Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1943-11-01 / 11. szám
8 TESTVÉRISÉG get? a jobbágyok hálás tisztelete tanúskodott, holott más vidéken s régebben itt is épen az ügyész ellen lázadt föl, erre szórta leginkább átkait a népharag és közgyülölet. Ez időtájt Kossuth egyik főszenvedélye s kedvenc időtöltése a vadászat volt. Hetekig elkalandozott medvét hajszolva a hegyek közt, s a szerencse itt is kezére járt. Üres tarisznyával nem igen került vissza. Heves véralkata dacára nyugodtan célzott, biztosan lőtt. S lélekjelenléte soha sem hagyta cserben. Kegyetlennek lenni azonban nem fért össze természetével. S midőn a perzsa Firdusi valamelyik költeményében véletlenül olyan helyre bukkant, a hol a költő a vadászatot ostorozza s az összes élő lények nevében az emberi jobb érzésre appellálva, kegyelemért esedezik az erdők lakói részére, a költő meleg szózata annyira összhangzott saját jó ösztönével, hogy lemondott e szórakozásról. Egy- szer-mindenkorra szögre akasztá a puskát. Első nagyobbszabásu nyilvános szereplése 1821-ben történt. Az orosz kancsuka elől százával menekültek magyar földre lengyel hősök, a csatatéren elbukott forradalmi zászló mellől... S tárt karok, tárt ajtók fogadták e szerencsétleneket mindenfelé. De a bécsi kormány kancsal szemmel nézte a hivatlan vendégek beözönlését. S mivel egyik varjú külömben sem vájja ki a másik szemét, a pétervári kabinettől elég volt egyetlen jámbor óvás, hogy a szegény bujdosók előtt elzárják a határt. Oly utakon jöhettek már csak hozzánk, a hol a madár sem jár. — A fölvidéki magyar nemesség nem sokat hajtott a Metternich herceg tilalmára. A bécsi kémeknek egvszeüen az orrára ütöttek, ha betolakodtak s bujdosók után szimatoltak. Többek között a Kos- suth-család szerény tűzhelyénél is biztos menedékhely. kinálkozott, noha a jólelkü háziasszony éléskamrája épugy megérezte e vendégszeretetet, mint a házi gazda dohányzacskója, pincéje, ruhaszekrénye és pénzes fiókja. A muszka kormány aztán ráadásul olyan vendéggel kedveskedett, a kit csak hirből ismertek addig nálunk, mégis rettegve ejtették ki nevét. A fekete halál belopózott a Kárpáti szorosokon s megsuhogtatva irtózatos, gyilkos kaszáját a halálos lehétől megfertőzött légben, palotában, kunyhóban úgy hullottak halomra az emberek, mint hideg őszön a legyek. Szemfedő vált a pólyából. Koporsó a bölcsőből. S csecsemőként omlott össze a legizmosabb Góliát, ha e pokolfaj zata csak messziről vetette is rá a szemét. Menekülést még a gyors futás sem nyújtott. Egy szellőlebbenés — s a ki szabadulni remélt, néha a határról hanyatlott vissza a sir- gödörbe. Kebelrázó jajszó verte föl kezdetben a kárpáti visszhangot; napról-napra, óráról-órára csöndesülve, csillapulva, s végre köz lemondássá né- mulva, melyet csak helyenként szakitott félbe egy-egy lázas ajk suttogó imája — irgalomért az Úrhoz. « Az Ur kegyelme nem jött meg felülről... de a Sátán beavatkozása alulról — hivatlanul is, kéretlenül is — igen! Gazdátlan hirek keltek szárnyra, szájról- szájra, házról-házra röpülve észrevétlenül... S a mi kósza szellő volt első pillanatban, dühöngő orkánná nőtt pár nap alatt... És a mi pici kavics volt kiindulásánál, óriási lavinává hizott útjában, eltemetéssel fenyegetve mindent, amit a fekete halál még életben és épen hagyott. Sok ezer torok egyhangúlag orditozá; “Le a papokkal! Halál a nemesekre, akik megmérgezték a kutakat!” S a vérfagylaló jelszónak iszonyatos rablás és gyilkolás tapadt a sarkához mindenütt. Hiába mutogattak egyes higgadtabb falusi előjárók a temetőkre, a hol friss sirhantok alatt szomszédokul pihentek a közös vész közös áldozatai, vének és ifjak, urak és szolgák, gazdag és koldus, rangnak és nemnek legkisebb különbsége nélkül... Hiába a kastélyokra, köznemesi kúriákra, lelkészi lakokra, a mik szintúgy kipusztultak, szintoly üresen tátongtak, mint a pórok és cselédek vályogkunyhói... A nekivadult tömeg régi emlékekből táplálkozó boszu s a szabad préda ingere által egyformán izgatva, tovább dúlt, rombolt, gyújtogatott vak és buta dühvei. A zendülés Zemplén-megyében is kitört, a rögöt ártatlan vér, az ég boltozatját égő faluk lángja festette itt is pirosra. Majd vérszemet kapva a könnyű sikertől, magát a megye székhelyét, Uj helyt is ostrom alá fogták a lázadók. A polgárság vitézül ellenállt eleinte, de az eleség fogytával bátorsága, önbizalma is megcsappant. A gyomor fölébe kerekedett lassanként a fejnek és a szivnek. S különösen az alsóbbrendű szegényebb lakosság, melynek veszteni valója úgy sem igen volt, mind több kedvet és hajlamot árult el egyezkedni, sőt egyesülni az — erősebb féllel. E válságos időpontnál Ujhely főpiacán szólott első Ízben Kossuth Lajos a néphez. S a mint megmozdult s tajtékzó habjaival fölcsapott a csillagokig később: ékesszólásának mindenható varázsától épen igy elcsendesült, elsimult most ugyanaz a szeszélyes, ingatag, megmérhetlen és feneketlen tenger. (Folytatjuk)
