Fraternity-Testvériség, 1942 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1942-04-01 / 4. szám
10 TESTVÉRISÉG AZ IRAS MÖGÖTTI EMBER FELÖL — A Magyar Bányászlap cikke Dr. Újlaki Ferencről — Március tizenhatodik napján kezdte meg Washingtonban levő székházában az Amerikai Magyar Református Egyesület tavaszi igazgatósági gyűlését és annak megnyitója gyanánt az elnöki jelentést terjesztették az igazgatók elé. Dr. Újlaki Ferenc elnöki jelentését az Egyesület központi hivatala bölcs körültekintéssel megküldte az amerikai magyar sajtónak és annak sorában két nap óta annak lényege felett rágódom. Háromszor olvastam végig Dr. Újlaki jelentését, mert olvasás közben mindig azt éreztem, hogy van abban valami, a fölszinen nem látható, ki se fejezett, de szinte kézzel is tapintható jellegző vonás, ami az Írásnak szokatlan értéket ad. Úgy voltam vele', mint amikor életemben először ettem ananászt, amit az amerikai nyelv pineapple néven ismer. Erdélyi ember vagyok és székely földtől nagyon messze vetett a sors, amikor ezt a pompás gyümölcsöt először kóstoltam meg. Arra mifelénk, Csikben és Háromszékben csak könyvekből hallottunk az ananász felől és az első alkalommal annak igazi értékét nem ismerhettem fel. Az ananászhoz hasonló zamatot, illatot éreztem ki Dr. Újlaki elnöki jelentéséből is és háromszori kóstolás kellett hozzá, amig végre reájöttem, hogy mi adja annak igazi és szokatlan értékét. Ez a jelentés — Hölgyeim, és uraim, tisztelt amerikai magyar testvérek, — azért értékes, mert — MAGYAR. Reánk nézve, akik nem vagyunk tagjai az Amerikai Magyar Református Egyesületnek, vonatkozásaiban talán nem is fontos, de mégis nagyon sokat érő, mert jelentőségének titka az, hogy minden izében MAGYAR. Semmi más — MAGYAR. Gondolataiban, szavaiban, mondatszerkesztésében, érzéseiben olyan szinmagyar, mintha Tompa Mihályt olvasnék Amerikában. Valóban, amint a harmadik alcímre téved szemem, otthon érzem magam. Azt mondja ez a szerénynek látszó alcím: — Tóvá lett a délibáb: felépült a Bethlen Otthon. Magyar költők képzelete, lelke rejlik ebben a meghatározásban. Az egyedüli, a nagy magyar Alföld délibábja elevenedik meg szemünk előtt, hullámzó viztengerével, amely ott van állandóan előttünk, de amelyet elérni nem tudunk soha. És bizonnyal csoda lenne az, ha valaha ihatna a szomjas vándor annak vizéből Ezt a csodát festi meg nyolc rövid szóval Dr. Újlaki Ferenc elnöki jelentése akkor, amikor a Református Egyesület szeretet intézménye, a Bethlen Otthon felől tesz jelentést. Amint tóvá lett délibáb csodája felett merengtem, félig sötét szobámban, az alkonyat homályában hirtelen feltűnt előttem Dr. Újlaki Ferenc alakja, amint azt a véletlen játékból folyólag pár nap előtt utoljára láttam. És akkor szinte átvillámlött agyamon a gondolat, hogy hiszen nem is lehet más ez a szokatlan elnöki jelentés, mint magyar, mert hiszen ha mintát keresnénk a magunk amerikai sorainkban arra, hogy voltaképpen milyen az igazi magyar metszésű ember, akkor mintának Dr. Újlaki Ferencet kellene használnunk. Közép magasságú, szemmel láthatólag izmos termetű ember. Arca barna, ami a magyar ' vérnek jellemző vonása. Szemei, haja, bajusza fekete színűek, bár a hajszálakba, az idő — az az átkozott idő, — itt-ott egy-két fehéredő szálat csempészett be. Éppen csak annyit, amennyi a nagy Amerikai Magyar Református Egyesület elnöki székét betöltő egyéniséghez illik. Beszéde inkább halk, kiejtése pedig nekem, aki azon a vidéken soha nem jártam, olyan zamatu, mintha sárospataki lenne. És végül hadd adjam ehhez a toll rajzhoz a magam pápista megjegyzését: sohase tudom Dr, Újlaki Ferenc felől, hogy azért magyar, mert református, vagy azért református, mert magyar. Ettől az embertől, ettől az egyéniségtől más elnöki jelentés nem is szállhatott egyesületének igazgatói felé. Csak olyan, aminek olvasása közben eltűnik az ember szeme elől az amerikai magyar biztositó intézmény ügye és helyébe ott marad egy magyarországi kép, valahonnan a Tisza mentéről, a nagy Alföldről vagy talán a csiki hegyek közül. Az én amerikai életem vége felé közeledő
