Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1943-12-01 / 12. szám
12 TESTVÉRISÉG Magyarországon, midőn a “Pesti Hirlap” megindult s a kedélyeket lázas hullámzásba hozta, számot tevő két nagy politikai párt küzdött egymással, a konzervatív és az ellenzék. Belügyi kérdésekben a konzervativek a ki- váltágos ősi s rendi alkotmány csonkitatlan főn- tartása mellett buzgólkodtak. S félszemmel folyvást Bécs felé kacsintgatva, onnan várták a mennyei malaszttal földi jókat is bőven osztogató szent Lelket. Az ellenzék egy része viszont a régi sérelmi politikával s a “vis inertiae” csodatevő ereje mellett semmi más segédeszközre nem szoruló ellenállással akarta biztosítani fölfelé a “nemzet jussait;” a másik rész pedig a központositás, a parlamentáris kormányrendszer és felelős kormány, s a polgári jogok kiterjesztésével lépést tartó közgazdasági és kulturális fejlődésben s a közigazgatás és igazságszolgáltatás átalakításában kereste állami létünk és nemzeti jövendőnk föltételeit. Kossuth a fő kérdésben közelebb állott az ellenzék előbbi, mint utóbbi árnyalatához. Kossuthnak föllépése első pillanatától egy főcélja volt: Magyarország állami teljes önállóságának visszaállítása és biztosítása idegen tényezők beléártása és túlkapása ellen. Más szóval — azon volt elejétől, hogy megszerezze a magyar államnak és nemzetnek a gyakorlatban is mindazon jogokat, melyek holt betű és Írott ma- laszt valának három századon át egy hosszú sor törvénycikkben. S hogy e kitáguló keretben kirívó hézag ne maradjon, a gyakorlati életnek visszaszerzett jogokat kiterjesztetni kívánta az egész népre, oly körülírással természetesen, hogy a haza határain belül se szenvedjen csorbát a magyar faj történeti létjoga és vezérszerepe, a melyet ő kifelé és Bécs ellenében oly elszántan és hathatósan oltalmazott. Kossuth heves és izgató cikkei igen sokaknak és igy az többek között Széchenyinek sem tetszettek. A “legnagyobb magyar” félt egy időelőtti forradalomtól, a mely felé vitték a nemzetet Kossuth cikkei. A konzervatív pártnak kapóra jött a Széchenyi hazafias följajdulása. Fiatal vezérük, Des- sewffy Aurél, nyomban megvette a “Világ”-ot s nyílt sisakkal és saját fegyverével, a tollal, szálltak sorompóba Kossuth ellen. Széchenyi maga fitymálta a hírlapi szóváltás és eszmecsere kis puskatüzét. íróasztalához rohant s “Kelet népe” címmel egy vastag könyvet rögtönzött, mely öreg ágyú hangján szólt bele az egész ország figyelmét fölkeltő és lekötő érdekes szellemi mérkőzésbe ... Széchenyi kegyetlen szigorral, fékezhetlen fölindulással és maró gúnnyal támadta meg a “Pesti Hirlap” irányán, szellemén, elvein és modorán felül — szerkesztőjének magán- és nyilvános életét is, hogy megtörje a varázst, melyet ennek népszerű személye és bűbájos tolla körül a budai fogság emléke vont. Kossuth — szerinte — szentnek nevezi a tulajdont s mégis csaknem communismust prédikál. Haladásra sürgeti a kormányt s egyszersmind elijeszti fölbujtogatva ellene az országot; a népszerűségre akar támaszkodni s a tömeg orditozása által az érzelemről szenvedélyre, a szenvedélyről agitációra, agitációról forradalomra ragadtatja magát... A “Pesti Hirlap” szerkesztője, — kiált föl végül szent, de a tisztesség, sőt a humanizmus szintén szent határain is önfeledten tulrohanó lázas haraggal — azon halandók egyike, kiket a véletlen, a körülmények játszi fordulata s tán az istenek különös szeszélye a szokottnál magasabb fénykörben állita meg... Könnyen jutott ő ezen celebritáshoz... Mi nagy jót tett a hazának? Ujjhuzás a kormánnyal. Majd végzavarba dönti a hazát s ha nem segitnek a nagy istenek, ki tudja, ő mibe bonyolított volna már, mi törik, mi szakad eddigelé. Szenvedett ő négy falai közt De mit szenvedett? hiszen elzártnak soha jobb, kényelmesebb dolga nem volt! Halálos bűn volna vitatni, vagy csak föltételezni is, hogy Széchenyi ideges pennáját nem a hazának rajongó szeretete, nem a hazaféltő, hazáért remegő lázas szív háborgása ragadta ily erős támadásra. Kossuth nem maradt adós a felelettel. Válaszol Széchenyinek, akiről válaszában a legnagyobb tisztelettel ir ugyan, de a maga álláspontját erősen megvédi. Kossuth Széchenyi két sarkalatos állítása ellen (“Legyünk csak egyszer gazdagok, a szabadság majd önként eljő és “Zavarnak vezettetik a nemzet s aki annak vezeti, nem más, mint a “Pesti Hirlap” és szerkesztője”) fordult s diadalmasan megcáfolva, ami az elsőben érv, a másodikban jóslat és vád vala — saját személyét a következő szerény, de hatásos módon védelmezte: “A gróf a “Pesti Hirlap”-ot úgy támadja meg, hogy megtámadását személyemre is kiterjesztené. Talán jobb taktika volt volna elhagyni azt, mire nézve szükségesnek vélte a megtámadottat eleve fölszólítani: “tűrje a közjóért az érzékenyebb vágásokat.” Ám legyen! tűröm! csak egy szót engedjen az érdemes gróf. Három hosszú éveken át üritém a vesztett szabadság kinpoharát, lélekben, értelemben elmaradottam kipótolhatlan veszteséggel és családom azalatt, melynek egyedüli gyámola valék
