Fraternity-Testvériség, 1943 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1943-07-01 / 7. szám
TESTVÉRISÉG 5 HÚSZ ÉVBEN EGYSZER 1943 junius 27-én, vasárnap délután, pontosan abban az órában, amikor ezernyi becsületes amerikai és magyar részvételével, a Connecticut! református egyházak és egyesületi osztályaink rendezésében nyolc amerikai nemzeti zászlónkat avattuk magasztos ünnepség közben Bridgeporton: New York egyik rádió állomásán megszólalt egy előttünk teljesen ismeretlen Gailmore nevű egyén és a legvakmerőbb rágalmakkal illette az Amerikai Magyar Szövetséget, annak vezetőit, Református Egyesületünk elnökét s legelső helyen az én személyemet. Úgy tudom, hogy a Szövetség, mint a magyarságot képviselő testület, nagyon helyesen, megtorló lépéseket tesz illetékes helyen az alávaló rágalmazóval szemben, sőt esetleg szemé- lyenkint is port indítanak ellene az érintettek. Ehhez kétségtelenül joguk van s mivel az Egyesült Államokban sem náci sem bolsheviki diktatúra nincs, egészen bizonyos, hogy a nem terrorizálható bíróságtól a becsületbegázoló alak elveszi büntetését. Én, mint első helyen rágalmazott azonban nem fogok élni pörlési jogommal. Én ugyanis a Gailmore (vagy micsoda!) nevű egyén szavai mögött, amit egyébként okosabb elfoglaltságom következtében nem hallgattam, hanem csak egy aljas hazugságairól hírhedt szenypapiros révén kivonatosan ismerek: világosan felismerem annak a New York East Side-ján tanyázó bandának piszkos körmeit, amely évtizedekre visszamenőleg sárral haj igái meg minden olyan közéleti embert, aki nem hajlandó legalább hallgatólagos segítséget nyújtani kótyagos és bomlasztó “eszméik” terjesztéséhez, vallás, egyház, társadalom és államellenes manővereikhez. Én ezekkel nem pörlök. Nekem ezektől még az önkéntes vagy kikényszeritett elégtétel sem kell. A pörléshez, amit ők feltűnési viszketeg- ségből rettenetesen szeretnének, nekem sem időm, sem pénzem, de főképen semmi kedvem nincsen. Ilyen szolgálatot nekik megtenni nem óhajtok. Pör esetén ugyanis valószínűleg elkerülhetetlen volna velük egy időben és egy helyen jelenni meg, már pedig én ezekkel a sze- dett-vedett, kiebrudalt alakokkal és hasonszőrű cimboráikkal a magam akaratából még egy teremnek a levegőjét sem vagyog hajlandó szívni. Nem. Még percekre sem. Rövidesen húsz éve annak, hogy mint ide hivatalosan meghívott és törvényesen beengedett magyar református pap, Amerika földjére léptem. Azóta hivatásomnál fogva, népem kívánságára, Krisztus evangéliumára alapozott hitbeli és egyházi meggyőződésemet, szóban és Írásban, alkalmas és alkalmatlan időben, kötelességem szerint, hirdettem és hirdetem. Ez az első perctől kezdve szálka azok szemében, akik nem régiben még egészen szemérmetlenül nyílt, mostanában pedig elég rosszul kendőzött ellenségei minden Isten-hitnek, rendnek, békének, egyháznak és meg nem alkuvó papnak. Magyar vagyok. Isteni rendelésnek tartom, hogy annak születtem s ahoz képes kötelességeim vannak magyar voltom keretein belül is. Ezek elől sohasem tértem ki, azokat mindig büszkén vállaltam és vállalom akkor is, ha azzal hátrányok járnak és vállalni fogom mig csak erő lesz testemben s a Lélek indítását érzem. A népből származom, a néppel élek, a népért dolgozom. Ez nem tetszik azoknak, akik a népet csak becsapásra s belőlük származott vezetőikkel szembefordítandó, minden eszközzel forradalmasítandó, lelketlen anyagnak tartják. Amerikaivá lettem. Nem más államok vagy országok törvényei elől való menekülésképen, hanem kényszerítő körülmények nélkül, önként, meggyőződésből. Tudom, mint ilyen, kötelességeimet, ismerem jogaimat. Egyikből kitanitást, másikból megrövidítést senkitől sem tűrök. Leg- kevésbbé pedig olyanoktól, akik hol nyíltan hol titokban, kívülről jövő irányítás mellett törekednek hazánk alkotmányának erőszakos utón való megdöntésére. S miközben maguknak minden jogot követelnek, a velük egy húron nem pendülőktől minden jogot elorozni akarnak. Az ilyeneknek, úgy látszik nagy akadály vagyok. Ezért érnek engem húsz év óta következetesen a támadások, rágalmak, árulkodások, gyalázkodások. Igazam tudtában, lelkiismeretem nyugodtságában nem törődtem velük az elmúlt két hosszú évtized alatt, nem szándékszom törődni ezután sem. Amiért e sorok Íródnak, az csupán annyi, hogy megmondjam ezeknek a minden tisztességes erkölcsi érzést nélkülöző, hazug és ámító pernahajdereknek: nem félek tőlük. Felőlem és rólam írhatnak, nyelvelhetnek, denunciálhatnnk, mocskolódhatnak ameny- nyi tintájuk és tüdejükből tellik. Felbérelhetnek ellenem Gail-eket és more-okat rakásszámra, a
