Megvárom tőle s azért az Isten, a nemzet és a história előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint hazánk nemzeti státuséletének megmentésére, javára és jövőjének biztosítására forditandja. Szeresse hazáját oly önzéstelenül, mint én szerettem és legyen a nemzet boldogságának biztosításában szerencsésebb nálamnál. Cselekvéssel többé nem használhatok hazámnak. Ha halálom valami jót eszközölhet, örömmel adandóm életemet áldozatul. (Folytatjuk)
