Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1943-12-01 / 12. szám
28 TESTVÉRISÉG Egyesületünk újabb hősi halottja ifj. Bögre András, aki még a tavaszi harcoknál Afrikában lelte hősi halálát. Mindössze 29 évet élt. Cle- velandban született és az ottani 2. sz. osztályunk tagja volt, amelynek néhai édesapja hosszú éveken át volt lelkiismeretes ügykezelője. Gyászolják édesanyja, két fivére, akik ugyancsak katonai szolgálatban vannak és nővére családjaikkal. A hadvezetőség se tudott részletesebb jelentést adni hősi haláláról, mint hogy az afrikai harcokban tűnt el és halt hősi halált 1943 március 28-án. Emlékére a Clevelandi Első Ref. Egyházban Nt. Dr. Herczegh József tartott gyászistentiszteletet 1943 október 17-én, amelyen egyesületi osztályaink zászlókkal vettek részt. Amint édesapja mindig kész volt a közért szolgálni, épugy ifjú Bögre András is hü katona volt és adta a legdrágábbat: életét is a hazájáért. Legyen áldott emléke közöttünk. (K. G.) A “MOLNÁR DRIVE” EREDMÉNYE Szeptember hó első felében kibocsátott körlevelünkre 110 munkatársunk indult el a nemes versenyre, hogy érdemes titkárunk nyugalomba vonulásának időpontját tagszerzési eredmény által is emlékezetessé tegye Egyesületünk történetében. Azt kértük volt körlevelünkben, hogy 41 esztendő kitartó munkája után tiszteljük meg őt egy-egy uj testvér besorozásával a mi szép és állandóan fejlődő közösségünkbe. Aki tehette, úgy látjuk, megtette, amit kértünk. Tisztikarunk december 6-án számlálta ösz- sze a szeptember 15 és október 31-ike közötti időszakról beérkezett felvételi kérvényeket s megállapította, hogy: ÖSSZESEN BEJÖTT: 523 felnőtt és ifjúsági, továbbá 231 gyermek tag, összesen tehát 754 uj tag kötvénye, mely $542,000 (ötszáznegyvenkétezer dollár) biztosítási értéket jelent. Olyan eredmény ez, mely a mai viszonyok között minden reménységünket nem csak ki- elégitette, de túl is szárnyalta. Éhez képest tehát, amennyire ezt a tisztikarunk cselekvési szabadsága engedte, a kitűzött négy dij helyett tiz dijat adunk ki a nyerteseknek az alábbi elért eredmények alapján: I. dij. $50.00 és arany érem: Ntü. BÉKY ZOLTÁN, Trenton, N. J. 266 és Roebling, N. J. 20. osztály, 65 uj taggal $49,750 értékben. II. dij. $25.00 és ezüst érem: AMBRUS AND- RÁSNÉ, East Chicago, Ind. 62. oszt. 64 uj taggal $46,250 értékben. III. dij. $15.00 és jutalomkönyv: NÉMETH D. JÁNOS, 84. oszt., Chicago, 111. 50 taggal $33,500 értékben. IV. , V., VI., VII., VIII., IX., és X. dij: Egyenként $10.00-10.00 és jutalomkönyv. Nyertesei: 1. VERES JÓZSEF, Detroit, Mich. 45 taggal $30.000 értékben. 2. KOVÁCS JÁNOS IFJ. 31., Lorain, O. 26 taggal $24,500 értékben. 3. MONOKY ISTVÁN, 279. Cleveland, O. 35 taggal $22,500 értékben. 4. DR. VINCZE KÁROLYNÉ, 79. Perth Amboy, N. J. 28 taggal $21,750 értékben. 5. VARGA PÁL, 154. Indiana Harbor, Ind. 20 taggal $14.500 értékben. 6. MRS. A. M. HESS, 90. Bethlehem, Pa. 16 taggal $12,000 értékben. 7. VARGA JÓZSEF, 21. Toledo, O. 10 taggal $11,500 értékben. Mire ezek a sorok az olvasóhoz jutnak, a dijakat már el is küldöttük hálás köszönetünk és elismerésünk mellett a nyerteseknek azzal a bizalommal, hogy karácsony ünnepére érkező szerény bár, de nagy erkölcsi jelentőséggel biró ajándék Egyesületünkért végzendő további kitartó munkára fogja ösztönözni őket. A tiz nyertesen felül is pedig hadd fejezzük ki Vezértestületünk méltányló elismerését mindazokkal szemben, akik kérésünket meghallgatták, felszólításunkra fokozott kedvvel láttak a munkához s a szép eredmény eléréséhez hozzájárultak. Szeretettel BORSHY-KEREKES GYÖRGY szervező-titkár. Pfc. ANDREW BÖGRE, Jr.