Fraternity-Testvériség, 1942 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1942-02-01 / 2. szám
8 TESTVÉRISÉG DR. KALASSAY SÁNDORNÉ HAZAMENT AZ ATYÁHOZ Huszonegy éves korában hazulról jött és 1942 február 4-én 68 éves korában hazament. Homlokán meg sem hervadt még a mennyoszszonyi koszorú virága, mikor a Rákóciak, Lorántfyak ösö fészkéből, Sárospatakról, ifjú férjével, útnak indult Amerikába és most elment, hogy az örök dicsőség hervadhatatlan koszorúja ékesítse homlokát. Hazamenetelekor úgy érezzük, mintha az édes anyánk ment volna el. Negyvenhét évig volt amerikai magyar református papné. Magyar református életünk mostani földi vezére, Dr. Ravasz László püspök ur, mondotta nekünk, pásztoroknak: “A magyar református palástot viselők között ti, amerikai magyar református papok, vagytok azok, akik legtöbbet dolgoznak!” Méltán mondotta. De mit mondjunk akkor a még nehezebb munkát, — a lelkipásztor feleségének munkáját, — végzőkre? . . . Azt hogy, ha a magyar református életnek voltak nagyasszonyai, Lorántffv Zsuzsáiméi, Árva Bethlen Katái, neves és névtelen hősei, akkor a mi amerikai magyar református életünknek is van igazi nagyasszonya, soha eléggé nem méltányolt hőse: az amerikai magyar református papné, az igazi papné, ez! Dr. Kalassay Sándorné Abaliázi Erzsiké ezek közé tartozott! Negyvenhét éven át, a legnehezebb magyar református munkatéren, az amerikai magyar református életben, volt férjének megértő hitvese, hűséges munkatársa, nyolc gyermeküknek áldozatos szivü édesanyja. Nemcsak Mt. Carmel, Bridgeport, Pittsburgh, hanem az egész amerikai magyar református közélet megérezte munkálkodásuknak áldásos hatását. Nevük beiratott történelmünkbe és az Élet Könyvébe is. Húsz éven át, a Bethlen Otthon megalapítása óta pedig “árvák édesanyja, bujdosó magyaroknak honja” volt. Akinek szivét megsebezte az élet sok tövise, mások szivének sebeit kötözgette, gyógyitgatta. Ő, akinek szeméből könnyeket fakasztott az élet sok keserűsége, az árvák, öregek könnyeit törölgette. Élete bizonyságot tett arról, hogy: “Mindazok a terhes dolgok, melyeket Isten én reám bocsátott, olyanok voltak, mint valami szépen elkészített grádicsok, melyeken az én idvességemnek utján a mennyei szent Atyához mehetnék.” Az élet sok munkája, küzdelme, keserűsége által készített szép grádicsokon feljebb és feljebb ment. Mig most a legfelsőbb grádicsról az Atya színe elé lépett. Kalassay Sándorné hazaérkezett és jelentést tesz az Atyánál: “Atyám! itt az óra. A munkát, melynek niegtevését rám biztad, elvégeztem. Dicsőítettem nevedet e földön. Most már, Atyám, Te is dicsőíts meg engemet magadnál!” Könnyes szemmel, fájó szívvel, de nyugodt lélekkel, Isten iránti hálával gondolunk az ő hazamenetelére, mert élete szép, kerek, bevégzett élet volt. Halála nem gyász és szomorúság, hanem “a küzdőteret kitartással futó bajnoknak” célhoz érése. Kern elmúlás az ő halála, hanem — koronázás! Nem veszteség, hanem nyereség! “A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre — korona!” Boldog hazaérkezés, nyereség az ő halála, mert Krisztussal lenni mindennél sokkalta sokkalta jobb! Odament ő — haza! A mi amerikai magyar református életünk “felső házá”-ból, a Bethlen Otthonból, február 7-én, kisértük utolsó útjára. Teste, az Isten Lelkének temploma, ott pihen a ligonieri temetőben, azok között, akikért élt, a megfáradt öreg amerikai magyai’ok között. Lelke pedig otthon van, mert Urunk megígérte: “Aki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya ... és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is!” Dr. Újlaki Ferenc
